Élet = mozgás. A mozgás mint énünk támogatója1

Amikor az ember aktív, akkor él igazán. Amikor passzív, nem mozog, akkor az élet kevésbé intenzíven áramlik a szervezetében. Ezen egy csöppet sem csodálkozunk, ha tudatosítjuk, hogy voltaképpen mi a mozgás. A mozgás: élet. Az élet nem más, mint mozgás. Mozgató hatásait a fizikai testünkben lévő levegő és egyéb anyagok áramlásában is nyomon követhetjük. Az aktivitás maga az élet. Az emberben az aktivitás erősebben áramló életet, elevenséget, élénkséget, felélénkülést, mozgást, mozgékonyság-fokozódást jelent. Az intenzívebb élet az egészség általános fenntartásában támogat. Mindenkinek meg kellene találnia a különféle – alább felsorolt – „mozgásfélék” saját lényére szabott – dinamikus egyensúlyban lévő – mértékét és arányát, hogy még egészségesebb lehessen.

Az aktivitás több szinten is értendő: testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Van testi, azaz biológiai, vegetatív életünk, amely a legszorosabban az akaratunkkal függ össze. Ez elsősorban a test fizikai és éteri mozgásaiban fejeződik ki, noha nem csak abban. Van lelki életünk, ami főleg az érzések elevenségében mutatkozik. Ezenkívül van szellemi életünk, amely főként gondolataink, gondolkodásunk elevenségével jellemezhető. A háromféle mozgás vagy élet eszerint lelki világunk három alapvető eleme (gondolkodás, érzés, akarás – szellem, lélek, test) szerint is csoportosítható.Mindenfajta tudatos felélénkülés, mozgás, amit végzünk, egyúttal az éberség fokozódását is magával hozza, amely saját énünk jelenlétének egyik legfőbb megnyilvánulása. Éntudatunk, lélekjelenlétünk az éberség fokával arányos. Ez azt jelenti, hogy a mozgás annak is fontos feltétele, hogy énünkben, lényünk szellemi magjában fejlődhessünk. Amikor például tornászunk, futunk vagy úszunk – persze csak amíg nem terheljük túl magunkat –, éberebbé válunk (testi szint). Amikor lelkesedünk valami iránt, akkor is az éberség fokozódását érezzük (lelki). Végül maga a gondolkodás elevensége, mozgékonysága gondoskodik a szellem (én) éberségéről, amelyet egyszerűen éberségnek szoktunk nevezni.

Amikor aktívak vagyunk, érezhetjük, hogy nagyon élünk, mivel nagyon mozgunk. Amikor passzív unalomba esünk, akkor nagyon nem élünk. A semmittevés, a test mozdulatlansága vagy túl kevés mozgása éppúgy betegítően hat, miként a lelki fásultság, illetve azok az érzések, amelyek a lélekre nehezednek vagy lefelé húzzák. Miként a testmozgás hiánya a test „kishalála”, úgy a lélek is képes „kishalálba” esni. Sőt az is egy „kishalálnak” tekinthető szellemileg, amikor az ember például tompán, erőtlenül tud csak gondolkodni. Amikor az ember nagyon él, akkor nem álmos, nem ásítozik, nem unott, hanem mintegy hevül a testi, lelki, szellemi mozgékonyságért, illetve ezek valamelyike, vagy kombinációjuk iránt.

A továbbiakban a mozgás tágabb értelmezése által akarom bemutatni azt, hogyan és miért vezet ez általában gyógyuláshoz, előz meg betegségeket, és tartja fenn egészségünket.

Testmozgás

Nagyon sokféle mozgás létezik fizikai szervezetünkben, főleg a nedvek áramlásaként. Mindez élettestünk éteri áramlásainak pályáit követi. Ezeket általában nem szabályozzuk tudatosan, csak egyszerűen megtörténik bennünk a szervezetünkbe plántált érzékfeletti törvényszerűségeknek és impulzusoknak megfelelően. Az anyagcsererendszer mozgásai szinte teljesen ki vannak vonva az ember irányítása alól, egészséges állapotban tudattalanul zajlanak A vér- és nyirokerekben ugyanez a helyzet. Ezeket befolyásolják ugyan saját lelki és szellemi megnyilvánulásaink, de ami a többé-kevésbé tudatos történések hatására megmozdul, mozog bennünk testnedvekként, gázokként, hőként, azt mi közvetlenül, éntudatosan szinte egyáltalán nem tudjuk befolyásolni. Ezek a belénk plántált szellemi törvényszerűségek szerint zajlanak. Például ha szégyenletes dolgot teszek (én), akkor elszégyellem magam (lelkemben, asztráltestem révén), a vér pedig a (fizikai) test felszíne felé tolul (az éteri áramnak megfelelően). A bőrben lévő vérbőség ilyenkor az arc kipirulását idézi elő. De az arc pirosságát – egészségesen nélkül – nem tudjuk előidézni pusztán lelki úton. Ha a test és a lélek kapcsolata nem úgy volna megteremtve, ahogyan van, akkor a szégyen érzésére nem áramlana többletvér az arcbőrbe. Testi életfolyamataink egy részébe tehát nem tudunk akaratlagosan beavatkozni, vagy csak kismértékben. Általában nem tudjuk szégyent érezve megakadályozni, hogy elvörösödjünk, vagy hogy félelem hatására elsápadjunk és elakadjon a lélegzetünk. Vannak, akiknek izgalom vagy félelem hatására hígabb lesz a székletük stb. A széklet állaga és mozgása még kevésbé uralható lelkünk által.

A ritmikus rendszerben lévő mozgások már részben a mi fennhatóságunk alatt állnak. A levegő ki- és belélegzését tudjuk szabályozni, legalábbis bizonyos keretek között, de amit például az ennek hatására előálló oxigéntöbblet vagy oxigénhiány mit jelent a testnek, arra közvetlenül nincs befolyásunk.

Nagyon sok olyan testi folyamatunk létezik, amelyekre csekély a befolyásunk, mozgáséletünkön mégis sokat tudunk tudatosan alakítani – legalábbis nappali éber életünkben – amennyiben tudatosan fizikai testmozgást végzünk. Ez alatt főleg a végtagokkal kapcsolatos akaratlagos, fizikai mozgásokat értem, amelyek egyébként az anyagcsererendszerrel állnak a legszorosabb kapcsolatban. A fizikai test lassú és gyors mozgatása egyaránt aktivitást, mozgást, azaz életet jelent. Mindenkinek egyénileg kell megtalálnia, hogy adott helyzetben mely mozgás milyen intenzitásban és módon serkenti a legegészségesebb módon az életét. A fizikai testmozgás közvetlenül az élettest, étertest elevenségét, mozgásait, áramlásait fokozza, amely aztán közvetve nemcsak a fizikai testre, hanem az asztráltest és az én működésére is kihat. Valakinek a lassú, esetleg kitartott, másnak a gyors és gyorsan változtatott mozgások támogatják jobban az egészségét. Valamikor az egyik, máskor a másik a megfelelőbb. A jóga ászanáitól és légzésgyakorlataitól kezdve minden tornagyakorlat, kéz-, kar-, lábmozgás stb. ide sorolható, még a fej-, váll- és szemmozgások is. Mivel maga a fizikai test vagy csak bizonyos részeinek mozgatása több életet visz a testbe, mint amennyi abban nyugalmi, alig mozgó állapotában van, ezért ez igen előnyös hatású az egészség fenntartása, és bizonyos esetekben egy betegségből való felgyógyulás szempontjából. A fizikai test mozgás közbeni feszülései, húzódásai, lendülései, fékeződései aktiváló hatással vannak az öngyógyító éteri, azaz életerőkre. A fizikai testmozgás voltaképpen az étertest mozgását, megelevenedését is jelenti. A testi élet ebben az értelemben a fizikai-éteri szinten zajlik.

Lelki mozgás

Emögött aztán ott munkál az élet következő szintje, a lelki élet. A fizikai testmozgásban az akarat fizikai tüze nyilvánul meg, a lélek mozgásában az érzés ereje, az érzésben munkáló akarat heve. A lélek elsősorban az érzésekben tud lelkileg felélénkülni, tevékeny lenni. Mikor van több élet az emberben? Például akkor, amikor lelkében felélénkül, közvetlenül onnan kiindulóan válik aktívabbá. Ilyenkor közvetlenül az asztráltestben idéz elő nagyobb mozgékonyságot, amely aztán szintén kihat egész lényének működésére. A lelki felélénkülés pozitívan hat a testi egészségre is, a fizikaira, éterire is, hacsak nem visszük túlzásba. Túlzásba víve minden ártalmassá válik, még az is, ami egyébként egészséges hatású. Ez általános érvényű igazság.

A lélek erényes, pozitív érzéseket táplálva, és rosszindulatú, negatív érzéseket hizlalva is képes felélénkülni. Az előbbi csoportba tartozó emberek jó érzéseikben élénkülnek fel. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy vannak, akik rosszindulatuk révén, negatív érzéseket táplálva válnak lelkileg mozgékonnyá. Ilyen lelki felindulás bizonyára mindenkivel előfordult már többször is. Vannak, akik kifejezetten belelkesednek, amikor „végre” valakit szapulni, rágalmazni lehet. Vannak, akik szinte csak akkor élénkülnek fel, ha zsörtölődhetnek, kritizálhatnak, ha felhúzhatják magukat, bánthatnak másokat, ha rosszindulattal veszekedhetnek stb. Vannak, akiknél újra és újra azt lehet érezni, mintha az volna a mindennapi imájuk, hogy „Add meg Uram a mindennapi mérgelődésemet ma!”. Ez az ő miatyánkja. És az Úr megadja neki. …

A legtöbben mindjárt arra gondolhatnak, hogy ez mennyire káros lehet. Igen, beszéltünk is az ilyen vagy ehhez hasonló viselkedés ártalmas voltáról és némelyik messzemenően káros következményéről.

Az érzések a lelki mozgékonyság szempontjából kétfélék: vagy aktívabbá tesznek, vagy passzívabbá. Az előbbiben az akarat, a lelki hő, a lelkesedés tüze, a lelki erő növekszik, utóbbiban meg éppen ez csökken, süllyed egyre mélyebbre (érzéketlenség, kedvetlenség, fagyos érzések, depresszió stb.). A lelki aktivitás morális szempontból lehet pozitív és negatív előjelű. A pozitív lelki élénkség egészségesítő hatása nem kérdéses.

Bármily meglepő, a negatív felélénkülések is képesek egészségesítően hatni, amennyiben mozgékonyságukat nézzük csupán. Vannak, akik például konfliktusba, negatív légkörbe vagy veszekedésbe, mérgelődésbe keveredve ténylegesen rosszul lesznek. Náluk az játszik nagyobb szerepet, hogy mire irányul a lelki élet. Rájuk rosszul hatnak a negatív érzelmi felindulások. De igen sokan vannak, akik mindezt nem szívják ennyire mellre, nem hat annyira negatívan asztráltestükre, sőt a felkorbácsolódott lelki tűz, indulat révén jobban, életerősebbnek érzik magukat.

Maga az indulat szó is egyfajta mozgásra, indulásra utal. Akinél nem az a meghatározó, hogy negatív vagy pozitív érzéseket fejleszt, hanem az, hogy ilyenkor lelki erőt fektet az érzésekbe, azaz felfokozódik a lelki mozgékonysága, az saját negatív lelki megnyilvánulásaiból is képes erőt nyerni az egészségéhez. Nagyon érdekes látni, hogy vannak emberek, akik egészségesebbek, tovább élnek, mert negatívan, erkölcstelen módon, de lelkileg gyakran beindulnak, felélénkülnek.

A mai pszichológiában sok szó esik az elfojtásról. Azt mondják, hogy az elfojtás ártalmas, ezért inkább ki kell adni a dühöt, mérget magunkból. Nem szabad elzárni az ilyen irányú vágyaink, indulataink útját, ha az nem fajul tettlegességig. Nem szabad elhallgatni másokat esetleg bántó véleményünket, még ha oly immorális módon is tör felszínre. Nem tesz jót, ha lenyeljük mindazt, ami lelkünkből meg akar nyilvánulni, mert az betegséghez vezethet. Nos, ez így ebben a formában nem a teljes igazság. Végső soron nem az elfojtás vezet betegséghez, hanem a túlságosan csekély belső-lelki mozgás, a lelki elevenség hiánya, amely az elfojtásban is jelen van. Lehet, hogy ez valakinél elfojtásban jelentkezik, de másnál nem, hanem egyszerűen a passzivitás valamilyen formájaként lép fel, helyzettől függően. A lelki passzivitás egyik formája valóban lehet az elfojtás, de az elfojtás fogalmával korántsem ragadtuk meg a probléma gyökerét. A végső ok a lelki élet elevenségében, vagy elevenségének hiányában ragadható meg.

A mai – meglehetősen materialista alapokon álló – pszichológia is beszél a lelki aktivitás pozitív hatásairól. A lelki aktívabbá válás, a lelki tűz akkor is pozitív hatású az illető egészségére, ha erkölcstelen módon nyilatkozik meg. A lelki tűz működése mindig pozitívan hat az adott emberben, ha nem viszi túlzásba. De senki se értsen félre! Nem azt akarom állítani, hogy a rosszindulat bármilyen formájára is törekedni kellene, vagy hogy ennek bármilyen formája morálisan ne volna helytelen viselkedés. Egyszerűen a tényeket szeretném előítélet-mentesen leírni – kizárólag az aktivitás, a mozgás felől nézve. A mozgékonyabbá válás előnyös, a negativitás, a tisztességtelen, erkölcstelen ártalmas. Ha erkölcstelenül válunk aktívabbá, akkor pozitív és negatív hatások is érvényesülnek.

Gyakran előfordul, hogy akik általában csendesebbek, elfojtják magukban belső felindulásaikat, rosszindulatukat, mérgüket stb., azok egészsége – pont a belső-lelki mozgékonyság rendszeres lefojtása következtében – nem olyan jó, az immunműködés sem olyan élénk, intenzív, amint azoké, akik – még ha rossz indulattal is, de – lelkükben gyakran felélénkülnek, lelkileg is gyakrabban megelevenednek. Ennek az az oka, hogy a lelki tűz, vagy éppenséggel a lelki tűz hiánya kihat minden szervi működésre, ugyanakkor a negatív hatások sokáig rejtve maradhatnak. A lelki erő, a lelki tűz élénkít, a tűz hiánya meg bizonyos mértékig már maga a „haldoklás”. Tehát a mozgás felől nézve az elevenség egészséges (közepes) mértéke a lényeg, nem az, hogy pozitív vagy negatív jellegű. Vannak persze, akikben a rosszindulat előbb vezet betegséghez, mint a velejáró lelki felélénkülés tartós egészséghez. Ez egyénileg nagyon változó, lelki alkat kérdése, amely karmikusan is meghatározott. Nem kevés ember egészségében mégis sokáig többet használ a lelki felindulás, a felélénkülés, mint amennyit árt, ha negatívan is nyilvánul meg. Persze ha a felindulások túl erősek, akkor a már a mozgékonyság tüze is árthat, nem csak tartalma. Mindenesetre egy alacsony szintről való felélénkülés mindig az életet támogatja. Maga a szó is az élet fokozódására mutat rá.

Sokan úgy gondolják, hogy a negatív érzésekben való megelevenedés semmilyen esetben sem támogathatja az egészséget, csakis a pozitív érzésekben való. Ezt azonban a tapasztalatok serege gyakran cáfolja. Voltak egészen sok gonoszsággal megáldott emberek, akik hosszú életet éltek, vagy amíg éltek, semmi bajuk nem volt. Különösen a kolerikus temperamentumúak egészségét támogatja a felélénkülés, még ha gátlástalan, gonosz érzések kifejlesztésében aktív is az illető. Igenis támogathatja az egészséget, ha valaki gyakran és azért válik lelkileg elevenebbé, mert mérgelődik, veszekedik, és közben esetleg másokat megbánt stb. Természetesen az ilyen negatív érzéseknek ártalmas hatásaik is működnek, főleg ha túl erős felindulással is járnak. Nem is ajánlanám senkinek, hogy rosszindulatú és gonoszságban lelkes legyen. Ha például egy ilyen ember szíve eleve gyengébb, akkor a sok mérgelődés akár évekkel, évtizedekkel is előbbre hozhatja a szívhalált, ami csak idős korában várna rá.

Belátható, hogy a lelki mozgásnak, felélénkülésnek, a lelki tűznek akkor is van előnyös hatása, ha az erkölcstelen és gonosz módon nyilvánul meg. Ezek annyiban mindenképpen életet támogatóak, amennyiben mozgások, nem túlzottan erős felélénkülések. A moralitásban elkövetett hibák, a gonoszságok természetesen – úgymond – „megbosszulják magukat”, de most nem ez a témánk. A gonosz megnyilvánulásoknak leggyakrabban időben eltolódva, jellemzően a következő földi megtestesülésben születik meg az ártalmas gyümölcse, vagy legalábbis a karmikus következménye, kiegyenlítése, nem a jelenlegiben. A lelki – és a szellemi – megnyilvánulásaink, felélénküléseink negativitásainak általában nem elegendő az az idő, amit a Földön ilyen megnyilvánulásokat elkövetve eltöltünk, hogy következményeik karmikus kiegyenlítése már ebben az életben utolérjen minket. Mindenesetre biztosak lehetünk abban, hogy ezek sem kerülhetőek el, és gyakran éppen bizonyos betegségben vagy betegségre való fogékonyságban, gyengébb immunrendszeri állapotban jelennek meg a következő földi megtestesülés(ek)ben.

Az egészséget igen nagymértékben támogatja, ha pozitív, morális érzésekben vagyunk aktívak. Ezt nehezebb is túlfokozni az egészséges mértéken. Erre célszerű törekedni, nem a negatívra. Minden pozitív morális felhanggal megélt szeretet, hála, együttérzés, áldozat- és segítőkészség, bátorság stb. egyúttal jótékony hatású lelki életet fejez ki. Ez annál inkább hat jótékonyan, minél nagyobb erővel, tűzzel, lelkesedéssel éli meg az ember.

A lelki mozgékonyságot illetően a lelkesedés a kulcsszó. Talán ez mutat rá legpontosabban, mikor beszélhetünk igazán eleven lelki mozgásról. Akkor, amikor lelkesek vagyunk valami iránt, amikor lelkünk tüze hajt minket, amikor valamely érzésünkben sok-sok lelki erő munkálkodik egészséges módon.

Szellemi mozgás

Az életet a testi és a lelki mellett szellemileg is fel lehet élénkíteni. Ez a legfejlettebb szint, időben a legkésőbb is váltunk erre képessé a fejlődésünkben. Szellemi megelevenedésre, aktivitásra, szellemi mozgékonyságra ma még sokkal kevesebb ember képes olyan intenzív módon, mint lelkire és testire. Sőt, igazából nagyon kevés ember képes olyan mértékben szellemi lényében (énjében), gondolkodásában mozgékonnyá válni, mint más egyéb testi (fizikai és éteri test) és lelki (asztráltest) szinten. A szellemi életet a mindennapi életben jelenleg főleg a gondolkodásban, a gondolatok alkotásának, az összefüggések megértésének világában élhetjük meg, és általában akkor eleven igazán, amikor valamivel tárgyilagosan, nagy figyelemmel, éberséggel, érdeklődéssel, logikusan, minél több szempont szerint, megismerő módon foglalkozunk.

A szellemi felélénkülés egészségesítő hatása annyiban biztos hasonlít a belelkesüléshez, hogy itt sem számít, hogy amivel az ember szellemileg foglakozik, a mögött erkölcsös vagy erkölcstelen motivációk és hajtóerők munkálkodnak-e. A téves, gonosz és erkölcstelen szándékok természetesen minden szinten betegítőek, és ezeknek meg is lesz a karmikus kiegyenlítése, de mi továbbra is csak az életet, az elevenséget vizsgáljuk. A szellemi élet fokozódása – még ha negatív formában is – mindig jótékonyan hat az egészségre és a szervezet immunrendszerének az állapotára – persze a túlzásokat leszámítva. A szellemi elevenség éltető hatású volt például azokra a tudósokra is, akik a tömegpusztító nukleáris fegyverek kifejlesztésében voltak aktívak. Némelyikük szellemi mozgékonyságából kifolyólag élt oly hosszú életet. Amennyiben a szellemi tevékenység tárgya immorális, fejlődéssel szemben ható, akkor természetesen az ártalmas, betegítő hatásai is működnek, de adott esetben nem feltétlenül lesznek a negatív hatások nagyobbak, mint az élénkség pozitív hatásai. A betegítő hatás gyakran a következő életben lép fel észrevehető módon.A gondolkodásban vagyunk a legtudatosabbak, a gondolatainkat képesek vagyunk saját magunk formálni és önállóan összefüggésbe hozni ezzel vagy azzal a másik gondolattal. Érzéseinket álmodjuk, lelkesedésünk érzéstartalma is álomszerű. Akaratunkban pedig mélyen alszunk. Hiába tudatosítjuk testmozgásunkat gondolati szinten, a fizikai test mozgatása egy olyan magasabb bölcsesség működése szerint zajlik, amibe semmi beleszólásunk sincs. Gondolkodásunk, szellemi életünk jelenleg még csak az élettelen ásványok szintjének megértésében jeleskedik. Ettől az irányultságától azonban független a szellemi mozgékonyságának mértéke. A gondolkodás nagyon élénk lehet az ásványok világára, sőt a gépekre irányulva is. Itt most megint nem arra helyezem a hangsúlyt, hogy mire irányul, hanem arra, hogy ha irányul egyáltalán valamire, akkor elevenen vagy félholtként, tompán irányul-e feléje. Minél elevenebb a szellemi életünk, annál inkább egészségesítő. Erre az élénkségre is szükségünk van. Természetesen vannak, akiknek életük, egészségük miatt helyesebb a testi és lelki mozgásokat előnyben részesíteni. Vannak, akiket szinte elsősorban a fizikai mozgás tud éltetni. Vannak azonban olyanok is, akiknél a testi és szellemi mozgékonyság együttesen hat éltetően, és olyanok is, akikben inkább csupán a rendszeres szellemi megelevenedések hatnak egészségesítően. Mindez persze ritkán különíthető el tisztán, rendszerint mindhárom jelen van, különféle mértékben, a lelki különösen.

Minél jobban, gyorsabban „fog az ember agya”, minél elevenebb összefüggésekben képes élni, összefüggéstől összefüggésig mozogni, annál inkább van élet a gondolkodásában, szellemében. Minél gyakrabban képes szellemileg elevenen gondolkodni, annál inkább tartja karban a szervezetének működését, és járul hozzá aktívan egészsége fenntartásához. Ebből a szempontból nem számít, hogy valaki materialista vagy spirituális gondolatokban él-e eleven életet. Nem számít, hogy tévesen vagy valóságnak megfelelően gondolkodik-e gyakran és erőteljesen. Ha erőteljesen teszi, az egészségesítően hat rá. Az aktivitás oldaláról nézve csak a szellemi élet erőteljességének mértékén múlik a dolog, a túlzásokat, a szellemi megerőltetést kivéve. A szellemi elevenség az intenzitásának és gyakoriságának függvényében éppúgy szolgálja az egészség fennmaradását és az immunrendszer működésének hatékonyságát, mint a fizikai mozgás és a lelki tűz. Nagyon úgy tűnik, hogy az emberiség jövőjében a szellemi elevenségnek egyre nagyobb szerep jut majd. Enélkül már ma sem nagyon lehet hosszú életet élni. Megfigyelhető, hogy a 90-100 év feletti kort elérő emberek nagy többsége azért többnyire mozgékony életet él gondolkodásában egész életében. Ha jók a megfigyeléseim, akkor igaz, hogy aki csak testi és lelki életében, vagy csak az egyikben nagyon mozgékony, az általában nem él olyan sokáig, mint az, aki talán testileg nem is kifejezetten aktív, de például lelkesedik szellemi problémák, kérdések megoldása iránt, és szellemi elevenségében nem sajnálja a fáradtságot, hogy aktív gondolkodással szellemi eredményekre jusson idős korában is.

Érdekes az is, ahogyan egy földi megtestesülésen belül a különféle mozgékonyságok aránya alakul. Külsőleg a születés utáni években a testi mozgékonyság uralkodik. A csecsemő és a kisgyerek rendkívül nagy mozgásigénnyel rendelkezik, miközben belül egy igen intenzív szellemi munka zajlik, amelynek eredménye a járás tanulása, a beszéd ás a gondolkodás kialakítása. Aztán a kor előrehaladtával általában egyre kevesebbet mozgunk, kevesebb fizikai testmozgásra van igényünk. Ez azzal függ össze, hogy kezdetben a test mozgásainak vannak kiemelkedő fontosságú fejlesztő és életet támogató hatásai lelki-szellemi fejlődésünkre nézve. Lényegében a test a mozgásaival neveli a lelket és fejleszti ki szellemi életét. Ennek hatására alakul ki, jön napvilágra a lelki élet, sőt így ébred az ember a szellemi magjára, az énre a lelkében. Az ember aztán élete nagy részében elsősorban a lelki igényei szerint él. Már nem a testi mozgásigény a meghatározó a lelki élet számára sem. Gondolkodása, érzése, akarata válik azzá, amely meghatározó lesz a testi mozgásaira nézve is. Idős korban aztán az volna az ideális, ha a szellemi elevenség összehasonlítható mértékben jelenne meg, mint gyerekkorban a testmozgás.

A testi, lelki és szellemi persze az életben kölcsönösen áthatja egymást, és nincs ez másként a mozgásaikat illetően sem. Külsőleg a szellemi képességek a nemi érés után kezdenek erőteljesen megjelenni a lelki élethez csatlakozva. Persze a szellemi mozgások is már kisgyerekként kezdenek jelentkezni az ügyességben, éntudatban, gondolkodásban, beszédben, emlékezésben stb., de akkor még a szellemiek rejtve tevékenyek inkább, csak a 21 éves életkor táján kezdődik igazán az önálló szellemi élet.

Az emberek között viszonylag nagy különbségek vannak abban, hogy felnőttként a lelki életükre milyen mértékben engedik hatni a szellemit, illetve abban, hogy mennyi szellemi foglalatosságot, szellemi mozgást iktatnak be mindennapjaikba. A mai materialista korban igen sokan fontosnak tartják materiális, fizikai testük rendszeres megmozgatását, de sokkal kevesebben gondolják, hogy szellemi mozgásra is szükségük volna. Ez a mai materialista kor sajátossága, illetve az emberi fejlettség állapotát tükrözi.

Vannak, akiknek foglakozása több szellemi tevékenységet, gondolkodást követel, másoké pedig kifejezetten keveset. Megfigyelhető, hogy általában nagyon egészséges és hosszú életet élnek azok, akik egész életükben sokat, de nem túl sokat mozognak testükkel, hacsak nem teszik valahogyan tönkre magukat. Ugyanakkor igen sok egyetemi oktató, tudós, professzor él igen magas életkort, sokáig viszonylag egészségesen. Ők általában és elsősorban a mindennapos, még idős korukban is fenntartott szellemi mozgékonyságuk révén érnek meg magas életkort.

Ahogyan az élet kezdetén a testi mozgások a leginkább éltető hatásúak, úgy a földi élet leáldozó szakaszában, főleg idős korban, amikor a test egyre inkább ráncosodik, öregszik, egyre jobban elhasználttá válik, a szellemi élet képes igen sokáig ismétlődően egészségesítő impulzust plántálni a szervezetbe. Azért él sok tudós az átlagnál magasabb életkort, mert ők nemcsak nyugdíjas koruk előtt, hanem idősen is sokat mozognak szellemükkel a világban a gondolataikkal. Abban az életkorban, amikor a testmozgásokkal már nem tudnák annyira karban tartani az egészségüket, akkor a szellemi elevenséggel még mindig képesek erre.

A szellemi irányultság

Az antropozófiailag orientált szellemtudomány aktív hívei körében is jóval magasabb az átlagéletkor, mint a társadalom egészében általában. Ez több tényezőnek is köszönhető. Nemcsak annak, hogy a szellemi ismeretek megértése nagyobb szellemi mozgékonyságot kíván a befogadótól, hanem azáltal is, amire irányul. Ez már nem a mozgékonyságot illeti, de most erre is kitérünk.

Mire irányul az antropozófia? A valóságra, az igazra. A teljes valóságra, a materiálisra is, de annak is főként a szellemi oldalára. Az antropozófiai szellemtudomány emiatt is különösen éltető hatású. Nemcsak azáltal elevenítő, ahogyan ez befogadható és megérthető, hanem azáltal is, amire irányul. Csakis szellemi elevenséggel érthető meg (szellemi mozgékonysággal) a szellemi oldal, és csakis az igazat, a valóságosat lehet általa megismerni. Azt pedig jól tudjuk Rudolf Steinertől, hogy az igaz, a szép és a jó a szellemi világban maga az egészség. A valóságban, az igazságok átélésében élni tehát egészséges a földi-fizikai testben is. Valótlanságokkal, tévedésekben élni: betegítő. Valóságidegen elméletekben, absztrakciókban való élet kiszárítja, kiüresíti a lelket, ezzel szemben az antropozófia a valóságba való beletalálásban segít.

Rudolf Steiner a szellemi élet (mozgékonyság) fontosságáról igen gyakran beszélt, sőt, ennek élethosszabbító, egészségesebbé tevő hatásairól is. Az aktivitás növelése mindig előnyös, amíg nem visszük túlzásba. De miként lelki szinten sem mindegy, hogy milyen lelki életben aktív az ember (erkölcsös vagy erkölcstelen), úgy szellemi szinten sem mindegy, hogy miben vagyunk aktívak. A téves, helytelen mindig beteges; az igaz, helyes pedig egészséges, csak ez fizikai szinten általában nem nyilvánvaló. Aki szellemileg, gondolkodásában tévedésekben él, az beteges, betegítő gondolatokkal él. Minél gyakrabban és több dologra vonatkozóan vagyunk tévedésben, annál több beteges folyamat hat bennünk. A téves gondolatok, meggyőződések kórokozók bennünk. Mivel főleg a materializmusból fakadó tévedések töltik ki az emberek szellemi lényét, ezért elsősorban az elméleti materializmus tévedései a legjelentősebb szellemi életből fakadó kórokozók manapság. Materialista tudósaink ugyan gyakran igen hosszú életet élnek szellemi aktivitásuk következtében, de a téves elméleteik betegítően hatnak bennük. Így azok a tudósok, emberek, akik a valóságra vonatkozóan sokféle elméletet gyártanak, többnyire tévedésekre alapozva, azok ezzel életerejüket csökkentik. De lehet, hogy még mindig nem annyira csökkentik, mint amennyire növeli életerejüket a rendszeres szellemi aktívabbá válás, a gyakori elméletalkotás, az összefüggés-keresés, a logikus gondolatfűzés.

„A logikus és tiszta gondolkodás a fizikai testre is erősítően és egészségesítő módon hat, kevésbé teszi fogékonnyá a betegségek számára,”2 főleg, ha rendszeresen gyakorolják. A materialista gondolatok a lelket, életet kiszárító módon hatnak, míg a szellemtudományosak kiteljesítően, egészségesebbé tévő módon. Erre Rudolf Steiner is többször, többféleképpen felhívta a figyelmünket.3 Sőt! „Könnyen ki lehet jelenteni, hogy világnézettel nem lehet embert kúrálni, mégis igaz, hogy az ember egészsége függ a világnézettől.”4 Aki a szellemtudományt, annak éltető bölcsességét minél inkább felveszi lelkébe, az annál inkább gyógyító hatással járja át saját lényét.”A szellemtudomány erő is, amely az embert fiatalítja, erősen és fiatalon tartja. A bölcsesség életerőt áraszt az emberbe, és fiatalító erőt, amely erőssé és üdévé tesz.”5 Ennek jelei, nyomai fizikailag is megfigyelhetők. Középkorú és idősebb testekben is kifejezetten sok fiatalos arcot szoktam látni egy-egy antropozófiai vagy egyéb spirituális rendezvényen, amely nemcsak az aktív, hanem az igazsággal foglalkozó szellemi életnek is köszönhető.

Mindhárom élénkség, mozgás: élet. Mindhárom az egészséget támogatja, illetve a betegségből való könnyebb kilábalásra, a gyorsabb felgyógyulásra készít fel. Nem egészséges az sem, ha keveset mozgunk, de az sem, ha túl sokat – testben, lélekben és szellemben egyaránt. Általában inkább túl keveset mozgunk, mint túl sokat. Inkább vagyunk kényelmesek, lusták, mint szorgalmasak, és csak ritkábban vagyunk túl aktívak, önmagunk erőit túlságosan, betegítő módon kimerítőek. Többen ülnek a tévé és a számítógép elé, mint hogy könyvet vennének elő. Inkább a képernyőt bámuljuk, semmint a kertben kapálnánk, gyakran lelkesülnénk valamiért, vagy rendszeresen gondolati erőfeszítéseket tennénk…

(A lelki és szellemi aktivitás növelésében segítenek a mellékgyakorlatok is: Önmagunk lelki megerősítése. A szellemi aktivitás egy alapvető gyakorlatáról szól ez az írásom: A nap visszanézésének gyakorlata.)

Jegyzetek:

1 Megjelent az Antroposophia című lapban 2021-ben.

2 Rudolf Steiner: Aus den Inhalten der esoterischen Stunden, Band I., GA 266a, Berlin, 1907. 11. 01. (utólagos lejegyzés)

3 Rudolf Steiner: Die Erkenntnis der Seele und des Geistes, GA 56, Berlin, 1907. 12. 03.

4 Rudolf Steiner: Wo und wie findet man den Geist? GA 57, Berlin, 1909. 01. 14.

5 Rudolf Steiner: Die Erkenntnis des Übersinnlichen in unserer Zeit und deren Bedeutung für das heutige Leben, GA 55, Berlin, 1907. 02. 14.

2021. 11. 15.