Aki szellemi önfejlesztését a mai kornak megfelelő módon szeretné végezni, az nem nagyon hagyhatja figyelmen kívül azokat a beavatottaktól származó útmutatásokat (Rudolf Steiner, Daskalos), amelyek az időbeli átélés megfordítására vonatkoznak. Ezek közül a legalapvetőbb, és lényegében mindenki számára végezhető az elmúlt nap képzeletben történő visszanézésének a gyakorlata, amellyel főleg akaratunkat tudjuk erősíteni és átalakítani. A gyakorlat saját akaratunkon kívül kép(zet)i és érzésbeli életünkre is jelentős fejlesztő hatással van, továbbá idővel emlékezésünk, áloméletünk is átalakuláson megy át a hatására. (Már akár az első gyakorlás után észrevehetjük, hogy másképp aludtunk, esetleg emlékezünk egy-két álmunkra, pedig nem szoktunk stb.)

Ezzel az antropozófiai körökben Rückschauként, Tagesrückschauként is emlegetett gyakorlattal az egyik leghatékonyabban tudjuk a fizikai világhoz fűződő viszonyunkat úgy lazítani, hogy egyúttal egyre szilárdabb, erősebb, megingathatatlanabb lelki életet alakítunk ki a szellemi világ tudatos észlelése érdekében. Egyébként az időben fordított irányú gondolkodás, képzetalkotás, képzelés minden formája segíti az ember benső megerősödését, szellemi előrehaladását, tudatos érzékfeletti-szellemi tapasztalatokhoz jutását. Ebben az írásomban azonban részletesen csak a nap visszanézésének gyakorlatát, az általa elérhető lelki-szellemi változásokat szeretném bemutatni, továbbá azt, hogy ez miért és hogyan is képes lelki-szellemi átalakulásunkat szolgálni.

Nem tudom, hogy akadt-e olyan ezoterikus fejlődésre törekvő tanítványa Rudolf Steinernek, akinek a napi visszapillantás mindennapos végzését ne ajánlotta volna. Valószínűleg nem akadt. A nap visszanézése a modern szellemi iskolázás útján járók számára szinte ugyanolyan magától értetődő, mint hogy az ún. mellékgyakorlatokat és a meditációkat is végezni kell az ezoterikus haladás érdekében. (A mellékgyakorlatokról később még szót ejtünk.)

Hogyan végezzük a gyakorlatot?

1. Közvetlenül elalvás előtt
2. kb. 5-10 percen át
3. képzeletben,
4. külső szemlélőként,
5. tárgyilagosan
6. visszanézzük
7. az elmúlt napunkat
8. a legutolsó felébredésig,
9. a későbbitől a korábbi felé haladva.

Törekedni kell rá, hogy ne csak elvontan gondoljuk az elmúlt nap eseményeit, amelyek velünk történtek, hanem képzeljük. Minél képszerűbben, részletgazdagabban tudjuk felidézni az elmúlt napunkat, annál jobb. Közben ne gondolkodjunk, ne akarjunk ítélni, ne bánkódjunk semmin, „csak” nézzük, hogy mi is történt velünk! Legjobb, ha annyira képszerűen jelenik meg számunkra a napunk, mintha filmen látnánk. Visszafelé nézzük a napunkat egészen reggelig, pontosabban felébredésig. Például látjuk saját fizikai lényünket magunk előtt, amint elalvás előtt lekapcsolja a villanyt, leül gyakorolni, bejön a szobába a fürdőszobából, előtte felöltözik, megtörölközik, kiszáll a kádból, fürdik, beszáll a kádba, levetkőzik, bemegy a fürdőszobába stb. stb. Magunkat kívülről látva kell elképzelni. Úgy kell látni magunkat, mint ha valaki mást néznénk: oldalról, szemből, közelebbről, kicsit távolabbról, mindegy honnan. Persze ebben a történéssorban nemcsak mi vagyunk benne, hanem környezetünk és mások is, akikkel kapcsolatba kerültünk a nap során. Fontos, hogy a felidézett eseménysorban látva magunkat ne saját fizikai testünkben érezzük, hanem úgy, mintha ez a fizikai ember, aki mi magunk vagyunk, idegen volna. Kívülről nézzük az elmúlt napunkat, mintha egy filmkamera elölről, oldalról, bárhonnan filmezne. Napunk persze színes, hangos, változatos környezetben zajlik, és minél inkább rekonstruálni tudjuk képzeletben a környezetet formáit, színeit, érzéki benyomásait – fordított sorrendben –, annál jobb.

A gyakorlattal akkor érhetjük el a legnagyobb haladást, ha közvetlenül elalvás előtt végezzük, amely után legfeljebb már csak meditálunk néhány percen át. Ha meditálunk is, akkor talán célszerűbb a napi visszatekintést előtte végezni. Célszerű nem fekve, hanem ülve végezni, mert a gyakorlat olyan, mintha valamit átkapcsolna a tudatunkban, és még annyira erőtlenek vagyunk ebben az állapotban, hogy igen könnyen elalszunk. Még ülve is, nem hogy fekve.

Nem javaslom, hogy az idő előtti elalvás megelőzése érdekében nyitott szemmel nézzük vissza a napunkat. Nyitott szemmel nem tudunk olyan zavartalanul emlékezni, fordítottan képzelni az emlékeinket, mint csukott szemmel – hacsak nincs teljes sötét körülöttünk. A fizikai-érzéki benyomásokat célszerű a lehető legjobban kizárni. A gyakorlatot akkor tudjuk hatékonyabban végezni, ha a felépített képsor élethű, érzékletes, színes. Ha közben a nyitott szemünkkel fizikai formákat látnánk a környezetben, akkor ez zavarná a benső képalkotást, a képekre való folytonos koncentrálást. Másrészt a gyakorlat pont azáltal képes jelentős mértékben hozzájárulni egy idő után az önálló szellemi tapasztaláshoz, hogy a fizikai világtól nemcsak érzékelésben, hanem időbeli átélésben is tudatosan kiszakítjuk magunkat általa. Ha közben nyitva tartanánk a szemünket, vagy ha fizikai környezetünkre bármi módon figyelnénk, fülelnénk, akkor a fizikai világ szokásos kapcsolatának voltaképpeni leépítése ellen cselekednénk. Csukott szemmel egy igen fontos fizikai érzékelést, a fizikai látást szüneteltetjük.

Miért a napi visszapillantás vagy a meditáció legyen az utolsó, amit elalvás előtt végzünk? Mert a szellemi világ önálló megtapasztalását könnyebben megszerezzük, ha így teszünk. Ha órákkal az elalvás előtt, mondjuk délután 3 órakor néznénk vissza addigi napunkat, természetesen az is lelki haszonnal járna számunkra, de ez így kevésbé tudja szolgálni a szellemi észleléshez jutást. Nem mindegy, hogy a gyakorlat után még érnek-e fizikai benyomások, vagy sem. Ha nem érnek, akkor a visszanézés és a fordított időbeliség szinte szervesen tud kapcsolódni ahhoz, ami velünk alvás alatt szellemileg és asztrálisan történik. A modern ezoterikus, okkult vagy szellemi gyakorlatokkal elsősorban arra törekszünk, hogy olyan állapotokban is éberek, tudatosak, éntudatosak lehessünk, amelyekben eddig nem voltunk azok. Alvás alatt egyelőre nem vagyunk éberek, illetve legalább annyira tudatosak, mint a nappali gondolkodó tárgyi tudatban. A szellemi iskolázás egyik első célja, hogy álmunkban, majd alvásunkban is legalább annyira legyünk tudatosak, mint nappali éber állapotunkban. Amikor elalszunk, akkor asztráltestünk és énünk – tudati szempontból – kiemelkedik az ágyban fekvő fizikai és étertestből, és az asztrális és szellemi kozmoszban tartózkodnak. A tisztánlátó beavatottak képesek arra, hogy ne csak álmukban legyenek tudatosak, észlelésre képesek, hanem alvó állapotban is. Alvás alatt – fizikai és étertesten kívül – képesek asztráltestükben és énjükben éberek maradni vagy felébredni közben, és lelki vagy szellemi megfigyeléseket végezni az asztrál- és szellemi síkon.

Hogyan tudjuk elérni ezt mi is? Alvás alatt lelki és szellemi észleléshez csak akkor jutunk, ha ehhez kiműveljük asztráltestünket, majd élettestünket, észlelőszervvé téve őket. Ebben főleg a meditációk végzése segít. A napi visszapillantás pedig annak a kiváló eszköze, hogy tudatosan a szellemi világba tudjunk lépni. De nemcsak ki tudjuk szakítani magunkat vele a fizikai-érzéki viszonyokból, hanem egyúttal erősödünk is általa lelkileg-szellemileg, amely nélkülözhetetlen az önálló asztrális és szellemi észleléshez.

Mi történik velünk alvás alatt? Elalváskor asztráltestünk és énünk kiemelkedik az ágyban fekvő fizikai és élettestből az asztrális-szellemi kozmoszba, és magával viszi az elmúlt nappal éber tárgyi tudatának élményeit, megéléséit. Ezeket bizonyos szellemi lények megvizsgálják, megnézik, és morálisan megítélik, hogy mennyire felelnek meg az isteni világrend mivoltának. E lények sem a fizikai síkból adódó múlttól a jövő felé haladnak közben. Sőt tetteink érzelmi hatásait is megfordítják és felfokozzák, és ezzel voltaképpen a halál utáni kamalokánkat készítik elő, amikor végighaladunk előző földi életünkön az utolsó földi napunktól a legelső felé haladva. Magában a lelki-szellemi világban nagyon sok minden éppen fordítva történik, mint a fizikai világban, ezért fontos e gyakorlatnál is a későbbitől a korábbi felé haladni. Azért gyakorlunk, mert tudatosan a szellemi világba akarunk lépni. Ha közvetlenül elalvás előtt végezzük, akkor így fizikai világbeli tudatosságunkban is arra készülünk, ami mindjárt történik velünk elalvásunk után az asztrális világban. Lényegében olyasmit teszünk tudatosan elalvás előtt, ami a fizikai történésekből ki van szakítva a fordított időbeli átélés révén. Olyat teszünk ébren, tudatosan fizikai testben, amihez hasonló nem tudatosan történik velünk fizikai testen kívül, azaz elalvás után a szellemi világban. Ott is tárgyilagosan végignézik napunkat. Ha mi is ezt igyekszünk tenni elalvás előtt, akkor máris készülünk a szellemi világba való tudatos belépésre. Az asztrális és szellemi világ viszonyaihoz igyekszünk igazodni. A napi visszapillantás gyakorlata ebben nagy segítségünkre van.

A gyakorlatot napi 5-8 percig végezzük, de 10 percnél nem tovább. Közben nem nézzük az órát, csak érzés alapján igazodunk az időhöz. (Rudolf Steiner igen kevés tanítványának javasolt 10 percnél hosszabb gyakorlási időt a nap visszanézésére.)

Sokakban felmerülhet, hogy 5-8 percnyi idő nem elég egy nappal áttekintéséhez, amely kb. 14-18 óra. De elég. Kezdetben nyilván nem tudunk olyan benső lendülettel, kellő gördülékenységgel végigmenni a napi életünkön, ahogyan majd később. Ezért gyakorolva elég hamar belátjuk, hogy lényegre törően kell haladnunk, és úgy, mintha gyorsított filmet néznénk. Persze nyugodtan végig lehet nézni képzeletben, amikor például a lépcsőn mentünk lefelé. Ezt visszafelé nézve háttal való felfelé lépkedésnek látjuk. De az ilyen történéseken is általában gyorsan kell áthaladni. Egyébként a halál után, a kamalokában is lényegre törő az átélésünk, nem csak fordított irányú.

Persze ha valaki úgy érzi, hogy sok neki egy teljes napon így végigmenni, az megteheti, hogy esetleg csak a nap bizonyos – mondjuk egy jelentős élményt hozó – részét idézi fel és pergeti le képzeletében fordított sorrendben. De még ekkor is érdemes ezt a részletesebb szakaszt beágyazni a nap többi részének vázlatosabb áttekintésébe. Később mindenképpen érdemes áttérni az egész nap visszanézésére.

Ha gyakorlás közben egyszer csak azt vesszük észre, hogy átugrottunk egy időszakot, vagy kihagytunk egy vagy néhány történést, ne sokat törődjünk vele. Vissza is ugorhatunk oda, ahol figyelmünk kihagyott, és onnan folytathatjuk tovább, de ha letelt a 10 perc, akkor inkább hagyjuk abba a gyakorlatot, aludjunk el.

Ha többszöri próbálkozás után úgy érezzük, hogy a napi visszanézés nekünk nem megy, folyton fontos eseményeket hagyunk ki, elkalandozik a gondolatunk, nem tudjuk elég ideig tartani a visszafelé irányt stb., akkor se keseredjünk el. Ebben az esetben inkább próbáljunk meg rövidebb napszakot végignézni, ne az egész napot! Előbb-utóbb észlelni fogjuk a benső haladást így is.

Mindenesetre az elkalandozások, belealvások azt jelzik, hogy nagy szükségünk van a gyakorlásra, az akaraterősítésre, lényünk önzetlenebbé, jobbá alakítására. Persze a modern szellemi iskolázást teljesen szabad elhatározásból végezze mindenki! Ez alap. Rábeszélésre senki ne kezdje el!

A visszatekintés gyakorlata könnyen átmehet alvásba, de úgy is megszakadhat, hogy akaratunk egyszer csak a szokásos fizikai időbeliség szerint sodródik tovább a felmerülő érzésekkel és képekkel, vagy olyannyira nem képes képzeteinket uralni, hogy azok ide-oda csaponganak. Ez ne okozzon erőteljes érzelmi reakciót, mérgelődést! Újra nekikezdhetünk, illetve jobb, ha folytatjuk onnan, ahol kiestünk a visszafelé haladó időáramlásból, de 10 percnél hosszabb ekkor se legyen a gyakorlásra szánt teljes idő.

A visszafelé képzelésből való kiesést az is elősegíti, hogy eleve akkor gyakorlunk, amikor már fáradtak, álmosak vagyunk, szeretnénk végre aludni. Ilyenkor akaratunkat időben visszafelé haladó emlékezésre és visszafelé haladó képsor felépítésére késztetni – még néhány percig is – igen megpróbáló a legtöbb ember számára. Azért is jó ezt az alváshoz közeli állapotban – estére lerongyolódott asztráltesttel – végezni, mert így még jobban erősíthetjük a gyakorlással az akaratunkat. Ha nem volnánk álmosak, könnyebb volna végezni, de már amiatt sem fejlesztene annyit, hogy nem vagyunk álmosak. Frissen, kipihenten könnyebb összeszedni akarati erőinket, de azzal nem fejlődnénk annyit, mint ha elalvás előtt sikerül erősen összpontosítani. Így készítjük elő magunkat a legjobban a szellemi világba való tudatos belépésre. Ott sem leszünk elég tudatosak, ha előzőleg így nem erősítjük meg magunkat fizikai testben. Kifejezetten veszélyes is úgy belépni a szellemi világba, hogy a napi visszapillantást az ember nem igazán tudja jól megcsinálni. Mindenféle kísértő erő martalékává tehetjük magunkat, ha önmagunk lelki megerősítését kihagyjuk.

Akaraterősítés és a szabadság növelése

Észre fogjuk venni, hogy azért a gyakorlatra lelkileg rá kell készülni, rá kell hangolódni. Ez kicsit olyan, mint ahogyan például a távolugró koncentrál, mielőtt elkezd futni a távolugró gödör felé. Nekünk ehhez nem kell különösebben koncentrálni, de azért viszonylag nyugodt állapotból érdemes elindítani a visszatekintést, és ha sikerül mintegy belső lendületet venni, akkor jobban fog sikerülni. Ez a belső lendület nem más, mint saját, összpontosított akaratunk működése. Egy igazán szabad tettet hajtunk végre ilyenkor. Senki nem kényszerít rá, semmi külső hasznunk nem származik belőle, és egyedül saját énünk akaratából kezdünk gyakorolni. Ehhez erő kell, akaraterő.

Amikor a visszatekintést belső lendülettel kezdjük el, akkor ebben akaratunk erőteljesebb jelenlétét észleljük, mint amihez nappal szokhattunk hozzá. Ha van is napközben hasonlóan erős akarati tevékenységünk, az abban mindenképpen nagyon különbözik ettől, hogy a fizikai viszonyokhoz igazodik, míg a visszapillantásban kiszakítjuk magunkat a fizikai síkhoz igazodó múlttól a jövő felé haladó időbeli átélésből. Akaratunk, szabad akaratunk így különösen sokat tud erősödni, hiszen a fizikai világra már sokkal kevésbé tudunk ebben az állapotban támaszkodni. Ha ebben a kisebb függésben nagyobb szabadságot tudunk kifejleszteni, akkor az kifejezetten szellemi fejlődést jelent. A gyakorlat során ha még nem is fizikai testen kívül, de már a fizikai időátélésen kívül vagyunk, és ez fogja majd elhozni a testen kívüli tapasztalást, ha elég kitartóak vagyunk.

Amikor valamit teszünk a fizikai világban, akkor nemcsak a fizikai események időbeli lefolyásához igazodunk, hanem a fizikai tárgyak, lehetőségek világához is. Amikor emlékezve visszanézzük napunkat, akkor már a fizikai tárgyakra sem támaszkodunk, legfeljebb a fizikai emlékképekhez, amelyet viszont éppen a fizikai sík történéseivel ellentétes sorrendben kell előhúznunk, ráadásul apró időtartamaira bontva, majd az események képsorát fordítva felépítenünk. Ebből fakad az a tapasztalat, hogy gyakorlás közben kifejezetten érezzük saját akaratunkat, akarati erőnk működését, önállóbb jelenlétét. Akarásunknak persze nem szabad közben görcsössé válnia.

A napi visszatekintés legfőképpen akaraterősítő gyakorlat, és vele énünk akarását a fizikai világból kiszakított időbeli átélésben erősítjük. Voltaképpen szoktatjuk magunkat a szellemi és lelki világ fizikai síktól eltérő, fordított viszonyaihoz és erősítjük akaratunkat hozzá, hogy ha be tudunk tudatosan lépni a szellemi világba, akkor énünket meg tudjuk tartani. Ez szükséges majd a szellemi és lelki világ önálló észleléséhez.

A gyakorlattal szabadságra való képességünket is erősítjük. A gyakorlással igazán szabad tettet hajtunk végre. Senki nem kényszerít rá, semmi külső hasznunk nem származik belőle, és egyedül saját énünk akaratából kezdünk gyakorolni. Ehhez benső erő kell: akaraterő.

A szabadság lehetősége csak szellemben létezik számunkra, azaz csak a képek, képzetek világában, amely a gondolkodás „területe”. Csak gondolkodásunkban, képzeletünkben tudunk szabadon akarni. Minden, amit külső szabadságnak nevezünk, az is e benső, gondolati szabadságunk alkalmazása a külvilágban: a képek, képzetek területén kifejtett akaratunk részleges megvalósulása. Akkor vagyunk szabadok, amikor az történik tudatunkban a képekkel, képzetekkel, gondolatokkal, amit saját énünk akar. Leginkább azzal válunk egyre szabadabbá, minél szabadabban tudunk bánni tudatunkban a gondolatokkal, képzetekkel, belső képekkel. Ezért is oly kiváló gyakorlat a napi visszatekintés, mert pont ezt tesszük. Szabadságból építünk fel képsort az eltelt napról.

Legfőképpen az akaratban él az énünk. Ha akaratunk erősödik a képalkotásban, ráadásul a szellemi világra jellemző időbeliségben, akkor énünk egyre közelebb kerül a szellemi világ önálló és szabad megtapasztalásaihoz is. Minél élethűbb módon, képszerűbben, pontosabban tudjuk az elmúlt napot végignézni képzeletben 5-8 perc alatt, annál nagyobb a szabadságunk. Nem a külső körülmények döntik el, hogy szabadok vagyunk-e, hanem csakis saját képességeink a gondolás, képzelés területén. Aki börtönbe zárva meg tudja ezt csinálni, az sokkal szabadabb, mint mi a kényelmes szobánkban, ha ezt nem tudjuk megvalósítani. A szabadságunk nem a külső körülmények függvénye. A külső körülmények legfeljebb a bensőnkben lévő gondolati-képzeleti szabadságunk külső megvalósítását akadályozzák vagy teszik lehetővé.

Ha képzeletben ki tudunk tartani saját akaratunkkal 5-10 percen át, akkor ez nappali gondolkodásunk minőségében is meg fog jelenni. Tisztábbá válik, mindenféle befolyástól mentesebbé. A gyakorlat tehát gondolkodásunkat is erősíti. A tiszta, érzéki világtól mentes gondolkodást fejleszti. Legfőképpen azáltal, hogy közben a gondolkodás, képzelés területére saját akaratot viszünk, és így egyre nagyobb (szellemi) szabadságra teszünk szert.

A gyakorlat tárgyilagos gondolkodásra is nevel. Hiszen amikor nappal benne vagyunk az események sodrában, akkor óhatatlanul is énközpontú a megítélésünk, sőt időnként kifejezetten egoista. Magával ragadnak érzéseink, vágyaink, szimpátiáink, antipátiáink, saját szempontjaink. Ezért gyakran nem sikerül észlelni a nyilvánvalóan ott lévőt sem, vagy azt látni bele a jelenségbe, ami nincs is ott, illetve nem sikerül józanul, objektíven látni, értelmezni a jelenségeket és eseményeket. Így aztán helytelenül, mereven, tompán, egyoldalúan gondolkodunk; előre, korán, részrehajlóan ítélünk stb. Ha például nappal valamilyen konfliktusba kerülünk egy személlyel, nem nagyon tudjuk tárgyilagosan megítélni a helyzetet. Amikor viszont a konfliktust elalvás előtt végignézzük a végétől a kezdetéig, akkor kívülről és részrehajlás nélkül tekintjük át újra, hiszen magunkat képzeletben ugyanúgy nézzük, mint a másik személyt. Nem kivételezünk magunkkal, nem azonosulunk szempontjainkkal, nem ítélkezünk közben. Ez így arra is nevel, hogy ne alkossunk könnyelműen gondolatokat, ítéleteket, csak ha már kellő megfigyeléshez jutottunk hozzá, illetve ha megérett rá az idő.

Megtehetjük, hogy úgy nézzük a konfliktusban a viselkedésünket, mintha a másikból néznénk, akit esetleg bántottunk is. De a gyakorlat során nem kell az elmúlt napi események újra megítélésére törekedni, elég ha esetleg a másik szemszögéből nézzük vissza az eseményeket, nem kívülállóként. Az objektívebb megítélés az ilyen benső megfigyelések nyomán enélkül is jönni fog magától. Így nemcsak a pártatlan, önzetlen gondolkodásra neveljük magunkat, hanem arra is, hogy az énközpontú szimpátiáktól és antipátiáktól független észlelést, megfigyelést értékesnek tartsuk. Itt ugyan „csak” rekonstruáljuk elmúlt napunkat, de amit képzelünk, azt megfigyeléseink, észlelésünk alapján tesszük, saját gondolati megítélésünket, kritikánkat, szüneteltetve, érzéseinket, vágyainkat elfelejtve. A gyakorlat során semmit nem kell megítélni, nem kell gondolkodni, csak figyelni, amit fordított sorrendben képzelünk. A nap képsorának képszerűvé, élethűvé tétele, részletekben minél gazdagabb felépítése egyébként annál könnyebben megy, minél pontosabb megfigyelők vagyunk felébredés és elalvás között.

A gyakorlat nemcsak akaratunkat és a megfigyeléshez kapcsolódó gondolkodást, hanem lelki életünk harmadik fő elemét, érzéseinket is fejleszti. Ha például napközben valakit szavakkal vagy tettekkel bántottunk, akkor ennek fordított irányú visszanézése során a bántást látjuk előbb, majd azt, ami ezt megelőzte, ami ehhez vezetett. Így nemcsak tárgyilagosabb ítéletet kapunk az eseményről, hanem ahhoz szoktatjuk magunkat, hogy ne csak saját érzéseink szerint ítéljünk, hanem inkább az események objektív lefolyása szerint. Így segít saját énközpontú, gyakran önző szempontjainktól elszakadni, és szokássá tenni, hogy szimpátiáinkat és antipátiáinkat ne tartsuk sokra. Ha szokásunkká tesszük, hogy minden nap legalább 5 percen át intenzív akarattal visszanézzük a napunkat, akkor lassan észre fogjuk venni, hogy a nap többi részében sem fogunk már annyira ezekre a szimpátiákra és antipátiákra hagyatkozni. Elfogulatlanabb, előítéletmentesebb lelki alapállásunk lesz érzéseink önzetlenebbé válása által is. Idővel viselkedésünk is megváltozik.

Napunk visszanézése során nem kell morális átértékelésre törekedni. Az események fordított sorrendjében eleve másképpen tekintünk a történtekre. Gondolataink és érzéseink ezáltal válnak egyre jobban valósághűvé. Hiszen amíg saját magunkból ítélünk meg bármit is, és nem a valóságos történésekből, addig nem a valóságban állunk, hanem egy saját magunk által értelmezett valóságban, amely legfeljebb részben áll fedésben a tényleges valósággal. A gyakorlat tehát morális fejlődésünket is előmozdítja. Énközpontú vagy egoista szempontjaink leépítésével megértőbbé válhatunk.

A nap szisztematikusan ismétlődő visszanézése önzetlenebbé is tesz. Hozzászoktunk, hogy mindig bőrünkön belül érezzük magunkat, most viszont kívülről, mintegy tanúként szemléljük emberi lényünket. Ez igen erős morális nevelés számunkra, önző nézőpontjaink, érzéseink leépítésére. Így egyre jobban hozzászokunk ahhoz, hogy magasabb, illetve objektívebb nézőpontból szemléljük a világot, és éljük földi életünket. Önzésünk ellen hat az is, ahogyan a napi visszatekintésben akaratunkat használjuk. A hétköznapi életben általában magunknak akarunk, önző célokból akarunk birtokolni. A visszanézés során – de ez a mai kor legtöbb szellemtudományos ezoterikus-okkult gyakorlatára igaz – olyat akarunk elérni, amelynek a fizikai-földi életben nem lesz meg a jutalma. Ráadásul lemondással, áldozattal jár: már legszívesebben aludnánk, nem akarnánk már semmit csinálni aznap, mégis megemberelve magunkat még néhány percig önmagunk lelki-szellemi fejlesztésén munkálkodunk. Persze ezzel is el akarunk érni valamit, de ami ezzel érhető el, az inkább válhat az emberiség hasznára, mint saját hasznunkra.

Akár az emlékezéssel is kezdhettük volna a lelki szempontok, hatások tárgyalását, hiszen a visszanézéssel emlékezetünket is fejlesztjük. De ettől nem az az emlékezésünk fog javulni, amivel a fizikai világhoz kapcsolódóan ösztönösen rendelkezünk. Ez inkább visszafejlődik a visszapillantásban való jártasságunk, azaz tudatosságunk fokozódásával, miközben egy sokkal átfogóbb, fizikai testtől függetlenedő emlékezés feléledését készítjük elő.

Az emlékezés elsősorban az étertest révén lehetséges, de nem mindegy, hogy az étertest eközben a fizikai testhez igazodik, vagy az asztráltesthez és énhez, azaz a fizikai vagy érzékfeletti világhoz. A szokásos emlékezés meglehetősen korlátozott, sok mindent elfelejtünk. Ennek oka az, hogy erősen a fizikai testhez, a fizikai szervek merev, élettelen formáihoz kötött. A visszapillantás gyakorlásával az éterinek ezt a fizikai kötődését is lazítjuk, hiszen a fizikai időmúlással ellentétes irányban igyekszünk közben emlékezni.

Miként a halál után az első három napon azért szabadul fel emlékezésünk oly nagy mértékben, mert étertestünk végleg kiszakad a fizikai testből, úgy a visszanézés rendszeres gyakorlása abban is segít, hogy már földi életünk során kitáguljon emlékezetünk úgy, ahogyan a halál után fog. Ezt főként azzal idézzük elő, hogy a visszanézés során akaratunkat az idő fizikai múlásától függetlenítjük. Eddig ahhoz szoktunk, hogy az idő lelki átélése a fizikai testi világ törvényeihez igazodva a múlttól a jelenen át a jövő felé tart. A gyakorlással a szellemi és asztrális viszonyok felé mozdítjuk el az átélést, és így étertestünk – amely emlékképzeteink jeleit tárolja, és amely fizikai és asztráltestünk között helyezkedik el – lassanként olyannyira függetlenedik a fizikai testtől, hogy fizikai testen kívüli emlékezésre válunk képessé, ahhoz hasonlóra, amilyent a klinikai halál állapotán átment emberek egy része is megél, a biológiai halál után pedig senki sem kerülhet el. Ez egy átfogó, nagyon képszerű, panorámaszerű emlékezés, amelyet az étertestben való élet tesz lehetővé, amiben a fizikai test már nem tud korlátozni.

A belealvásról

A gyakorlatnak igen sok előnye van, egyszerűnek is tűnik, de azért vannak buktatói. Például könnyen bele lehet aludni. Felmerülhet a kérdés: ha a visszanézés tényleg ennyire erős akarati erő előhívásával jár, hogyan lehet, hogy mégis olyan könnyen belealszik az ember? Ennek oka egyszerűen megérthető. Akaratunk még nem elég erős hozzá. Akkor alszunk el, amikor akaratunk ereje elfogy a gyakorlás közben. Azért alszunk bele, mert nem tudjuk fenntartani akaratunk énünkből fakadó irányítását még 5-8 percig sem. Ha akaratunk egy pillanatra abbahagyja a képsor előállítását, könnyen bekövetkezhet az elalvás. Napközben nemcsak azért nem alszunk el akaratunk hasonló kihagyásakor, mert általában álló vagy ülő helyzetben vagyunk, hanem mert a fizikai síkon megszokott múltbelitől a jövőbeli felé haladunk az átélésben, valamint gondolkodásunk is a fizikai síkhoz igazodva tartja fenn ébrenlétünket.

Azáltal, hogy akaratunkat kiemeljük a fizikai sík múltból a jövő felé haladó időáramából, egyúttal abba a szellemi időáramba emeljük át, amely halál után a kamalokában lesz jellemző, és amely éppen alvás alatt készül elő. Amikor fordított időátélésben nézzük a napunkat visszafelé, és akaratunkat nem tudjuk fenntartani a képsor visszafelé haladó folyamatos felépítésében, akkor az így azonnal alvást idézhet elő. Miért? Mert akaratunk ilyenkor olyan időbeliségben él, amelyben még nagyon gyenge, nem képes megtartani önmagát. Szellemi (akarat)erőnk még nem kész a szellemi világba lépésre. Még túl gyenge az akaratunk ahhoz, hogy a szellemi világban önálló énként folytathassunk megfigyeléseket.

A napi visszapillantás gyakorlata már azért is segíti az önálló asztrális és szellemi megfigyelést elérni, hogy a halál után sem teszünk mást az első időszakban, mint hogy halálunk napjától visszafelé haladva újra végighaladunk földi élményeinken. Közvetlenül halál után három napon át tudatos élményeink emlékképzeteit tekintjük át képszerűen, panorámában, majd földi élményeink számunkra nem tudatos részét éljük át fordított időbeli sorrendben az úgynevezett kamaloka időszakában. Ráadásul ekkor már azt érezzük, amit másoknak okoztunk, nem azt, amit mi éreztünk annak idején. Ez újra és újra a földi alvás alatt készül elő. A kamaloka az alvási időszakainkból tevődik össze, csak megfordított időbeli átéléssel. Így a nap visszanézésének gyakorlatában azt tesszük, ami alvásunk alatt készül elő a halál utáni életre a szellemi lények segédletével. A kamalokában azt érezzük felfokozottan, amit mások éreztek miattunk. A napi visszapillantás gyakorlatában ugyan nem kell törekedni a másik helyébe képzelni magunkat – hiszen azt úgysem fogjuk tudni saját magunktól kitalálni, hogy a másik mit érzett pontosan –, de a megfordított időáramban élve valamilyen szinten már abban az érzékfeletti világban élünk, amelyben a halál utáni kamalokában fogunk.

***

A gyakorlat során előfordulhat az is, hogy úgy tűnik belealudtunk egy pillanatra, rövid időre. Rudolf Steiner ilyen esetre azt mondja (Rudolf Steiner: Aus den Inhalten der esoterischen Stunden. GA 266b, 1912. 11. 08), hogy ez nem biztos, hogy a szokásos alvás volt. Meg kell vizsgálnunk. Ha megpróbálunk visszaemlékezni, hogy történt e közben valami, akkor esetleg észrevehetjük, hogy tudatossá tudjuk tenni a nem tudatos részt, és akár láthatjuk, hogy tovább zajlott a napi visszatekintés. Ez esetben énünk nem vett részt teljes akarattal és szabadon a visszatekintés e rövid időszakában, de ha sikerül utólag tudatossá tenni a nem tudatos részt, az az előrehaladásunkat jelzi. Már képesek vagyunk alvásunk egy részét utólag tudatossá tenni.

***

A napi visszapillantásnál arra is ügyelni kell, hogy ne vigyük túlzásba. Tapasztalatom szerint túlzásba víve különösen az alvásunkat zavarhatja meg. Ez főleg akkor történhet meg, ha 5-10 percél tovább végezzük, illetve ha gyenge akarattal, akaratunk sorozatos alábbhagyásával, túlságosan tompa tudattal, el-elbóbiskolva hajtjuk végre. A pillanatnyi elbóbiskolások könnyen megronthatják az alvás minőségét. Ezért fontos, hogy valamiféle belső lendületünk, koncentráltabb akaratunk legyen közben. Akkor inkább aludjunk el, mint hogy letompult tudattal, el-elbóbiskolva próbáljuk továbbvégezni a gyakorlatot!

A gyakorlat tehát akár a nehezen elalvóknak is segítség lehet. Nemcsak az esti elalvást segítheti, hanem az éjszakai felébredés utáni újbóli elalvást is. „Felébredtem? Nem baj. Na, nézzük, mit is csináltam tegnap?” És amikor visszafelé pörgetem az események képsorát, az akaratom nem sokáig bír megmaradni ennél, és amint feladja a képalkotást, az ember elalszik. Nagyjából erre lehet számítani. De ezt bárminek a visszafelé elképzelésével is el lehet érni. Sőt másnak az elképzelésével talán könnyebben is. Például egy nem túl érzelemborzoló film, novella, vagy akár egy kitalált képsor visszafelé elképzelésével.

Mindenesetre a gyakorlat egyáltalán nem alvásterápia céljából született, de a legtöbb teendő, amit a szellemi iskolázás során végezhetünk, alkalmas a mindennapi élet valamely részét, lelki oldalát javítani, támogatni, akár úgy is, hogy mi magunk nem akarunk még saját érzékfeletti észleléshez jutni, viszont szeretnénk például hamarabb elaludni, vagy valamiben jobbá válni, javulni stb. Ez az ún. mellékgyakorlatokra is nagyon igaz.

Napi visszapillantás a mellékgyakorlatokkal támogatva

Korábban írtam egy könyvet a hat mellékgyakorlatról, amit szívcsakra gyakorlatoknak is neveznek. Ezeket kimerítően bemutattam az Önmagunk lelki megerősítése című könyvemben, Rudolf Steiner tanításai nyomán. Ha lehet mondani, ezek még alapvetőbb teendők a modern szellemi iskolázásban, mint a napi visszapillantás. Továbbá ugyanúgy vannak pozitív hatásaik mindennapi lelki életünkre, mint napunk visszafelé képzelésének.

A napi visszatekintéssel erőteljesebben nyúlunk szokásos lelki életünkbe, mint a hat mellékgyakorlattal, így vele jobban kell vigyázni. A mellékgyakorlatokkal normális lelki életünket erősítjük, tesszük rendbe, egyre egészségesebbé, hogy az ilyen normálistól eltérő lelki gyakorlatozás ne okozzon semmi kárt testi és lelki egészségünkben. De félni semmiképpen sem kell tőle. Csak éppen arra kell gondolni, hogy e visszapillantás rendszeres gyakorlása könnyedén elhozhat az életünkbe néhány szellemi élményt, amelynek lelki elviselése egészséges gondolati, érzésbeli és akarati életet igényel, amelyekről legfőképpen a mellékgyakorlatokkal tudunk gondoskodni. Rudolf Steiner tudtommal nem is ajánlotta senkinek a napi visszatekintés gyakorlatát anélkül, hogy egyúttal a mellékgyakorlatok napi végzését ne ajánlotta volna. Szóval testi-lelki biztonságunk megóvása érdekében rejt kockázatot az, ha ilyen akarati vagy bármilyen meditációs vagy okkult gyakorlatot végzünk anélkül, hogy a mellékgyakorlatokat is végeznénk.

Visszafelé gondolkodás és visszafelé átérzés

Akaratunk önállóságát, erejét, szabadságra való képességünket természetesen mindennek a visszafelé képzelése és gondolása fejleszti. Végigmehetünk az elmúlt hetünkön, sőt hónapunkon, évünkön is ilyen módon. Gyerekkori élményeinkre visszamenni szintén fejlesztő hatású. Ha évről évre visszafelé haladva az időben rá tudunk nézni gyermekkorunkra, az még jobb. Ez már szinte az étertestben való otthonos mozgás kezdete lesz. Mindez a születés pillanatáig való visszanézésig fejleszthető, sőt még ott sem áll meg...

Minden, ami saját akaratunk földi-fizikai időáramból való kiemelését célozza, nagyjából hasonlóan hat, mint a nap visszanézése. Ha például tömegközlekedési eszközön utazunk vagy valahol várakozásra kényszerülünk, akkor kézenfekvő, hogy ne unatkozzunk, hanem lefoglaljuk magunkat valamivel. Nem igaz? Ha közben nem beszélgetünk, nem olvasunk, nem végzünk fizikai megfigyeléseket, akkor akár elképzelhetjük a tegnap este nézett filmet visszafelé, vagy szavakat, mondatokat is elgondolhatunk visszafelé stb. Ha elolvasunk bármit, akár egy szellemtudományos előadás szövegét is, azt azután megkísérelhetjük visszafelé elgondolni a végétől az elejéig. Rengeteg lehetőségünk van önmagunkat erősíteni, főleg a képzelet, gondolkodás területén.

Rudolf Steiner még dallamok visszafelé átérzését is javasolta gyakorlásul, amely igen nehéz gyakorlat a legtöbbünk számára. „Az ilyen visszafelé – képszerű képzetek bizonyos gyakorlatára szert kell tennünk. Mert hosszabb szakaszok fordított elképzelése aránylag könnyű, de ehhez sokáig igazán, mondhatnám, atomisztikusan rövid szakaszokat kell hátulról előre elképzelnünk, valóban fordítva képzelve a nap életének lefolyását. Azután más gyakorlatokra térhetünk át, esetleg úgy segítünk magunkon, hogy, mondjuk, egy öt felvonásos drámát az első felvonásig visszapergetünk vagy dallamokat bensőleg hátulról előre érzünk át, mintegy szellemi-lelki módon hallgatunk meg. Azután eljuthatunk oda, hogy életünk emlékeit – ez most kissé eltér a leírt tablótól – úgy fogjuk fel, hogy életünket a jelenlegi időponttól valóban fordítva és képszerűen – imaginatívan varázsoljuk lelkünk elé, felhozva emlékezetünkből az átélt dolgokat, így gyakorlatok végzésével gondolkodásunkat leválasztjuk az idő külső folyásáról. Le kell küzdenünk azt a mélyen meggyökeresedett szokásunkat, hogy gondolkodásunkkal, érzelmünkkel, érzésünkkel az idő külső folyását követjük. Az erőteljes visszafelé történő gondolkodással képessé válunk arra, hogy sokkal nagyobb, intenzívebb gondolkodó erővel rendelkezzünk, mint a csak passzív gondolkodáshoz szükséges. A gondolkodás erejét éppen a visszafelé történő gondolkodás erősíti lényegesen.”(Rudolf Steiner: A magasabb világok valósága, GA 79, 1921. 11. 29.)

A zsenialitás sem csak kegyelem előző életeinkből eredően, hanem legalább annyira saját speciális tetteink, önfejlesztésünk eredménye.

2022. 12. 09.