A zsidók és palesztinok ellenségeskedésének gyökeréről
Cionizmus és antiszemitizmus
Rudolf Steinert zsidóellenességgel is rágalmazták. Természetesen alaptalanul. Erre olyan gondolatai adtak alkalmat, amelyekről itt is szó lesz. Beszélt a zsidó nép missziójáról, és hogy ezt a missziót a nép Jézus Krisztus golgotai misztériumával be is töltötte. A misszió ugyanis nem volt más, mint hogy a sokistenhittel szemben az egyistenhitet gyakorolják és erősítsék meg az emberiség számára, valamint Krisztus földi testének e monoteista vallású népben kellett előkészülnie, és Krisztusnak Jézus zsidó testében kellett megváltó tettét végrehajtania
„A zsidók ... az egyetlen Jehovát tisztelték, és ezáltal elkerülték azt, hogy belevesszenek a sokistenhitbe. Természetesen a zsidók ezáltal mindig is különböztek a többi embertől, és ezért gyakran – mint ahogy azok, akik mindig különcködni akarnak – elutasítást és ellenszenvet váltottak ki. Ma azonban arról van szó, hogy a kultúrát ne hagyjuk ilyen módon szétszakadni, hanem tartsuk össze. Ahogy ezt a zsidók évszázadokon át tették, erre a jövőben már nincs többé szükség, hanem ezt az erőteljes szellemi megismerésnek kell felváltania.…
Az embereknek el kell jutniuk oda, hogy a másik emberben meglássák a szellemit. Ma még a zsidóknál minden dologban a faji jelleg az uralkodó. Mindenekelőtt egymás között házasodnak, tehát még a faji jelleget nézik, nem azt, ami szellemi. Ez az, amit el kell mondani arra a kérdésre, hogy a zsidó nép betöltötte-e misszióját az emberiség fejlődésében. Betöltötte, mert korábban különálló népnek kellett lennie, amely egyfajta monoteizmust képviselt. Ma azonban szellemi megismerésnek kell létrejönnie. Ezért ez a misszió befejeződött. Így tehát a zsidó misszió mint olyan, mint zsidó, már nem szükséges a fejlődés számára. Az egyetlen helyes az lenne, ha a zsidók a többi néppel való keveredés útján a többi népbe beleolvadnának.”1 A 20. század elejére ez azért jelentős mértékben már meg is valósult. Amikor Rudolf Steiner élt és beszélt erről, akkor Palesztina földjén nem létezett Izrael állam. Alig néhány százalék lehetett a zsidók aránya az ott élő arab muszlim vallású lakossághoz képest. Akkoriban a zsidók nagy többsége már a világban mindenfelé szétszóródva élt. Ennek így is kellett történnie
Csakhogy ezt épp zsidó kortársai közül többen sem így gondolták. Egyes zsidók új zsidó állam tervét eszelték ki, amelyhez egyre többen csatlakoztak. Rudolf Steiner emiatt többször is hangot adott annak, hogy nem tartja helyesnek, hogy kortársainak egy része a cionizmus mozgalmában egy új zsidó állam létrehozására törekszik.
A cionizmus egyik élharcosa a budapesti, német anyanyelvű Herzl Tivadar (Theodor Herzl) volt, akinek elég híres lett a Zsidó állam című tanulmánya. A cionizmust persze az is éltette – Herzl is erre hivatkozott –, hogy voltak már annak idején is fajgyűlölő, antiszemita, kirekesztő megnyilvánulások, jogfosztások a zsidókkal szemben, és úgy vélte, hogy ezek egyre csak növekednek. Ezzel szemben Rudolf Steiner úgy látta, hogy korának antiszemitizmusa egyáltalán nem olyan jelentős, hogy ez igazi okot adjon egy a földi fejlődés irányával totálisan szembemenő államalapításra. Korának antiszemitáit nem látta veszélyesnek. Túlzásnak tartotta a cionisták nézeteit az antiszemitizmusról. Sőt szerinte ők nagyobb veszélyt jelentenek a zsidókra, mint az antiszemiták. Véleménye szerint ők népük – gyermekded hibáztatásokat alkalmazó – csábítói: „Bármennyire is veszélytelen az antiszemitizmus önmagában, veszélyessé akkor válik, ha a zsidók olyan megvilágításban látják, mint ahogy Herzl és Nordau beállítja. … Az elcsábítottak szenvedni fognak, a csábítók pedig diadalmaskodni fognak a hiúságból elért sikereik láttán. … A cionista mozgalom a zsidóság ellensége.”2
„Egy tekintélyes cionista – akivel barátságban voltam –, egyszer kifejtette nekem eszményképét, hogy Palesztinába megy, hogy ott egy zsidó birodalmat alapítson. Ő maga is nagyban részt vett ennek a zsidó birodalomnak az alapításában, ma is részt vesz benne, sőt ma befolyásos állása van Palesztinában. Azt mondtam neki: ez ma egyáltalán nem időszerű, mert ma annak jött el az ideje, hogy minden ember faji, népi és osztálybeli megkülönböztetés nélkül tudjon a többi emberhez csatlakozni. Csak azt lehetne ma tanácsolni, hogy az emberek különbség nélkül csatlakozzanak egymáshoz. Senki sem kívánhatja tőlem, hogy egy cionista mozgalomhoz csatlakozzak. Akkor megint egy rész különülne el az egész emberiségtől. Ebből az egyszerű, kézenfekvő okból tulajdonképpen egy ilyen mozgalom ma nem működőképes. Ez alapjában véve a legvadabb visszafordulás lenne. Persze az ilyen emberek különös választ adják, azt mondják: igen, de idővel mégis kiderül, hogy az emberek egyáltalán nem akarnak olyasmit, hogy általános emberi, hanem azt követelik, hogy minden a népi jellegből fejlődjön ki. Ez a beszélgetés, amit említettem, az 1914-től 1918-ig tartó nagy háború előtt történt. Látható belőle, hogy az emberek a nagy, általános emberi elveket már nem akarják, hanem el akarnak különülni, nemzeti erőket akarnak kifejleszteni, ez viszont éppen az ilyen nagy háborúkhoz vezet.”3
Rudolf Steiner tehát kifejezetten negatív következményeket „vizionált”, ha valóban sikerül a világ zsidóinak jó részét elcsábítani egy új zsidó állam létrehozása céljából.
Nos, a cionisták terve elég hamar sikerrel járt. Ehhez persze a holokauszt is kellett. Már az 1. világháború után elkezdődött a zsidók szervezett betelepülése Palesztinába, „a hazatérés” a világ minden tájáról. A holokauszt után még reményteljesebbnek tűnhetett zsidók százezreinek, hogy egy zsidó államban mégiscsak nagyobb biztonságban érezhetnék magukat, és ott nem érheti őket olyan aljas támadás, mint amilyen például Európában a fasiszták részéről érte őket. Ezért a háború után még nagyobb számban költöztek Palesztinába, hogy ott egy zsidó állam védelmében élhessenek.
A holokausztot éltető antiszemitizmust látva felmerül a kérdés, hogy akkor tényleg erős lehetett az antiszemitizmus Rudolf Steiner korában is, 1925 előtt? Bizonyára nem, hiszen akkoriban nem is történt közel hasonló sem, mint amilyen később, a 2. világháború idején történt. A 2. világháború idején a holokausztot látva nem lehet kétségünk afelől, hogy a zsidógyűlölet valóban rendkívül magas szintre jutott, rengeteg zsidó meggyilkolását okozva. De mi vezetett ehhez?
Kinek volt igaza az antiszemitizmust illetően? Gyanítom, hogy Rudolf Steinernek, és nem a cionistáknak. Lehet ezt úgy is látni, hogy a cionisták valóban nem túloztak az antiszemitizmust oly veszélyesnek beállítva, hiszen láttuk, mi történt a 2. világháború idején. De úgy is lehet látni, hogy Rudolf Steinernek volt igaza. Eszerint valójában a cionista mozgalom tevékenysége járult hozzá jelentős mértékben ahhoz, hogy a zsidóellenesség és gyűlölet ennyire elfajuljon. Rudolf Steiner csak figyelmeztetett arra, hogy az antiszemitizmusról szóló beszéd ilyen túlzott módon való előtérben tartása veszélyes következményekkel járhat. Arra is figyelmeztetett, hogy egy újabb elkülönülést célzó törekvés a zsidók részéről szenvedést fog rájuk hozni. Eszerint amiatt harapózott el ennyire a zsidógyűlölet, az antiszemitizmus, mert a cionisták feltüzelték maguk ellen az emberek egy részét a nézeteikkel. Tevékenységük az amúgy is különcnek tűnő zsidókra irányította a figyelmet, és növelte az ellenérzést az irányukban. Így a fajgyűlöletre hajló fasiszták számára önkéntelenül is mintegy bűnbakká tették a zsidóságot.
A zsidó állam léte mint véres konfliktusok melegágya
A cionisták nemcsak az antiszemitizmus akaratlan felfokozásában voltak hibásak, hanem abban is, hogy zsidók millióit egy új zsidó állam megalapítása érdekében Palesztinába csábították. Ez a lépés éppen visszalépés volt attól a fejlődési iránytól, amelyre az emberiségnek szüksége van, a népek együttműködésére, egyre mélyebb megértésére, mindenféle nemzetiségű és vallású egyének és nemzetek kölcsönös elfogadására.
A zsidó állam, Izrael létrehozása ugyanis azonnal hatalmas konfliktusgóccá vált a többségben muszlimok lakta Közel-Keleten, és ez így is lesz akár évszázadokig is. Nézzük vázlatosan milyen véres cselekmények sora is kezdődött, miután létrejött a zsidó állam Palesztinában!
Palesztina az 1. világháború végétől 1947-ig brit gyarmat volt, jórészt muszlim vallású palesztin lakossággal. Az ENSZ Közgyűlése 1947. november 29-én Palesztina területét zsidó és palesztin államra osztotta. Ennek megfelelően Palesztinát Ciszjordánia és Gáza alkotná, amelyek azonban 1967-ig Jordánia, illetve Egyiptom fennhatósága alá kerültek
1948-ban létrejött a cionisták nagy álma: a zsidó állam, Izrael. Izrael a cionisták tevékenysége folytán jött létre. Mondhatni nem úgy, ahogy az államok létre szoktak jönni. Itt mesterséges, tudatos átköltözések előzték meg az államalapítást. Izrael nem természetes módon jött létre. Nem szokványos népvándorlás előzte meg az államalapítást, hanem cionista nézetekkel felszított tömeges átköltözés. Ráadásul pont olyan térségbe költöztek, ahol a zsidókkal szembeni ellenérzések a 600-as évek óta a legnagyobbak a Földön.
Így aztán nem csoda, hogy a zsidó állam létrejöttét Palesztina és a többi muszlim vallású ország népessége sem nézte jó szemmel, és azonnal megtámadták Izraelt. Ez volt az 1. arab-izraeli háború, amelyben Izrael győzött.
1956-ban a szuezi válság tört ki. A muszlim vezetésű Egyiptom lezárta a szuezi-csatornát Izrael elől. Erre Izrael a britekkel és a franciákkal megtámadta Egyiptomot. Ez volt a 2. arab-izraeli háború.
1967-ben ismét hatalmas sereg állt fel Izrael ellen. Négy arab állam, Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak támadt volna Izraelre. Izrael viszont megelőző csapásként a szövetség mindegyik államának a légi erejét nagyrészt megsemmisítette egy nap alatt, és Izrael ismét győzött az ún. hatnapos háborúban. A hat nap alatt Izrael elfoglalta Palesztinát: Gázát, Ciszjordániát, a Golán-fennsíkot és a jordán megszállás alatt álló Kelet-Jeruzsálemet. Izrael a fővárosává nyilvánította Jeruzsálemet. Mindez nyilván újabb olaj volt az ellenségeskedés tüzére.
1948 óta ez már a 3. nagy konfliktus volt. Az ellentétek nem csitultak ezt követően sem. A palesztinok gyakran próbálkoztak zsidóellenes terrorcselekményekkel.
Majd 1973-ban Egyiptom és Szíria támadta meg Izraelt (jom kippuri háború).
1982-ben Libanon és Izrael között tört ki háború. Izrael eközben elfoglalta Libanon déli részének egy sávját.
1987-ben a palesztinok fellázadtak az Izrael által megszállt területeken. Hiszen Palesztinát már az 1967-es háború óta megszállás alatt tartották. A lázadás eredményeként a palesztinok korlátozott önrendelkezéshez jutottak a megszállt területeken, és Izrael megkezdte csapatai kivonását a megszállt területekről. A lázadás 1993-ban ért véget.
2000-ben újabb lázadás történt a megszállt területeken. Erre Izrael körbekerítette a palesztin területeket egy magas kerítéssel. Ebben az évben kivonult Izrael Libanon déli részéről.
2005-ben Izrael kiürítette a gázai zsidó településeket, és kivonult az elkerített övezetből. A ciszjordániai zsidó települések viszont máig is léteznek. 2006 óta a Gázai övezet palesztin fennhatóság alatt van. Ciszjordánia nagy része ma is izraeli ellenőrzés alatt áll.
Gáza 2006 óta a Hamász nevű iszlamista politikai mozgalom irányítása alatt áll. A szervezet célja független palesztin állam létrehozása azon a területen is, ahol ma Izrael található. A Hamász ennek érdekében rendszeresen szervez terrorcselekményeket Izrael ellen, amely miatt méltán emlegetjük terrorszervezetként. 2006 óta mostanáig gyakran lőtték Izraelt rakétákkal, amelyekre Izrael igyekezett válaszcsapásokkal reagálni, illetve a további rakétatámadásokat katonai akciókkal megelőzni.
2006-ban a libanoni Hezbollahhal tört ki Izrael egy újabb háborúja. A Hezbollah egy muszlim politikai és félkatonai szervezet. Fő célja Izrael megsemmisítése, Palesztina eredeti határainak visszaállítása.
Idén, 2023-ban a Hamász olyan mértékű rakétatámadást intézett Gázából Izrael ellen – brutális terrorcselekményekkel kísérve –, hogy ez lehet, hogy Izraelt Gáza totális leigázására fogja késztetni, a muszlim lakosságot akár teljesen kiszorítva a területről. Mondanom sem kell, hogy ez újabb olaj lesz a tűzre. Izrael zsidó lakossága ezt követően sem érezheti magát biztonságban, és a folytonos ellenségeskedések miatt az egyébként szelíd muszlim többség élete is veszélyben forog Gázában.
Összefoglalás, kitekintés
Az 1948 óta bekövetkezett események felsorolásából látszik, hogy amióta létrejött a zsidó állam, a zsidó lakosság újra és újra véres konfliktusba keveredik. Hiába élnének ők békében, a közel-keleti arab-muszlim országok vagy azok szélsőséges szervezetei veszélyt jelentenek Izrael zsidó lakosságára. Megvalósult az, amiről úgy beszélt Rudolf Steiner, hogy a csábítók veszélyt hoznak az elcsábítottakra. Vagyis azok a zsidók, akik ide költöztek, egyáltalán nem egy biztonságos helyre költöztek. Pont azáltal vált veszélyessé ez a hely, mert létrejött Izrael, a zsidó elkülönülés a muszlimok mellett. Eredeti európai, amerikai stb. lakhelyükön nagyobb biztonságban érezhették volna magukat az ideköltöző zsidók. Így azonban, hogy mintegy befészkelte magát egy zsidó állam a muszlim térségbe, állandó veszély leselkedik rájuk. Ha az ideköltöző zsidók más országokban élnének továbbra is, nagyrészt sokkal nagyobb biztonságban érezhetnék magukat, sokkal kevesebb okuk volna a félelemre. Így vált igazán veszélyeztetetté az életük, hogy a cionista csábítóikra hallgatva ideköltöztek.
Ezen persze ma már nem nagyon lehet segíteni. Mindent vissza kellene csinálni, ami a cionizmus által létrejött. De nem fogják tömegesen elhagyni Izraelt az ott élő zsidók. Sokan nem is maguk költöztek Izraelbe, hanem szüleik révén születtek ide, úgy érzik, ez az igazi hazájuk. A békés egymás mellett élés megvalósítása igen nehéz egy ennyire gyűlölettel, sérelmekkel és félelmekkel átitatott térségben. A muszlimok és a zsidók közti mély ellentétek még nagyon sokáig nem fognak csillapodni, ha egyáltalán valaha is jelentősen csillapodni tudnak.
A háborúskodást 1948-ban nem Izrael kezdte, hanem muszlim országok. És minden izraeli győzelem vagy siker csak további olaj volt a tűzre, amely a zsidó állam elleni gyűlöletet, megtorlás vágyát újra és újra szítja. Izrael a katonai sikerei révén a palesztin muszlimok jogait is nyirbálja. Ez azonban nem jó megoldás. Nem is ér semmit. Ettől még nem érezhetik magukat biztonságban. A muszlim-zsidó, arab-zsidó konfliktus ezért még évszázadokra garantáltan fel fog lángolni véres cselekmények formájában ebben a térségben. Ezt idézte elő egy elkülönülés abban a korban, amikor az egyesülésre törekvés korát éljük már.
Mivel az utóbbi időben Európába is igen sok muszlim vándorolt illegálisan, a gazdasági jólét reményében, ezzel Európa maradék zsidósága is egyre nagyobb veszélynek lesz kitéve. Mert az itteni muszlimok nem tudják levetni egy csapásra az ellenszenvüket a zsidókkal szemben, és a szélsőséges kisebbséget ez továbbra is véres bűncselekményekre fogja késztetni.
Hogyan lehetne tartós béke Izraelben és környékén? Ha hirtelen minden zsidóra és muszlimra rátörne az önzetlen felebaráti szeretet, az együttműködés szelleme. Ha zsidók és muszlimok tiszta szívből egymás kebelére ölelnék egymást. Csakhogy naivitás volna ennek bekövetkezését várni. Izrael lakossága sem fogja elhagyni hazáját, és a muszlimok sem szeretnék ezt megtenni. Időnként kitör majd egy újabb arab-izraeli háború. Majd megint békeidők jönnek terrorcselekményekkel elrondítva. A muszlim-zsidó ellentét aztán időnként a világ többi részére is egyre jobban ki fog hatni, zsidók elleni terrorcselekményeket generálva, ha az együttműködés szelleme nem lesz egyre erősebb.
2023. 10. 14
Jegyzetek:
1 Rudolf Steiner: Az emberiség történelme és a kultúrnépek világszemléletei, GA 353, 1924. 05. 08.
2 Rudolf Steiner: Összegyűjtött kultúrtörténeti és időszerű tanulmányok 1887-1901, GA 31, magyarul még nem jelent meg: „Die Sehnsucht der Juden nach Palästina” c. tanulmány
3 Rudolf Steiner: Az emberiség történelme és a kultúrnépek világszemléletei, GA 353, 1924. 05. 08.