Az üstökösökről és a 3I/Atlas üstökösről antropozófiai szempontból (2025-2026)
E cikkben a pár hónapja felfedezett 3I/Atlas elnevezésű üstökös szellemi hatásának kiderítéséhez kívánunk közelebb jutni fizikai és szellemi megfigyelések alapján – kitérve az üstökösökre általában is.
A 2025 nyarán felfedezett üstökös szabad szemmel nem látható, ezért nem valószínű, hogy olyan jelentős hatása volna, mint a szabad szemmel látható üstökösöknek, legyenek is azok a hatások bármilyenek. A 3I/Atlas a Földtől viszonylag messze vonul el, noha a Mars pályáján belüli térbe is bejut, de szabad szemmel így sem látható.
Félni semmiképpen sem kell tőle, noha az üstökösöket bizonyos visszamaradt archék (sátáni lények) gyakran igyekeznek befolyásolni, azaz úgy eltéríteni pályájukról, hogy ezáltal a Naprendszer működésének összhangját megbontsák a bolygók mozgásainak, pályáinak megváltoztatásával, megzavarásával.1 Lényegében azt akarják így elérni, hogy az emberi fejlődés bolygókhoz és állatövhöz, szellemi csillagvilághoz, fejlődésünket segítő lényekhez való mindenféle bölcs összefüggésébe káoszt hozzanak, és így akár el is szakítsák a kapcsolatainkat velük, miáltal lelki-szellemi fejlődésünk megszakadna, és ők használnának minket a céljaikra ahrimáni, aszúrikus módon.
Egyébként mióta Michael a kor szelleme (1879), azóta ennek a veszélye mintha lecsökkent volna. Azóta kevés igazán jelentős, szabad szemmel is jól megfigyelhető üstökös jelent meg. Bolygórendszerünk szabályosságára ez az új üstökös különösen kicsi veszélyt jelent, mivel minden jelentősebb naprendszeri égitesttől kellően nagy távolságban halad el, meglehetősen nagy sebességgel.
A 3I/Atlasról külsőleg talán leginkább összefoglaló módon az angol nyelvű Wikipédiában lehet jelenleg tájékozódni (https://en.wikipedia.org/wiki/3I/ATLAS). Mi itt létének magasabb értelmét szeretnénk megfejteni, vagy legalábbis hatásának a kiderítéséhez közelebb jutni, és ennek érdekében Rudolf Steiner szellemi megfigyeléseit igyekszünk segítségül hívni.
A 3I/Atlas egy csillagközi üstökös, ami azt jelenti, hogy a Naprendszeren kívülről érkezett, ott jött létre. De ez nem jelenti azt, hogy ne volna a mi bolygórendszerünkkel kapcsolatos a keletkezése és a megjelenése. Az antropozófia létrehívója, a beavatott és polihisztor Rudolf Steiner többször beszélt az üstökösökről nem természettudományos, hanem szellemtudományos ismereteket adva. Szellemi kutatásai alapján mindenféle üstökösre érvényes általában az, amit vázlatosan a következő néhány bekezdésben vázolok fel.
Amikor áthaladnak Naprendszerünkön – a bolygórendszerünk szabályos pályamozgásait figyelmen kívül hagyó, szabálytalan (ellipszis, parabola, hiperbola), rendszerünkre nem jellemző pályáikon –, fizikailag folyton keletkezőben és elmúlóban vannak egyszerre. Az üstökös Nap felőli oldalán szilárd anyagot találunk (az üstökös magját). Ahogy halad előre, a Nap irányában folyton keletkezőben van – még ha nem is a Nap irányába halad. Ez a fizikailag létesülő, materializálódó oldala. Az üstökös csóvája a Naptól távolabbi oldalon jön létre. Ez a dematerializálódó, szétszóródó, széthulló jelleget hordozza. Valójában a Föld pozitív (mérhető) anyagiságának a szellemi kisugárzása idézi elő az üstökösmag szilárd anyagként való folytonos keletkezését a Nap hatására, és a Nap, illetve a távolabbi kozmosz negatív (nem mérhető) anyagiságának szellemi sugárzása a csóvánál a fizikai anyagának a szétszóródását és eltűnését. Ha az üstökös a csillagközi térből érkezik, a földi jelleget, vagyis hogy a magja szilárd anyagból van, és hogy fizikai-anyagi objektumként jelenik meg, csak a Naprendszerünk belsejében veszi fel. A periodikusan visszatérő üstökösök is a Nap kellő közelségébe érve válnak anyagivá és ezáltal akár szabad szemmel láthatóvá is. Amikor távol vannak, akkor anyagtalanul haladnak a pályájukon. Periodikusan visszatérő üstökösnél előfordult már az is, hogy az egyik visszatérése elmaradt, amiből arra következtethetünk, hogy valamikor anyagtalanul, teljesen érzékfeletti állapotban is képesek lehetnek átsuhanni a Naprendszeren, amit észre sem veszünk.
A üstökösök a Naprendszert elhagyva, vagy a Nap (Föld) közelségét elhagyva általában teljesen dematerializálódva folytatják visszatérő vagy soha nem visszatérő útjukat a kozmoszban.2 Az újonnan érkezők materializálódnak, a visszatérők általában újramaterializálódnak, amikor a közelünkbe érnek, aztán egy idő után már nem is jönnek vissza, ha a világrenddel összhangban álló sajátos szerepüket betöltötték.
Az üstökösök tehát meglehetősen kozmikus teremtmények, könnyen elveszítik anyagtartalmukat, a föld-elemet. A Naprendszerben bizonyos földi jelleget is felvesznek általában, amit aztán a Naptól (Földtől) távolabb érve újra elveszítenek. Hatásuk akkor van, amikor fizikailag is léteznek. Amikor nincs feladata egy üstökösnek, akkor nem testesül meg.
Az üstökösöknek sajátos, különleges szellemi feladataik vannak. Mindegyiknek más és más. Pontosabban nem magának a fizikai üstökösöknek vannak szellemi feladataik, hanem a mögöttük álló szellemiségnek, aminek az üstökös fizikai léte és megjelenése a külső jele. Mindig valami újat hoznak, újra sarkallnak, új születéséhez adnak szellemi impulzust. Ezzel több-kevesebb változást indukálnak, szellemileg új helyzet elé állítják az emberiséget – fejlődésünknek mindig megfelelően. Abba a szabályos rend szerinti létbe hoznak valami új szellemi impulzust, amit a Naprendszerünkben a szabályosan keringő és forgó égitestek is kifejeznek – főleg a Szaturnuszig bezárólag. Pályájuk szabályszerű bolygópályáktól való különbözősége épp ennek a külső jele.3 Mégsem lehet azt mondani, hogy renitensek volnának. Csak a Naprendszerünkben lévő szabályossághoz képest tűnnek annak. A nagy világmindenség világrendjének ők is a részei, de időnként szükségünk van különleges szellemi impulzusokra is, amit ők hoznak.
Az üstökösök mintegy szabadon járják útjaikat. Az az új impulzus, amit kisugároznak ránk, mindig formabontó jellegű, valamiféle szabadságot, önkényességet tartalmaz.4 Ezt kell aztán a szabályokhoz igazodó fejlődésünkbe felvenni szabadon, hiszen a mi fejlődésünk célja épp a szellemi szabadság megszerzése.
Az üstökösök akkor is valami újat hoznak, ha visszatérő módon adnak bizonyos impulzust. Ilyenkor periodikusan hozzák az újat, de minden visszatéréskor kicsit másra sarkallva. Valami olyat hoznak, ami a Naprendszer szabályos létéből, mozgásaiból, szellemi kapcsolataiból nem következne, de időről-időre nem árt abban a szellemi impulzusban megfürödni, amit leárasztanak átmeneti ittlétük idején. Aztán ennek következményeiben élünk a következő években, évtizedekben, míg újra nem jelennek meg – ha visszatérőkről van szó.
A Halley-üstökös például (amely 1986-ban jelent meg legutoljára) a materializmus impulzusát adja5 évszázadokon át, amikor látható módon itt van a közelünkben. Úgy néz ki, hogy már Kr. e. 466-ban megfigyelték. Szóval igen régóta visszatérő vendégünk. Kr. e. 3101 és Kr. u. 1899 között a sötét korban, azaz a káli jugában szükséges volt újra és újra materialista impulzusokat kapnunk előző életeinkben, hiszen a materializmusnak egyre jobban ki kellett alakulnia még olyan áron is, hogy a szellemi világtól tudatilag eltávolodunk. Az üstökös tette is a dolgát – az utóbbi évszázadokban nagyjából 75-77 évenként visszatérve. Az emberiség számára – a Halley-üstökös újabb és újabb impulzusainak a hatására – elhalványult, elsötétült a világ szellemisége. Ezért is él ma már oly sok materialista szemléletű ember.
1899 után egy spirituális, szellemileg fényesebb korba léptünk, de a materializmus technikai, külső fejlődése még mindig tovább kell tartson. Így a Halley-üstökös a káli juga lejártát követően is megjelent már kétszer. Az 1986-os megjelenése is annak a külső jele volt, hogy a materializmusnak megint újabb formáira kellett szellemi impulzust kapnunk. Úgy vélem, hogy 1986-ban az internet, a távközlés, az elektromosság és a mesterséges intelligencia ideológiai továbbfejlesztésére kaphattunk tőle impulzusokat. Mivel a materializmus nem szellemi, hanem külsődleges, „csúcsra járatása” 2493-ig kell tartson, ezért a 2061-es és néhány további visszatérésekor is bizonyára további materialista impulzusokat hoz még. De lassan végleg el is kell tűnjön, darabokra kell essen, fel kell oldódjon (talán már jóval 2493 előtt), hiszen 1899 óta bensőleg már egy spirituális kor kezdetén élünk, 2493-tól pedig már újabb materialista impulzusra sem lesz szükségünk. Ha a Halley-üstökös impulzusára nincs többé szükségünk, akkor utolsó megjelenésekor vagy anyagi szinten fog szétesni, vagy nem is fog már látható lenni soha. A Halley-üstökös esetén előbbi a valószínűbb, csillaghullás kíséretében.
Az üstökösök létét az emberi fejlődés új impulzusok iránti szellemi kívánalmai hozzák létre, de a Naprendszer (szellemi) szféráinak együttműködéséből, erőviszonyaiból is adódik a keletkezésük. Ezek „hívnak be” akár a Szaturnuszon, a Neptunuszon, sőt akár a Naprendszer külső részén túlról szabad impulzusokat – a mi emberi fejlődésünk érdekében is a földi, emberi léttel összefüggésben. Valójában a mérhető és a mérhetetlen erők között jönnek létre időnként olyan súrlódások a szférákban, amelyek üstökösként jönnek létre a Naprendszerben, majd tűnnek el, amikor távozóban vannak.6 Valószínűleg a csillagközi üstökösök is úgy jönnek létre, hogy a Naprendszeren kívüli impulzus belépésére a Naprendszer erőviszonyainak súrlódásai adnak lehetőséget.
A 2025 nyarán felfedezett üstökös annyiban mindenképpen ritkának tűnik, hogy a Naprendszeren kívülről kellett valami szellemi hatást behoznia. Valamit kívülről kell kapnunk tőle. Ilyenkor az egyes naprendszeri szférák együttműködve sem tudnak olyat adni nekünk, amit ez az új üstökös adni képes.
Ilyen csillagközi üstökösről ezen kívül még kettőről tud (2017-ből és 2019-ből) a mai természettudomány. Ezek nem visszatérő üstökösök. Egyszer csak jönnek, elvégzik feladatukat, és távozva felszívódnak a szellemiségben, elveszítve minden anyagi mivoltukat. Soha nem térnek vissza, egyszeri szellemi impulzusokat árasztanak ki.
Rudolf Steiner nagyra értékelte Kepler azon kijelentését, miszerint annyi az üstökös a világegyetemben, mint hal a tengerben.7 Hozzá kell tegyem, hogy bizonyára az ilyen csillagközi üstökösök sem olyan nagyon ritkák, mint gondolnánk. Feltehetően egyre többet fogunk majd a következő évtizedekben fizikailag is megfigyelni.
Minden üstökös tesz valamit szellemileg, a 3I/Atlas is. Vajon mit tesz ennek az üstökösnek a szellemisége?
Nagyon úgy néz ki, hogy a Naprendszerünkbe jutó állatövi hatások egy részével van valamiféle teendője. Ezt abból valószínűsítem, hogy Naprendszerünkben megjelenve nagyjából a bolygók pályasíkjában halad, alig néhány fokos szöget zár be az ekliptikával, a Nap pályasíkjával. A Földről nézve az állatövnek összesen 7 régiója előtt mozog. A 3I/ATLAS látszólagos útja látható az alábbi ábrán 2025-2026-ban.8 Az üstökös pozíciói 10 napos intervallumokban piros pontokkal vannak jelölve, és a megfelelő dátumokkal (sárga színnel). Az út a Nyilas (Sagittarius) csillagképnél kezdődik (bal oldalon) és az Ikrek (Gemini) csillagképnél végződik (jobb oldalon). (Az út elején és végén a látszólagos hurkok a Föld Nap körüli keringési mozgásából adódóan keletkeznek. Az üstökös így érkezik és távozik a közelünkből.)

A Nyilas és az Ikrek csillagkép nagyjából a Nyilas és az Ikrek állatövi régióból érkező hatások irányában található, így ha ezeknél történik valami mozgás, akkor az szellemileg is jelent valamit a Nyilasból és az Ikrekből érkező erőkre vonatkozóan, illetve a közöttük elhelyezkedő régiókra vonatkozóan is. E hatások szempontjából lehet érdekes számunkra a 3I/Atlas szellemi munkálkodása.
A 3I/Atlas a Nyilastól az Ikrekig mozog hátrálva, öt másik állatövi régió, például a Szűz előtt is elhaladva, míg 2026-ban el nem tűnik a szemünk elől. Ez azért lehet érdekes számunkra, mert Rudolf Steiner kutatásai szerint két egymásra merőleges tengely (egy égi kereszt) van az állatövi szférák között – legalábbis a jövőbeli fejlődésünk szempontjából ható erők jellegét tekintve. A Halak és a Szűz, valamint az Ikrek és a Nyilas. Mindkét pár, azaz égi tengely erőire szükségünk van, de az egyik – a Halak és a Szűz – biztosan jó irányba fog vinni minket, míg a másikat helytelenül is fel lehet és fel is akarják majd használni. Így az egyik tengely inkább a szabályos spirituális fejlődést segíti majd elő, a másik viszont (Ikrek – Nyilas) a materialista fejlődést mozdíthatja elő ártalmas módon, amennyiben helytelenül használják erőiket. A szabályos, erényes szellemi fejlődést az egymással szemben elhelyezkedő Halak és Szűz régiója felől Földre érkező erők fogják leginkább segíteni. Ezzel ellentétben ami az egymással szemben álló Ikrek és Nyilas régiója felől érkezik, egoista módon felhasználva a materializmust – időszerűtlenül – fogja felerősíteni.
Rudolf Steiner erről így beszélt: „A jövőben egy nagy küzdelem fog végbemenni. Az emberi tudomány a kozmoszra fog hivatkozni, de ezt különböző módon kísérli meg. A jó szándékú egészséges tudomány feladata az lesz, hogy megtaláljon bizonyos kozmikus erőket, amelyek két kozmikus irány áramlatának együttműködése útján jöhetnek létre a Földön. Ez a két kozmikus áramlat a Halak – Szűz áramlat lesz. Mindenekelőtt fel kell fedni azt a titkot, hogy ami a kozmoszból, a Halak irányából mint Nap-erő működik, összekapcsolódik azzal, ami a Szűz irányából hat. Az lesz a jó, ha az ember felfedezi, hogy a kozmosz két irányából hogyan tudja a reggeli és esti erőket az emberiség szolgálatába állítani, egyrészt a Halak, másrészt a Szűz oldaláról.
Ezekkel az erőkkel nem törődnek ott, ahol azt kísérlik meg, hogy mindent a polaritás kettőssége útján, a pozitív és negatív erők útján érjenek el. Azok a spirituális rejtélyek, amelyek – a kétféle mágneses erő, a pozitív és negatív erő segítségével – a kozmikus szellemiséggel járják át a Földet, a világmindenségből, az Ikrekből érkeznek. Ezek a déli erők. Már az ókorban tudták, hogy itt kozmikus jelenségről van szó, és a tudósok ma is tudják exoterikusan, hogy az Ikrek mögött az állatövben valamilyen módon pozitív és negatív mágnesség rejlik.
Itt aztán megint arról van szó, hogy azt bénítják meg, amit a kozmoszból a kettősség [ikerszerűség] megnyilvánulása útján kell megszerezni. Akkor arról lesz szó, hogy azt bénítsák meg materialista-egoista módon, amit a kettősség kinyilatkoztatásával a kozmoszból szerezhetünk, és azokkal az erőkkel, amelyek különösen az Ikrekből áramlanak az emberiség felé, és teljesen a hasonmás9 szolgálatába állíthatók. …
A kozmosz meghódítása az ember számára kétféle módon: helytelenül vagy egyszerűen helyes módon – ez az, ami az emberiség előtt áll. Ez igazi megújulást fog hozni az asztrológia számára, ami a régi formában atavisztikus volt, és ebben a formában nem maradhat fenn. A kozmosz tudósai küzdeni fognak egymással, miközben az egyes emberek a reggeli és az esti folyamatokat fogják alkalmazni azon a módon, ahogy ezt már kifejtettem, nyugaton kiváltképpen a nappali folyamatokat, a reggeli és esti folyamatok mellőzésével, keleten viszont az éjféli folyamatokat. Az emberek nem csupán a kémiai vonzó és taszító erők útján fognak szubsztanciákat létrehozni, hanem tudni fogják, hogy másfajta szubsztancia jön létre aszerint, hogy azt a reggeli és esti folyamatok útján vagy a nappali, illetve éjféli folyamatok útján állítják elő. … Annak együttműködéséből, ami a Halaktól és a Szűztől jön, semmilyen helytelen dolog nem jöhet létre, itt az ember azt éri el, ami bár bizonyos értelemben az élet mechanizmusától megszabadítja az embert, de semmiféle csoporturalmat és hatalmat nem hoz létre a többiek fölött. A kozmikus erők, amelyek erről az oldalról érkeznek, érdekes gépeket eredményeznek, de csak olyanokat, amelyek az embertől elveszik a munkát, mert egy bizonyos intelligenciaerőt hordoznak magukban. És egy magára a kozmoszra irányuló spirituális tudomány fog gondoskodni arról, hogy minden nagy kísérlet, ami ebből a gépesítésből indul ki, amit az ember létrehoz, ne legyen káros befolyással az emberre.”10
Bizonyos titkos iskolákban már most (kb. 100 éve is) „arra törekszenek, hogy megismerjék azokat a kozmikus konstellációkat, amelyek összhangban állnak az ember egészségével és megbetegedésével. Azáltal, hogy megismerik a kozmikus konstellációkat, megismerik az egyes anyagokat is, amelyek a Föld felszínén vannak, a nedveket, és így tovább, amelyek az egészséggel és a betegséggel összefüggenek. Bizonyos körökben egyre inkább kialakul az egészségtudomány inkább materialista formája, amely azonban spirituális alapokon nyugszik.
Ezek a körök terjesztik el azt a felfogást, hogy nem mindenféle etikai elv absztrakt megtanulásában rejlik az, aminek folytán az ember jóvá válhat, hanem az ember azáltal lesz jó, hogy – mondjuk – egy bizonyos csillagkonstelláció alatt rezet, egy másik csillagkonstelláció alatt arzént fogyaszt. Elgondolhatják, hogy a csoportegoista lelkületű emberek ezeket a dolgokat a hatalmi princípium értelmében mennyire kihasználhatják. Csak arra van szükség, hogy ezt a tudást visszatartsák a többiektől, akik így nem részesülhetnek benne, és megvan az eszköz arra, hogy az emberek nagy tömege fölött uralkodjanak. Nem szükséges, hogy erről beszéljenek, csak arra, hogy például valamilyen nyalánkságot létrehozzanak. Aztán ennek az új nyalánkságnak – amit azonban kellően be is harangoznak – meg lehet keresni az értékesítési csatornáit, meg lehet tenni a szükséges lépéseket, ha ezeket a dolgokat materialista módon fogják fel. ...
Éppen arról van szó, hogy ezek a körök a halhatatlanság problémáját materialista módon kezelik.”11
Nos, ezek a törekvések épp a Nyilastól, és különösen az Ikrektől érkező szellemi erőkhöz kapcsolódnak, ahol a mostani üstökös is elkezdte és befejezi bolygórendszerünkben szellemi impulzusának a kiárasztását.
Mivel a színképelemzések szerint az üstökös csóvája szokatlanul kevés vasat tartalmaz, inkább csak nikkelt, ez arra enged következtetni, hogy itt a Mars-szférát, a kozmikus vas szféráját kevésbé érintő kérdésről lehet szó. Nem annyira a Naprendszer egyes szféráinak viszonyaival kapcsolatos az üstökös feladata, hanem az állatöv és a Naprendszer erőinek valamiféle összehangolásával.
A 3I/Atlas üstökös a Nyilas előtt lépett fel a Naprendszerünkben és az Ikrekben fog eltűnni. Ebből azt valószínűsítem, hogy elsősorban a Nyilasból és az Ikrekből érkező erőkkel van feladata – közbülső 5 állatövi régiót is érintően.
Mivel az üstökösök mindig valami olyat hoznak, ami jó, illetve amire szükségünk van, ezért hatásuk mindig jótékonynak nevezhető. Ez az üstökös jó eséllyel arra hozott impulzust, hogy már most a világrenddel összhangban legyenek felhasználva az éjféli és a déli erők, ne csoportegoista vagy egoista módon.
---
Végül szeretnék röviden kitérni egy meglehetősen félrevezető, materialista elképzelésre a 3I/Atlasszal kapcsolatban. Avi Loeb, a Harward Egyetem professzora előállt azzal az elmélettel, hogy ez talán nem is üstökös, hanem egy földönkívüli civilizáció mesterséges gyártmánya lehet, valamilyen intelligens faj küldhette a Naprendszerbe. Mindezt főleg az üstökös eddigi furcsa viselkedésére alapozta. Elméletébe beleszeretve elfeledkezett arról, hogy az üstökösök bizony gyakran változtatják viselkedésüket. Lehet, hogy ez a mostani kicsit másként végzi furcsaságait, de ettől még tényleg üstökös.
Szellemtudományosan bizonyos fokig egész jól megérthető, hogy mi történik az üstökösökkel. Természetesen intelligencia áll a most megjelent üstökös mögött is. Minden üstökös, bolygó, bolygómozgás és állatövi régió, illetve konstellációik mögött szellemi lények, különféle érzékfeletti intelligenciák állnak, sokszor nagyon bölcsen együttműködve. Természetesen mondhatjuk, hogy ők is földönkívüli lények, de nem materialista értelemben, hiszen anyag- és érzékfelettiek. A halál és újabb születés között mi is földönkívüli szellemi lények vagyunk. Ez ilyen egyszerű.
Materialistának képzelni azt, ami nem az, igen nagy valóságtévesztésnek tekinthető, és valószínűleg veszélyesebb tévedés, mint ha mások materialista tudósként nem képzelnek értelmet, intelligenciát az üstökösök viselkedésébe. Ez bizonyos fokig más területen ahhoz hasonló jellegű tévedés, aminek kiküszöbölése céljából érkezhetett ide a 3I/Atlas.
2025. 11. 02.
Jegyzetek:
1 Rudolf Steiner: Az apokalipszis és a papi tevékenység (magyar nyelvű kiadása nincs), GA 346, 1924. 09. 15.
2 Rudolf Steiner: Az egyes természettudományos területek viszonya a csillagászathoz, GA 323, 1921. 01. 18.
3 Rudolf Steiner: Krisztus megjelenése az étervilágban, GA 118, 1910. 03. 05.
4 Rudolf Steiner: Ember és világ – a szellem működése a természetben. A méhek lényéről, GA 351, 1923. 10. 24.
5 Rudolf Steiner: Krisztus megjelenése az étervilágban, GA 118, 1910. 03. 05.; Rudolf Steiner: A Krisztus-impulzus és az éntudat fejlődése, GA 116, 1910. 03. 09.
6 Rudolf Steiner: Az egyes természettudományos területek viszonya a csillagászathoz, GA 323, 1921. 01. 18.
7 Rudolf Steiner: Az egyes természettudományos területek viszonya a csillagászathoz, GA 323, 1921. 01. 08.
8 https://commons.wikimedia.org/wiki/File:3I-ATLAS-starchart.svg; Thunkii, CC BY 4.0 <https://creativecommons.org/licenses/by/4.0>, via Wikimedia Commons
9 Ahrimáni hasonmás (doppelgänger). Minden embert kitölt földi élete alatt egy olyan lény, aki az Ikrek – Nyilas kozmikus irányok felől érkező, ám eltérített, egoista módon felhasznált erőivel rokon, és aki lelki szinten alapvetően akadályozó, megtévesztő természetű. Azért hasonmás a neve, mert érzékfeletti alakját tekintve saját emberi formánkat kitöltve hozzánk hasonlít.
10 Rudolf Steiner: Individuális szellemi lények és működésük az emberi lélekben, GA 178, 1917. 11. 25.
11 Rudolf Steiner: Individuális szellemi lények és működésük az emberi lélekben, GA 178, 1917. 11. 25.
