Ebben az írásban – a szellemi megismerés tényeire alapozva – azt boncolgatom, hogy a párizsi Notre-Dame-ban 2019. húsvét nagyhétfőn pusztító tűzvésznek mi állhat a szellemi hátterében, mi lehet az üzenete, valamint azt, hogy ez miképpen állhat összefüggésben Krisztus tevékenységével és mindazzal, ami az emberiséget eltérítheti Krisztus követésétől.

A Notre-Dame tüzében sokan többet látnak, mint ami fizikai szinten látható volt. Én is közéjük tartozom. Többféle szimbolikus jelentést vagy magasabb értelmet láthatunk meg e szörnyű eseményben. Először is, mi volt észlelhető fizikailag? Lentről, oldalról csak a csúcsosan felcsapó lángok és a füst voltak láthatók. Felülről azonban még megrázóbbnak tűnt a tűz. A Notre-Dame úgy nézett ki, mint egy égő kereszt. A kereszténység jelképe, a kereszt égett a Notre-Dame formáiba zárva, és ezt nyugodtan tekinthetjük égi jelnek is. De vajon mit akart üzenni e jel a számunkra?

A Notre-Dame temploma a középkori gótika egyik legnagyobb remeke. A gótika csúcsos formái az őszinte lelkesedés szelíd tüzével imádkozó emberek összezárt kezeivel együtt alkotnak egységet – ahogy erre Rudolf Steiner is többször rávilágított. Istenhez buzgón imádkozó ember nélkül a gótikus templom olyan Istennek, mint a szomjas embernek az üres pohár. A buzgón, benső hévvel, mégis áhítatosan imádkozó ember érzéseihez igazodva született a gótika stílusa. A gótikus templom és az imádkozó ember összetartozik. Ez az egység fentről köttetett. De nemcsak az isteni lét várakozása vezetett létrejöttéhez, hanem a földi ember Isten utáni vágyakozása is. A mai materializmusban tobzódó korunk nem „támogatja” ezt a kapcsolatot. A mai kor kísértő ereje, azaz a bibliai mammonja azt kívánja, hogy csak anyagi dolgaiddal foglalkozz, a mindennapjaiddal, a személyes ügyeiddel, a gazdagodással, a haszonszerzéssel. Pedig ha meghalunk, az anyagi létből csak azt visszük tovább, amivel lelkünkben és szellemünkben váltunk gazdagabbá. Mit neked Krisztus, mit neked kereszténység, mit neked isteni világ, mit neked hit, isteni tudás, mit neked élet értelme, felelősség a Földért, mit neked felelősségteljes fejlődés! Ezeket ma úgysem tudod hasznosítani az anyagi világhoz láncolt életedben. Ez a mammoni hazug ideológia uralja ma az emberi lelkületet a keresztény világban. Legalábbis ez az egyik, ami mételyezi. És ez ma úgy van kitalálva, hogy a legértékesebb (lelki és szellemi: igaz, szép és jó) dolgok nélkülözhetőek legyenek a földi boldoguláshoz. Felejtsd is el ezeket, hiszen nem kellenek! Tompa figyelmünkkel, a mindennapi hajsza és a munka utáni szórakozás, kikapcsolódás mellett kezdünk is szépen eszerint élni. Talán Európa nyugati felén könnyebb is volt ezt elfelejteni a jólét nagyobb mértékének kényelembe ringató terhe alatt, mint Európa közepének szegényebbik, megpróbáltabb felén. Ahol ráadásul még az ún. szocializmus elnyomását is el kellett viselni évtizedeken keresztül. Az anyagi jólétet persze nem szokás tehernek érezni. Pedig ami szellemileg altat, illúzióba ringat, az visszahúzó erő, teher a lelki-szellemi fejlődés számára. Értsük meg ezt! Vajon az ember nem akkor tud igazán emberként élni, viselkedni, amikor éber? Szellemileg alvó állapotban kicsit az állatokhoz kezdünk hasonlítani. Mert csak a pillanat hajt, aztán a következő pillanat, és nem tudunk kitörni a hajszoltság sodrából. Így valójában nem is a saját életünket éljük.

Ha pont akkor tompulunk el, amikor ébernek kellene maradnunk, akkor a szellemi alvás súlyos teherré válhat. Jövőnkre nézve azzá is fog válni, ha nem ébredünk fel hamarosan. Valami ilyesmi zajlik ma a világban, Európában. És ez különösen erősen jelentkezik nyugaton. A mai kor szelleme…, mit szelleme: démoni hatalma, mammonja olyan hazug rabszolgatartó társadalmat építtetett fel velünk, amit kapitalizmusnak nevezünk. Benne önként dalolva váltunk rabjává pénznek, vagyonnak, szórakozásnak, gyors autóknak, szép bútoroknak, számítógépes technikának, külső csillogásnak, káprázatnak stb. Az igazi kereszténységhez más tartozik. Krisztus tanaiból és golgotai tettéből nem az következik, hogy ezek volnának az igazi értékeink. Nem. Ezek a rabok értékei. Az anyagi világ rabjainak értékei. Rabságban értékek, szabadságban értéktelenségek. Persze nem kell ezeket sem teljesen elvetni és ostorozni. Szükség lehet ezekre is, de tudni kell, hogy az igazi értékek nem mérhetők anyagi javakkal és a földi élet anyagi tárgyaival. Az igazi értékek lelki-szellemi természetűek. A kereszténység – úgy tűnik – mára ellaposodott a gótika korához képest. Akkor még a lelkiek és a szellemiek, az igazság, a szépség és jóság különféle megnyilvánulásai sokkal fontosabb értékek voltak. Mára azonban eltorzultak számunkra. Mára sokkal okosabbak lettünk, és ez azzal járt, hogy érzéseink eltompultak az igazi értékek irányába. De mára – hála égnek és az emberi fejlődésnek – a keresztény értékek be is épültek, beszivárogtak törvénykezésünkbe, mindennapjainkba. Európai kultúránk alapját alkotja a kereszténység, noha sokszor észrevétlenül, ellaposodva, mellékes dologgá válva.

Elegendő ez a jövőre nézve? Nyugodtan hátradőlhetünk? Tovább nem kell fejlesztenünk mindazt, ami a kereszténységből fakad, ami belőle fakadhatna? Nyilvánvalóan mindig tennünk kell valamit. És azért kellett jönnie a tűzvésznek, hogy erre figyelmeztessen minket.

A keresztény Európa egy „sokat látott” központja égő keresztként mutatkozott 2019 tavaszán, húsvét előtt. Mit jelent ez? Ez annak jele, ahogyan a keresztény emberek általában állnak a kereszténységhez: lagymatagon, mellékes dologként. Már nem figyelnek rá különösebben. Ez mulasztás. A templomtűz először is annak jele lehetett, hogy ma az ember elmulaszt igazán ragaszkodni a keresztény értékekhez, hosszabb távon a kereszténység fennmaradását is veszélyeztetve. A tűz figyelmeztetés, ébresztő is volt. Ébresztő, figyelmeztető jel volt. Hiszen ha tényleg gondatlanság, emberi mulasztás vezetett a tűzhöz, az égő kereszthez, akkor a Napnál is világosabban kitűnik, hogy épp az emberi mulasztásra kívánták felhívni az európai emberek figyelmét e tűzzel.

Milyen mulasztásra? Kik? Hát Isten, illetve láthatatlan szellemi követei, akik az emberiséget vezetik a szellemi szabadság irányába. A tűz ébresztő volt minden Krisztusban hívő számára, amit talán így lehet megfogalmazni: Hogyha elmulasztod a Krisztusból eredő értékeket őrizni magadban és körötted, akkor az végleg megsemmisülhet. Nemcsak számodra, hanem hosszabb távon Európa, sőt az egész emberiség számára is. Ha a keresztény értékeket szép lassan hagyjuk elsorvadni társadalmunkban, akkor cudar világ köszönt ránk. Most még nincs veszve semmi. De ha továbbra is folyton mulasztasz, akkor mulasztásod következményét is látnod kell majd a krisztusi értékek végleges eltűnésében és az emberi gonoszság elhatalmasodásában! A Notre-Dame, a párizsi székesegyház mint égő kereszt alakjában ebből láttunk most egy kis ízelítőt. Külsőleg az pusztult, ami több, mint 800 éven át a kereszténység külső hordozója is volt – reprezentatív módon. Ez arra figyelmeztet, hogy sorozatos és tömeges mulasztásaink a jövőben akár a keresztény értékek teljes megsemmisüléséhez is vezethetnek. A probléma elég jelentős lehet, ha az emberiség szellemi-isteni vezetése feláldozta ezt a páratlan művészi és szimbolikus értékkel bíró épületet a figyelmeztetésünk érdekében. Igen nagy méretben vált láthatóvá a kereszténység jelképe pusztító tűz formájában. De ez a kereszt most nem a szeretetet sugározta, hanem az emésztő megsemmisülést hozta a tűz által.

A külső tűz talán pont akkor támad ilyen helyen, amikor a belső tűz (az ima belső heve) már jó ideje nem elegendő a jövőre nézve. Amikor meg kell újulnunk.

Persze ha igaz, hogy az emberiség a szabadság felé fejlődik, akkor az is könnyen elképzelhető, hogy a kereszténységnek is fejlődnie kell. Kezdeti formáiban nyilván kitűnően szolgálta az akkori emberiség fejlődését. Talán a reformációig. Ekkortájt a kezdeti formák, intézmények már kevésbé lettek alkalmasak a kereszténység külső hordozására, további fejlődésének biztosítására. Mint mindennek az életben, ha élni akar, akkor a kereszténységnek is újra és újra meg kell újulnia. Ezt szolgálta többek közt a reformáció, új egyházak létrejötte. De mindig meg kell újulni. Ma is. Soha nem szabad sem dogmatikussá, sem langyossá válni, ahogy azt az apokalipszis írója jellemzi. Vannak akik dogmatikusan értelmezik a Biblia tanításait. Sokkal többen vannak a langyosak. Akik csak úgy mellékesen keresztények. Sokat nem törődnek sorsával, jövőjével, de azzal sem, hogy belsőleg elmélyedjenek benne, keresztényi módon, imádkozva. A tűz most egy kicsit talán felrázta, felrázza a keresztényeket Európában. Erre különösen azon a tájon lehet szükség, ahol a tűz keletkezett.

Ébresztő! Próbáld mélyebben megélni, és főként megújítani keresztény mivoltodat! Ez volt a tűz egyik üzenete. A keresztény templomok más funkciókban való hasznosítása vagy lebontása is erre hívja fel a figyelmet. Talán azért is lett szükség mostanság a keresztény templomok megszüntetésére, mert a régi formák már nem megfelelőek a mai emberi lélek számára, hiszen fejlődés van.

Ébresztő! Ne herdáld el, ne veszélyeztesd mindazt, amit ma keresztény fejlődésnek, végső soron a Krisztussal áthatott emberiségnek köszönhetünk! Ez a tűz másik fő üzenete.

Utóbbit lehet akár úgy is magyarázni, hogy nem vagyunk elég hűek a keresztény hagyományainkhoz, ha például muszlim migránsok vallásos érzéseit a sajátunk elé helyezzük. Nem vagyunk hozzá elég hűek, ha például a keresztet eltakarjuk, nehogy sértse mások vallásos érzését. Vagy akkor, amikor nem állunk ki határozottan keresztény értékeink mellett, amikor nem vállaljuk fel hitünket teljes mellszélességgel – és mindegy, hogy erre mi vesz rá minket. Ha egy másik vallást valló ember nem képes elviselni a keresztény jelképeket, akkor nem az ő intoleranciájához kell igazodni, hiszen az intoleranciában gonosz erők munkálnak. Pont az szolgálná a fejlődést, ha példát mutatnánk, hogy így és így kell tisztelni a többi vallást, ahogy mi tesszük, bátran felvállalva hitünket, és nem elfogadni a más vallású gyűlölködését és irritáltságát. Erre különösen Európa nyugati és északi, jólétben megfáradt felén kell odafigyelni, mert úgy tűnik, arrafelé hajlamosak jobban az emberek a kereszténység naiv, önfeladó felfogására.

De nemcsak erről van szó. Hiszen a kereszténység a szeretet elképzelhető legmagasabb fokáról beszél. Erre próbál tanítani minket, és Krisztus szeretetereje is arra szolgál, hogy felvegyük magunkba. A legmagasabb szintű szeretetre próbál az igazi szabadság kifejlesztése révén is terelni minket. Krisztus élete nemcsak a szeretet, hanem a szabadság mintaképe is. Ő teljesen szabadon áldozta fel magát értünk, minden emberért – szeretetből. Nem a liberalizmus vagy egyéb ideológiák által értelmezett szabadságról van itt szó. Nem is a demokratikus vagy bármilyen választás becsapós szabadságáról. Az csak torz, démoni karikatúrája az igazinak. Arról van szó, amit Krisztus is bemutatott a Golgotán. Arról, ami még csak néha és csupán pillanatokra fénylik fel bennünk, általunk a hétköznapjainkban. Akkor jelentkezik ez, amikor például teljesen magamból fakadó elhatározásra jutok. Sem a génjeim, sem vágy, sem ösztön, sem isteni parancs, sem világi tanítás, sem belém nevelt kötelességtudat nem befolyásol benne. Ez az igazi szabadság. Ez hiányzik ma még az emberiségből. Ebből mutattunk fel egyelőre nagyon keveset. Kevés az eredeti, szabad kezdeményezés. Kevés a keresztény értékek melletti igazi, kornak megfelelő kiállás. Túl sokat mulasztunk Krisztus követését illetően.

Eljutni a szabadság állapotába persze nem könnyű. De minden ember erre van szánva. Ez teremtett fejlődésünk célja. Mulasztás okozhatta a Notre-Dame-ban fellángoló tüzet is. A hatalmas égő kereszt talán annak ébresztője kívánt lenni, hogy Krisztustól eredő értékeinket jobban kellene óvni, őrizni és megújítani, mint ahogy ezt ma tesszük. Hatalmi pozíciójának megfelelően a francia politika iránya meghatározó Európában. Nem mindegy, hogy pont ez merre vezet. a teljes elkeresztényietlenedés felé vagy a kereszténységben való megerősödés felé. Az ébresztés ráfér a keresztény világra, különösen Európára, annak is főleg anyagi javakban bővelkedő felére.

A templom megtisztítása nagyhétfőn

A Notre-Dame a húsvét előtti nagyhétfőn kapott lángra. Nézzük meg, mi történt azon a bizonyos húsvét előtti nagyhétfőn, amikor Jézus Krisztus utolsó napjait töltötte fizikai testében. Templomtisztítás.

Mind a négy evangélista ír templomtisztításról, de időbeli ellentmondás van köztük. Ez azonban csak egy látszólagos ellentmondás, mert Jézus Krisztussal valójában kétszer is megtörtént egy olyan esemény, amit a templom megtisztítási jeleneteként jelöl a Biblia. János evangélista az első megtisztításról ír, ami mindjárt Jézus Krisztus földi működésének kezdete után történt Krisztus első földi húsvétjának alkalmával, a kánai menyegző után. A másik három evangélista pedig arról ír, ami akkor történt, amikor Krisztus már harmadik, és egyúttal utolsóföldi húsvétjára készült.

János tehát az első húsvétról írt. Eszerint Jézus Krisztus bement Jeruzsálemben a templomba, ahol azonban nem azt találta, ami Isten házához illik. Egyáltalán nem áhítatos hangulat uralkodott ott imádkozó emberekkel. Egy zsúfolt vásárra lelt, ahol vásári forgataggal, pénzváltókkal találkozott, és mindenféle kereskedő kínálta a portékáját. Mint egy „nemzetközi vásár”. Erre kitört belőle az isteni harag, amire igencsak megijedtek a kereskedők, és kimenekültek a templomból az állataikkal, áruikkal együtt. A pénzváltók pénze is szétszóródott. Jézus Krisztus nem fizikai, nem emberi erővel érte el mindezt. Nem puszta kézzel forgatta fel az asztalokat, hanem isteni ereje tört ki így belőle. Az ott lévők tudatát olyannyira elöntötte ez az isteni harag, hogy kimenekültek. (Aki Krisztus földi életét jobban, szellemi megismeréssel alátámasztott összefüggésekben, mélyebben szeretné megismerni, annak ajánlom elolvasásra Emil Bock: A három év c. könyvét. Magam is táplálkoztam belőle.)

Máté, Márk és Lukács a nagyhétfői történések leírása között egy másik templomi eseményről beszél. Most ez az érdekesebb számunkra, mert ez is ugyanazon a napon történt, mint a mostani tűz: a húsvét előtti hétfőn. Jézus Krisztus utolsó földön töltött hétfőjén is bemegy a jeruzsálemi templomba és a kereskedőket ismét kiűzi a templomból. Ekkor azonban már nem isteni haraggal, hanem puszta kézzel, emberi, fizikai erejével forgatja fel az asztalokat, szórja szét a pénzt, illetve szigorú, ébresztő tanításaival hat úgy az emberek lelkére, hogy a vásári forgatag szétszéled.

Mit is szoktunk mondani a tűzről? Például azt, hogy tisztító. És valóban, a tűz valóban tud tisztító lenni, főleg ha lelki és szellemi szinten támad bennünk. A szeretet szelíd tüze minden félelmet, szorongást és gyűlöletet el tud égetni, ha elég erős. Az áhítatos hangulat szellemi heve az a tűz, amivel magába tudja fogadni az ember az isteni eredetű Szent Szellem minden megvilágító tüzét. A tűz persze fizikailag is tud tisztító lenni. Párizs híres templomában, a Notre-Dame-ban az előbbi történhetett inkább. A hatalmas tűz szellemileg tisztította a templom belső terét. A tűz nemcsak pusztított (fizikailag), hanem tisztított is (szellemi szinten). Szellemi értelemben kétszeresen is tisztító lehetett. Egyrészt a templom auráját tisztította meg az évszázadok, különösen az utóbbi évtizedek istentelen hangulatától. Hiszen turisztikai látványosságként igen sokan felkeresték az utóbbi időkben, és a nézelődés, ismerkedés a templommal általában nem jár áhítattal. Másrészt az emberek igencsak felkapták fejüket e tűzvész hallatára – legalábbis ott, ahol a keresztény gyökerek élnek. És ez szándéka is volt a Krisztust követő, emberiséget vezető isteni szellemeknek, végső soron Krisztusnak, akik ezt a tüzet lehetővé tették a Földön. Mert e tüzet ugyan mulasztás okozhatta, ám a tűz helye, keletkezésének időzítése isteni irányítás alatt történhetett.

Sokak számára ugyan úgy tűnhet, mintha a tűzvész hírét túlreagálta volna az emberiség, vagy az európai lakosság, de ezt nem gondolnám. Inkább arról van szó, hogy sokak lelke mélyén ott él a kereszténység áhítata, szellemi tüze, talán csak előző megtestesülések elfeledett emlékeként és hangulataként. Mégis ott él valami a lelkek mélyén, ami jelentősnek látja ezt az eseményt, és sokakban tudat alatt talán össze is kapcsolódik a templom megtisztításának bibliai jelenete a mostani tűzvésszel. Ez vezethetett ahhoz, hogy olyan sok embert megérintett, segítő hozzájárulásra szólított a pusztulás ténye. Nem csak a média szenzációhajhász és túlfűtött tudósítása járult ehhez hozzá.

Jézus Krisztus is nagyhétfőn tisztította meg a templomot – második alkalommal, és most is nagyhétfőn támadt tűz a kereszténység egy ikonikus templomában. A jeruzsálemi templom nagyhétfői megtisztítása, az oda nem való hangulat elűzése elsősorban fizikai erővel, fizikai beszéddel, tanításokkal történt. A Notre-Dame-i tűzvész is fizikailag mutatkozott, hatalmas fizikai erővel csapott le. Jézus Krisztus – amellett, hogy oda nem illő dolgot (vásárt) csináltak a templomban – mindkét templomtisztítási esemény során elsősorban a szükségesnek vélt áhítatos hangulat hiányára hívta fel a figyelmet. Arról már szó esett, hogy a kereszténység mára igencsak ellaposodott. Az Istenhez való közeledéshez szükséges imahangulat, a mély kapcsolat egyre kevésbé jön létre az emberekben Krisztus irányában, még a templomi istentiszteleteken is. A langyos Krisztushoz kapcsolódás éppúgy nem oda való, ahogy a vásári hangulat és a pénzsóvár szemlélet. Ráadásul Jeruzsálemben ezt a vásárt a főpap szervezte, és ő húzott belőle a legnagyobb hasznot. Egyszóval a mostani tűz azt is üzente, hogy „újítsátok meg keresztényi érzületeteket”! A lelki és szellemi dolgokat fontosabbnak kellene tartanotok, hiszen a valóságban is ez felel meg a valóságnak. A test a legmulandóbb dolog a világon. Most is érvényes Keresztelő János figyelmeztetése: „Változtassátok meg gondolkodásotokat!” Meg kell érteni, hogy a Krisztushoz közeledésnek mindig meg kell újulnia. A kereszténység sokkal több, mint egy vallás. Sokkal többnek kell lennie egy vallásnál. Erre is figyelmeztet az emberiség Krisztushoz hű vezetése. A Krisztushoz való kapcsolatunk nyugodtan áthathatja tudományos, művészi és mindennapi tevékenységeinket is. Nem szükséges, hogy ez csupán hetente egyszer, templomi tartózkodásunkra korlátozódjon.

*

A Jeruzsálembe való út megtétele során történt még egy olyan esemény, ami látszólag nem köthető semmilyen módon a mostani tűzhöz, azonban biztos lesznek olyanok, akik hozzám hasonlóan ebben is látnak majd összefüggést, hiszen ez is Nagyhétfőn történt. Jézus Krisztus megátkozza a fügefát ezen útja során. Utána pedig, Jeruzsálembe érve, megtisztítja a templomot.

Mi történt itt valójában? Ehhez tudni kell, hogy a régebbi korokban sokkal több jelképes, képi kifejezést használtak, mint manapság, különösen a szellemi dolgokra vonatkozóan. Ülni a füge fa alatt azt jelentette, hogy törekedni a szellemi-isteni világgal való mély kapcsolatra. Az a fa is fügefa volt, amit Buddhával kapcsolatban említenek a források. Buddha a Bódhifa, a fügefa alatt ült, azaz ott meditált, és így vette fel a kapcsolatot az isteni világgal. A fügefa tehát a régi misztériumi gondolkodásban a Föld több táján is egyet jelentett azzal a lehetőséggel, hogy a törekvő felvegye a kapcsolatot a magasabb, isteni léttel. Igen ám, de a Föld és az ember folytonos változásban van. Az emberiség fejlődésre van rendelve, amelynek végén majd teljesen szabaddá és szabadon szeretővé kell válnia mindenkinek. Krisztus jól tudta ezt, és látta azt is, hogy az Istenhez való régi közeledési módszerek, amit a fügefa jelképezett, egyre kevésbé vezetnek eredményre. Sőt a kereszthalála előtti héten már úgy látta, hogy ez az út teljesen terméketlenné vált az emberek számára. Ezt adta tudtára tanítványainak, amikor Jeruzsálembe vezető útjuk során egy fügefa mellett haladtak el. Hogyan írja le ezt a Biblia? Márk 11,12-14-ben például így: „Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt.” Jézus Krisztus természetesen nem mérgesen és nem átkozódvaszólt a fügefához. Ez nem átkozódás volt, hiszen ő ilyet nem tett volna, hanem a tényeket rögzítette tanítványai körében: többé a régi módokon nem juthattok Isten igazi közelségébe. Jézus Krisztus természetesen nem volt tudatlan sem, hogy azt hitte volna, hogy akkor is eheta fügefáról fügét, amikor még nem is érlelődött rajta termés, és emiatt csalódott volna. Krisztus nem bolondult meg, és nem csalódott. Ő ezt a tanítást azért adta ebben a formában, mert látta, hogy az istenihez való közeledést annak kell majd felváltania, amit ő hozott isteni lényként Jézus emberi testébe – és amiről tudta, hogy hamarosan a Földnek fogja feláldozni a kereszthalála által, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen, aki szabadon kapcsolódik hozzá.

Tudni kell azt is, hogy Krisztus szellemi fényessége és isteni ereje a Naphoz hasonló. Krisztus valójában a Nap isteni szellemeként járt-kelt Jézus emberi testében a Földön három éven át. Az emberiség isteni léttel való kapcsolata Krisztus előtt általában a Hold erőihez és a Hold isteni szellemeihez kapcsolódott. Jehova is közéjük tartozott. Ennek a működésnek a hatékonysága azonban fokozatosan csökkent az utóbbi évezredekben, és mire Krisztus utolsó hetét töltötte Jézus fizikai testében a Földön, addigra teljesen el is veszítette minden erejét. Arról szól tehát a fügefa „elátkozásának” története, hogy az Istenhez való igyekezetben változásnak kell bekövetkeznie. Új út nyílik. Mostantól, lényegében Krisztus kereszthalálától és feltámadásától kezdve a Nap világosságát hozó krisztusi naperőkkel kell majd keresni a közeledést, nem pedig a Nap fényét csak halványan tükrözni képes Hold erőihez kapcsolódva. Márk leírása szerint a fügefa másnapra teljesen ki is száradt, holott előző nap még zöldellt. Ez azt jelenti, hogy megmutatkozott a tanítványok számára, hogy a régi beavatási és magasabb titkokat kutatóősi módszerek alkalmatlanná váltak arra, hogy a tudatában egyre magasabb szintre lépő embert továbbra is az isteni-szellemi léttel való tudatos kapcsolatfelvételhez segítsék. Mostantól a Krisztus-Nap megvilágosító erejéhez kapcsolódva lehet majd az isteni világgal felvenni a kapcsolatot tudatosan. De minderre csak később döbbentek rá a tanítványok.

Mi köze ennek a Notre-Dame tüzéhez? Közvetlenül talán nem sok köze van, de miként Jézus Krisztus felhívta a figyelmet akkoriban arra, hogy a Holdhoz kapcsolódó utak elavultak lesznek ezután, úgy ma is ébernek kell lennünk, nehogy egy a Holdhoz kapcsolódó szellemi impulzus maga alá temesse a kereszténységet, a Krisztus-Nap szelíd kibontakozását az emberiségben. Mi ez az impulzus? Az iszlám. Krisztus golgotai áldozata után nagyjából 600 évvel később jött létre a félhold szimbólumát viselő iszlám mint Hold-vallás. Ennek megvolt a fontos szerepe az emberiség fejlődésében, különben nem is jöhetett volna létre. Az iszlám missziójárólrészletesebben is írtam a A „kitalált középkor” teória mint Sorat működésének tünete című írásomban. (A cikk megtalálható a Szellemi útmutatások a 21. századra c. könyvemben is.) Az iszlámnak sokat köszönhetünk, hogy ma itt tartunk, de miközben küldetését betöltötte – több, mint 1000 éve –, születésekor gonosz fullánkok kerültek szellemi testébe, tanításaiba, amelyek ma is mételyezik. Tudni kell azt is, hogy minden Holdhoz kapcsolódó szellemi-vallási impulzus elavult Krisztus golgotai tette óta – még ha volt is küldetése. Ettől persze fennmaradhatnak. Nem gond. De nem engedhetjük, hogy például az iszlám uralkodóvá váljon ott, ahol a kereszténység már gyökeret vert. Ahhoz, hogy a földi fejlődés végére valóban elérjük a teljes szabadságot, és a szeretetet teljesen szabadon árasszuk magunkból, ahhoz nem a Hold valamely impulzusa fogja elvezetni az emberiséget, hanem egyedül a Krisztusból kiinduló szeretet-Nap egyre nagyobb világosságot és szeretetet hozó impulzusa. Ennek megvilágosító és lelket melengető ereje hozta létre az olyan európai műremekeket is, mint amilyen a Notre-Dame. Ez vezetett ahhoz, hogy jelenleg Európa, az itt található keresztény alapokon álló kultúra a legmeghatározóbb az emberiség jövőjét tekintve.

Nem fog semmi jóra vezetni az, ha a kereszténységgel, a Krisztus-impulzussal nem bánunk felelősen. Nem szabad eltékozolnunk gyümölcseit. Sőt, további gyümölcsöket kell érlelnünk általa. Az iszlám – különösen kezdetben – hódító vallásként lépett fel. A hódító jellege is egy a fullánk, amelyet ma is hordoz, csak kicsit eltompulva. Nagy számban élnek hódító jellegének képviselői is emberi testben. Például Észak-Afrika valaha teljesen keresztény volt. Ma pedig alig él keresztény ember Afrika északi területein. Nem szabad, hogy ez megtörténjen Európával is. Biztos, hogy segíteni kell minden rászorulón, de vajon minden jólétre vágyónak Európa gazdag országaiban kell a boldogulását keresnie és lakhelyet kapnia? Biztosan nem. Ez Európa, és az európai kereszténység felmorzsolódásához is vezethet hosszabb távon. Az ide érkező muszlimok általában a vallásukat is hozzák. Az iszlámban tanítások formájában, sokaknak a zsigereibe ivódva benne vannak most is azok a fullánkok, amelyeket ugyan a jobb érzésű követői figyelmen kívül hagynak, de a többieken keresztül mégis halálos sebeket ejthetnek az emberiség, Európa további, krisztusi alapokon álló fejlődésén – ha nem leszünk óvatosak. A vallás szabadságát minden igaz keresztény tiszteli, de ez nem ok arra, hogy minden vallást egyforma értékkel bírónak tartsunk – sötétben minden tehén fekete alapon. Aki ebben kicsit tisztábban szeretne látni, annak ajánlom elolvasásra írásom, amely főként a vallások fejlődéséről és az iszlám szellemi hátteréről szól – Rudolf Steiner szellemi kutatásait is felhasználva.

2019. 04. 17.-19.

Vissza az előző oldalra