Ezzel az írással az volt az egyik célom, hogy feltárja, vajon Rudolf Steiner miért rendelt el oltást egy kis közösség tagjai számára, illetve hogy saját magát miért oltatta be. A másik célom az volt, hogy rávilágítson arra, mennyire nagy szükség van gondolati és érzésbeli előítéleteink levetkőzésére törekedni..

Csalódás a tekintélyben? Hová tűnt a tolerancia?

Vannak tekintélyes személyek egy-egy mozgalmon, társaságon vagy valláson belül. A hívek, követők figyelik, hogy a mozgalom addig legtiszteltebb tagjai miként döntenek egy-egy fontosnak tűnő kérdésben. Ha úgy, ahogy saját maguk is tennék/teszik, akkor megnyugodnak, hogy ezek szerint jól döntöttek, rejtet vagy bevallott bizonytalanságuk eloszlik. Ha a tekintély másként dönt, akkor két lehetőség adódik. Vagy csalódottak az addig tisztelt személyt illetően és azt hiszik, hogy eddig félreismerték, és már nem is tisztelik annyira, sőt lehet, hogy sehogy sem. A másik lehetőség, hogy átgondolják álláspontjukat, és belátják, hogy eddig saját maguk voltak tévedésben.

Alkalmazzuk ezt az oltáshoz, az újabb oltásokhoz való hozzáállásra! Covid-19 elleni oltás témájában eljutottunk arra a nagyon alacsony szintre, amikor az egyik ember az oltástémában való egyetértés vagy egyet nem értés jegyében szelektál ember és ember között, eszerint rokonszenvez vagy ellenszenvez a másikkal. Mintha ez olyan sokat elárulna az emberről... Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy az ilyen és hasonló intolerancia egy „szellemi úton járó emberhez” nem méltó. De tanuljunk belőle! Íme, ez egy példa arra, amikor Lucifer és Ahrimán képes embereket pusztán nézeteltérés, felszínes tetszés és nem tetszés alapján szétválasztani, egymástól eltávolítani. Ma egy oltott képes elítélően vélekedni az oltatlanról, pusztán azért, mert a másik abban különbözik tőle, hogy ő nem akarja beoltatni magát; és ma képes egy oltatlan elítélni a Covid-19 ellen oltottat, mert beoltatta magát. Ne legyen illúziónk, elítélés a csalódottság is, akár hangot ad neki az illető, akár nem. Ez aztán a kánaán a kísértő erők számára! Sőt! Ez maga a lelki fertő egyik formája, amely oly fontos e kísértő lények számára, hogy újabb járványok kitörésének előkészítésére használják az ily módon eltérített lelki erőket.

Nem egyszer találkoztam azzal, hogy oltatlanok azért sajnálkoztak vagy azért adtak hangot csalódottságuknak, mert a római pápa vagy a dalai láma is beoltatta magát. Vagy azért, mert antropozófus orvosok nem gondolkodnak olyan egyoldalúan e kérdésben, mint saját maguk.

Nem gondolták volna, hogy a római pápa és a dalai láma oltást kér? Miért csalódottak a tekintélyes személyben? Mert a tekintélyes személy döntése és cselekedete nem igazolja a saját vélekedéseiket e témában. Pontosabban azért, mert lelkük mélyén abban bizonytalanítja el őket, amelyben oly szilárdan lecövekelték magukat. Úgy viselkednek, mintha saját maguk ebben biztosan jobban tudnának dönteni, mint az eddig oly tisztelt vallási vezető. Mintha a vallási tekintélyek oltástémában jobban megtévesztettek lehetnének, mint saját maguk.

Ide jutottunk. Ha már oltásról van szó, akkor nem is kell olyan elfogadónak lenni? Akkor le lehet nézni a másikat, meg lehet vetni amiatt, hogy ő nem oltatta magát Covid-19 ellen, vagy azért, mert beoltatta magát? Egy antropozófus számára a másik ember szabadsága szent, és nemcsak szavakban, hanem ténylegesen, érzéseiben és cselekedeteiben is. Ám ha lenézi a másikat a döntése miatt, akkor a másik döntésében lévő szabadság mégsem szent neki. Ezért is nem tud aztán kellően toleráns lenni irányában.

Egy kis önismereti gyakorlat

Az antropozófiai szellemtudomány atyja: Rudolf Steiner. A legtiszteltebb személy antropozófus körökben. Rendkívül sok szellemi ismeretet közölt, amely az oltáshoz, betegségekhez, járványhoz köthető. Ezeket két terjedelmes könyvemben én is részletesen megtárgyalom. Az egyik már meg is jelent Védőoltásról szellemtudományosan – Miért nehezebb ma embernek lenni? címmel.

Most következzék egy kis önismereti gyakorlat! Aki akarja elvégzi. Az alábbiakban 2+2 látszólag ellentmondó kijelentést szeretnék idézni Rudolf Steinertől – elsősorban – az ő követőinek, tisztelőinek. Az első kettő szerint bizonyos feltételek esetén nincs félnivalónk az oltástól, illetve az oltások lehetnek szükségszerűen létezők. A másik kettő szerint meg akár lehet is félnivalónk tőlük. Mellékesen megjegyzem, Rudolf Steiner elsősorban az oltások lelki és szellemi előrehaladásunkra gyakorolt hatásait tartotta szem előtt. Főként azt tartotta feladatának, hogy olyan szellemtudományos ismereteket adjon, amelyet természettudományosan nem szerezhetünk meg, szóval a fizikai hatásokkal kevéssé foglakozott.

1. „Senkinek sem fog ártani a védőoltás, ha az illető az oltást követő későbbi életében spirituális nevelésben részesül.”¹

2. „ilyen [külső higiéniai, betegségmegelőző] rendszabályokat semmi esetre sem a maga kénye-kedve szerint foganatosítja az ember. ... az emberiségkarma nagy törvényeiben rejlik, hogy az ember egy bizonyos időpontban arra a gondolatra jut, hogy ezeket a rendszabályokat foganatosítja.”²

3. „Tulajdonképpen az az aggasztó a himlőoltásnál, hogy az embereket éppenséggel egy fantommal ruházzák fel. Az ember fantomja megakadályozza őt abban, hogy olyannyira el tudja oldani lelki erőit a testi szervezettől, ahogyan normális tudatállapotban történik. Így konstitucionálisan válik materialistává, és már nem lesz képes felemelkedni a szellemihez.”³

4. „Vagy ha – mondjuk – nem megfelelően oltanak embereket ... a gyomor egészen másként dolgozza fel a folyadékot, mint a szilárd tápanyagot – megbetegedhetnek. Így a rossz oltás azzal, hogy következtében az ember hibásan párologtat, később valamilyen elmebetegség kialakulására tesz hajlamossá.”⁴

Akinek kedve van, most gyakorolhat egy kis önismeretet oltással összefüggésben. Ki melyiket osztaná meg az ismerőseivel, főleg azokkal, akik nem materialisták? Inkább az első kettőt adnád tovább másoknak? Vagy inkább a második kettőt? Ez ugyanis sokat elárul – e témában –elfogulatlanságunkról… Vagy mindet együtt?

Mindegy is, hogy ki melyiket választaná. A lényeg, hogyha valaki inkább csak az első kettőt, vagy inkább csak a második kettőt terjesztené, esetleg csak az egyiket, akkor nagyon valószínű, hogy e témában nem képes teljesen szabadon állást foglalni, illetve bensőleg valami arra kényszeríti, hogy erről ne tudjon szabadon gondolkodni. Számos tapasztalatot lehet szerezni e téren, de hogy egy ember ezt felismerje önmagában, ahhoz kegyetlen önismeretre van szüksége. Sokan azonban nem akarnak még eléggé kegyetlenek lenni kedvenc előítéleteikkel, érzéseikkel és megrögzött álláspontjaikkal szemben. Lelkileg ugyanis rettentően fájdalmas ilyen begyöpösödött nézetektől, érzelmektől megszabadulni.

A fenti idézetek tükrében az adott témában az tekinthet önmagára elfogulatlan gondolkodóként, aki éppoly szívesen osztja meg az első két mondatot szellemi úton járó ismerőseivel, mint a másik kettőt.

Rudolf Steinerről példát vehetünk. Tette a dolgát, más utakat keresett és talált, mint ami természettudományos alapokon járható. Soha nem tartotta feladatának, hogy a már akkor is létező oltások mellett vagy ellen kardoskodjon. Aki pártatlanul áll a témához, mint ő, igazi tudós módjára, annak mindegy is, hogy mi jön ki végeredményként egy alapos vizsgálatból, őt csak az igazság keresése érdekli, és ha van olyan igazság, kutatási eredmény, amely inkább arra késztet, hogy az oltásokhoz pozitívan álljunk, az is jó; és ha van olyan, amely óvatosságra vagy ellenállásra int, az is jó. Ha a valósághoz tartozik mindegyik, akkor minddel számolunk kell. Így helyes és valósághű. Mindegyik ismeret hasznos. Lehet, hogy az egyik fontosabb, mint a másik, de számolunk vele. Nem az a feladatunk igazolást találjunk az igazság keresése során előfeltevésünkre, kívánságunkra, előítéletünkre, elméletünkre. Ha az igazság keresését komolyan gondoljuk, akkor ha van előítéletünk, vágyunk az igazság tartalmát illetően, akkor minden pillanatban késznek kell mutatkoznunk, hogy előítéleteinktől, vágyainktól, személyes vonzalmainktól – kegyetlenül, fájó módon – megváljunk.

Miért mondom ezt? Mert ma nagyon sokan előítéleteik és félismereteik alapján foglalnak állást egy-egy témában, és ezt az utóbbi időben az oltásokkal kapcsolatban hatványozottan tapasztalom. Ezzel a manapság oly jellemző sajátossággal szeretném mindjárt szembeállítani Rudolf Steiner elfogulatlanságát, tárgyilagosságát, és ennek illusztrálására elmondanám, hogy mire jutottam annak okának keresése közben, hogy vajon miért oltatta be magát fekete himlő ellen.

Rudolf Steiner különlegesen erős szellemi lénye

Azt azért le kell szögeznünk, hogy Rudolf Steiner egy igen különleges személyiség volt. Hiszen korunk nyilvánosan működő legnagyobb beavatottja, mestere volt.

Egy alkalommal (1917-ben) valóban beoltatta magát, és jó néhány gyermeknek, felnőttnek is elrendelte a fekete himlő elleni oltást, annak ellenére, hogy nála jobban senki nem látta a himlőoltás negatív hatásait.

A himlő karmikus (lelki) oka egy előző inkarnációban gyökerező önző szeretetlenség⁵. Tisztában volt vele, hogy a himlőben való megbetegedés oka saját lényében nincs benne, így karmikus okokból ha akarna sem tudna megbetegedni fekete himlőben. Hiszen egy karmikus okot kiegyenlítő járványos betegség, amilyen a gyermekbetegségek zöme, karmikus alapokon csak azt betegítheti meg, aki erre karmikusan elő lett készítve a jelenlegi testiségébe helyezett lelki eredetű betegségokkal, hajlammal. Rudolf Steiner ismerte az előző inkarnációit. Tudta, hogy neki ilyen okokból nincs szüksége himlő elleni oltásra, hiszen szereti az embereket, inkarnációk óta. Himlős emberekkel nyugodtan érintkezhet, nem fogja elkapni a kórt. Neki tehát ilyen okból biztos fölösleges volt a himlő elleni oltás.

A lelki hiányosságokat, egyoldalúságokat, torzulásokat gyógyító járványos betegségeket azért olyan is elkaphatja, aki karmikusan nem hordozza szervezetében a megbetegedés okát. Erről is beszélt Rudolf Steiner. Itt a jelenlegi inkarnáció lelki és szellemi erői jönnek számításba. Ő tudati erejével is teljes védelmet tudott kialakítani a megbetegedéssel szemben. Erről éppen a himlővel kapcsolatban győződhetett meg. 7 évvel a himlőoltás felvétele után orvosok számára beszélt arról, hogy 22 éves korában miként tudta pusztán lelki és szellemi hozzáállása által a fekete himlővel való megfertőződést, pontosabban a himlő általi megbetegedést elkerülni, amikor fiatal korában házitanítóként himlős beteggel egy légtérben kellett tartózkodnia, több napon át, ismétlődő módon. A himlő ugyan az oltásoknak köszönhetően mára megszűnt emberi betegségként létezni, de annak idején annyira ragályos volt, hogy könnyedén tett beteggé olyanokat is, akiknek a szervezetében nem volt fellelhető a megbetegedés karmikus oka. Annyira virulens kórt, mint amilyen a himlő volt, az is könnyedén elkaphatta, aki pusztán félt a megbetegedéstől, vagy csak arra gondolt, hogy beteg van a közelében. Pusztán ennyi elegendő volt a himlő vírusának szervezetben való elszaporodásához és a fizikai tünetek megjelenéséhez. Hozzáteszem, a Covid-19 és az influenza vírusára is érvényes ez, csak ezek emberről emberre terjedő képessége elmarad a himlőétől, ezért így elkapni ezeket kisebb eséllyel lehet. Ilyen szellemi szilárdságon alapuló védettséget a fekete himlőnél csak az tudott szerezni, aki igen magas fokon uralta saját gondolkodását és érzéseit, illetve a megbetegedéssel kapcsolatban olyan gondolati és érzésbeli beállítottsággal rendelkezett, amely a megbetegedés esélyét nullán tartotta. Erről a házitanítóként tett tapasztalatáról így beszélt: „Ezt azonban szívesen tettem, már csak azért is, hogy lássam, hogyan védhetjük meg magunkat, ha ... a fekete himlőben szenvedőre is teljesen objektíven tekintünk, mint egy másik tárgyra, mint egy kőre vagy egy bokorra; akivel szemben sem félelmünk, sem más lelki rezdülésünk nincs, hanem objektív ténynek vesszük.”⁶ Tehát mit kell tenni? Azt, amit már Goethe is elmondott: „Sokkal nehezebb feladatot vállalnak magukra azok, akiket erős tudásvágyuk arra ösztönöz, hogy a természet dolgait önmagukban és egymással való viszonyukban vizsgálják, mert hamarosan nélkülözik azt a mércét, amely segítségükre volt, amikor mint egyszerű emberek a dolgokat saját magukra vonatkoztatva vizsgálták. Nem áll rendelkezésükre a tetszés és nemtetszés, a vonzás és taszítás, a haszon és kár mércéje. Erről teljesen le kell mondaniuk. Közönyös, mintegy isteni lények módjára azt kell keresniük és kutatniuk, ami van, és nem azt, ami kedvükre való. Az igazi botanikust nem befolyásolhatja a növények hasznossága vagy szépsége. Fejlődésüket és a növényvilágban való helyüket kell kutatnia. Mint ahogy a Nap egyformán előcsal és beragyog minden növényt, neki is egyformán elfogulatlanul kell mindegyiket szemlélnie és áttekintenie. Megismerése mércéjét és az értékelés tényadatait nem önmagából, hanem a megfigyelt dolgok köréből kell merítenie.”⁷

Teljesen istenek módjára szemlélni az eseményeket, gondolkodni a valóságról, és nem úgy, hogy saját személyemre vonatkoztatom az élményeimet. Erre kell törekednünk. Ebben egyébként az ún. mellékgyakorlatok vagy alapgyakorlatok is igen sokat segítenek, lásd Önmagunk lelki megerősítése c. könyvemben. Hozzáteszem, hogy természetesen a saját személyünkre vonatkoztatásra is szükségünk van időnként, csak ez éppenséggel más következményeket von maga után, ha virulens járványos kórban szenvedő beteggel kapcsolatban tesszük. Rudolf Steiner nemcsak az elmúlt századok legnagyobb beavatottja volt, hanem igazi tudós is. Amit ő meg tudott tenni, arra egyelőre csak nagyon kevesek volnának képesek a himlő esetén. Kevésbé virulens betegségeknél azért kicsit többeknek sikerül.

Rudolf Steiner lelkileg és szellemileg is nagyon erős volt. Nemcsak fizikai szinten, hanem érzékfeletti szinteken is meg tudta őrizni az istenek módjára történő szemlélésnek megfelelő tudományos, elfogulatlan hozzáállását. Ilyen isteni jellegű lelki érinthetetlenség tud(na) megóvni minket is az ilyen alapokon lehetséges megfertőződéstől, megbetegedéstől. Aki még túlságosan önző módon, személyes vonatkozásokkal, szimpátiával és antipátiával áll a dolgok megismeréséhez, az nem érett a magas szintű igazságok befogadására és megértésére, és nem tud ilyen módon szellemi védelmet sem kialakítani a járványos betegségekkel szemben.

Rudolf Steiner az emberiség fejlődéséért tevékenykedett. Csak ennek fényében válik érthetővé az is, hogy miért oltatta be magát. Ő nem volt oltáspárti és nem is ellenezte az oltásokat. Ugyanúgy pártatlan volt ez ügyben, miként más kérdésekben. Egy igazi tudós más nem is lehet, csakis pártatlan, különben akaratlanul is hazugságokba, tévedésekbe, egyoldalúságokba esik. Ítéleteivel a valósághoz igazodott, sem oltáspárti, sem oltásellenes érzések foglya nem volt. Soha nem az mozgatta, hogy érzelmi alapon bármi mellé álljon vagy valami ellen kardoskodjon, hanem a valósághoz, igazhoz való hűség. Mindig a tárgyilagos megfigyelés, a valóságos viszonyok józan mérlegelése szerint alakította ki gondolatait. Nem buzdított soha senkit, hogy oltassa be magát, és soha nem beszélt le senkit, hogy ne oltassa magát. Hisz az igazi antropozófusnak a másik ember szabadsága szent. A megfigyelésekre kell hagyatkozni, nem a rábeszélésre vagy lebeszélésre, és főleg nem arra, ami „nekem szimpatikus”. Soha nem keltett félelmet sem betegség, sem oltás ellen. Az érzelmekre való hatással demagógok, politikusok, oltáspropagandisták és oltásellenes propagandisták stb. élhetnek, de egy olyan tudós ember, mint ő, soha. Objektíven leírta a valóságot és nem hagyott rést lelkében az ellenerőknek arra, hogy netán befolyásuk alá kerülve egyoldalú szemléletre ragadtassa magát. Ezért sem volt szüksége a himlő elleni oltásra. Annyira a valóságban élt, olyan mértékben ellenállóvá tette magát ezáltal az ellenerős, kísértő, megtévesztő hatásokkal, a járványokkal szemben, olyannyira erősen és szabadon uralta gondolatait, hogy nem tudta hatalmába keríteni egy veszélyes betegséggel való megfertőződés lehetőségének a tudata sem, miként egyetlen fertőző kór sem.

Mit tudunk az ominózus oltás elrendelésének körülményeiről és hatásairól?

Rudolf Steinernek Berlinben volt egy nagy lakása, amelynek nagyobb részét a berlini antropozófusok közössége használta óvodaként. 1917-ben, amikor Berlinben kitört a himlőjárvány és már több iskolában, óvodában is elrendelték a gyermekek beoltását, Rudolf Steiner úgy döntött, hogy a lakásában működő óvodába járó gyermekeket és felnőtteket is be kell oltani. Erről így szól a hitelesnek tűnő leírás: „Dr. Steiner elrendelte, hogy az óvodánkban lévő gyermekeket is be kell oltani, és azokat is, akik ki-be járnak az óvodába. Dr. Steiner is beoltatta magát, ahogy Dr. Steiner asszony is, és mi mindannyian, vagy majdnem mindannyian, akik ki-be jártunk a házba. Dr. Steiner karja rossz állapotba került, mint mondták, a himlő lesújtott rá [ugyanis élő tehénhimlő-vírussal történt az oltás]. Akkoriban az a vicc terjedt, hogy Dr. Steiner belépett a nőmozgalomba – mert mi mindannyian, főleg nők, gyakran dörzsöltük a fájós karunkat."⁸

Az idézetből látszik, hogy az oltás alól azért ki lehetett bújni, valószínűleg nyíltan, szóval a szabadság elve nem lett sértve az oltás elrendelésével. Nem oltatta be magát minden felnőtt, akire a rendelkezés vonatkozott.

Ma Európában szerencsénk van, mert már évtizedek óta jóval szelídebb járványok érnek minket. A Covid-19 például sokkal kevesebb ember számára jelent halálos veszélyt, mint annak idején a fekete himlő. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ha ma Rudolf Steiner közöttünk élne és tanítana, akkor nagy valószínűséggel beoltatná magát a fekete himlőnél jóval veszélytelenebb Covid-19 ellen is! Miből gondolom? Rudolf Steiner lényének ismeretéből fakadóan. Nem a saját érdekében oltatná be magát ma sem, hanem mások, elsősorban követői érdekében, sőt az emberiség szellemi fejlődése érdekében. Fekete himlő ellen sem azért kért magának oltást, mert saját magának lett volna szüksége rá. És nem is azért, nehogy mások azt mondják majd rá, hogy bezzeg pont az vonja ki magát az oltás alól, aki elrendelte.

Gyermekek és felnőttek oltásának elrendelése

Nézzük meg alaposabban, mi történt. A kérdést kétfelé lehet választani. Miért rendelt el több gyermek és felnőtt számára oltást? Egyrészt fizikai okokból, másrészt lelki-szellemi okokból.

Nyilván azért, mert tisztában volt a kór nagy fokú halálozási arányával. Nagyjából minden 5.-6. fekete himlős belehalt akkortájt a betegségbe. Az egyik ok tehát a fizikai halál jelentős késleltetésének szándéka volt.

Rudolf Steiner a legnagyobb emberismerő volt, aki az elmúlt századokban a Földön élt. Könnyedén látta nemcsak korának szellemi és lelki állapotát, hanem a körülötte élő gyermekek és felnőttek egészségi állapotát és gondolatait is. Bizonyára látta, hogy néhány emberélet megmenthető attól, aminek lelki oka abból fakad, hogy előző inkarnációjukban szeretetlenek voltak. Látta, hogy emberélet hosszabbítható meg az oltással. Nem azt tartotta szem előtt e döntésnél, hogy hiszen a betegségeknek értelme van. Ráadásul pont ő tanított erre! Nem! Jól kell dönteni. Hiába van a betegségeknek értelme, az nem jelenti azt, hogy hagyjuk a betegséget tombolni, a halál (Ahrimán) szellemét aratni. Az oltással akár néhány gyermek és felnőtt életét is meg lehetett menteni. Bizonyára így is történt. Biztosan látta néhányuknál, hogy – előző inkarnációjuk szeretetlensége miatt – karmikusan halálos veszély fenyegeti őket a himlő által. Segíteni akart az embereken, és segített is, amikor – némileg meglepő módon – olyan oltást rendelt el, amelynek hátrányairól korábban már beszélt. (Lásd a 2. idézetet is.)

Valószínű, hogy aki karmikusan nem hordozta testiségében a himlőben való megbetegedés okát, az ugyan a kórtól való félelmében vagy magától a betegség jelenlétének tudatától is elkaphatta volna a betegséget oltási védettség hiányában. Az oltás őket is megmentette a megbetegedéstől. Ők valószínűleg nem voltak életveszélyben, mint a karmikusan fogékonyak. A halálos kimenetel esélye karmikus okok fennállása esetén általában jóval nagyobb lehet, mint ha pusztán a betegség tudatától vagy a kórtól való félelme miatt lesz valaki beteg. Mindenesetre ezt a lehetőséget sem lehet kizárni.

Néhány ember fizikai-földi élete tehát veszélyben foroghatott az említett kis közösségben, és ezt Rudolf Steiner láthatta, ezért értelme volt elrendelni az oltást.

De volt ennek lelki-szellemi értelme is. Ezek a gyermekek egy antropozófusok által működtetett óvodába jártak, tehát a spirituális nevelés esélye sokkal inkább jelen lehetett életükben, és – ugye – aki spirituális nevelésben részesül, annak az oltás nem árt (lelki és szellemi szempontból). (Lásd az 1. idézetet.) Sem az oltás lelki életet nehezítő, a materialista felfogást erősítő fantomhatása, sem a megbetegedés elmaradásából fakadó lelki fejlődés elodázása nem árt. A lelki és szellemi nevelés egyfajta ellenálló képességgel ruházza fel az embert a káros hatásokkal szemben. Ezentúl az oltás által adta védettséggel egész földi életében nagy esélye maradt arra, hogy a szeretetlenség következményein is tudatosan munkálkodjon lelkében szeretetet árasztva.

Az óvodában gyermekekkel foglalkozó felnőttekről, szülőkről részben feltételezhető, hogy aktívan foglalkoztak antropozófiával, és ezáltal a spirituális önnevelés esélye szintén adott lehetett többségük számára. Így aztán nekik sem fog ártani az oltás – joggal és reménnyel gondolhatta ezt Rudolf Steiner. De ha volt is valaki, akiről látta, hogy nem fog spirituális önnevelésre törekedni ebben az életében, annak is haszna lehet a földi élet meghosszabbításából, hiszen ő is tudatosan fejlődhet egyéb téren. A fizikai-földi élet rendkívül értékes, pont a lelki-szellemi fejlődés miatt.

A betegségeknek értelme van, és ha az ember nem eshet át az adott betegségen, akkor annak például lelki kiüresedés érzése lesz a közvetlen következménye⁹. Valamilyen lelki fejlődés marad el attól, hogy oltással védettséget szerez a kór ellen, és a fejlődés elmaradása miatt sivárabbá, üresebbé válik az oltott vagy többszörösen oltott lelki élete. Nem volt senki, aki Rudolf Steinernél jobban tisztában volt ezekkel a tényekkel, hiszen tőle tudjuk ezt. Ő mégis mások oltása mellett döntött. Emögött az az ismeret és remény is munkált, hogy ez néhány ember számára esély a hosszabb fizikai életre, és esély a tudatos lelki-szellemi fejlődésre. A himlőn való átesés igen kockázatos volt. Ha az ember túlélte, akkor ez azért volt jó, mert a gyógyulás által lelki fejlődésen is áthaladt a szeretetlenséget érintően. Ha belehalt, akkor viszont általában több száz évet kell várni, míg esélye lesz újra a Földön lelkileg és szellemileg fejlődni, például szeretetlenséget legyőzni. Szóval a földi élet igen értékes. Igazából a Földön lehet tudatosan, szabadságban fejlődni, a halál és új születés között nem nagyon. Ezért szabad élni oltásokkal, akár olyanokkal is, amelyek sokkal kevésbé természetesek, mint amilyen a himlő elleni oltás volt. Ha az oltottnak utólag tudatosan sikerül azokat a fejlődési állomásokat elérni, amelyeket az oltások védő hatása miatt betegségeken keresztül nem tudott, akkor sokkal-sokkal értékesebb fejlődésen haladt át, mint ha a betegség, a sorsszerű kényszer hatására érte volna el ugyanezt az eredményt. Ég és Föld. A szabadságból történő fejlődésben válik gazdagabbá Énünk, ez mindig sokkal többet ér, mint a ránk kényszerített fejlődés. Így lehet az oltásokat önmagunk lelki-szellemi előnyére fordítani megannyi hátrányuk, kockázatuk, kezdeti lelki-szellemi hátrányuk ellenére.

Miért oltatta be magát Rudolf Steiner?

Tisztázzuk előbb, hogy mi nem motiválta e döntésében?

Rudolf Steiner saját elmondása alapján 22 éves korában biztosan nem volt rá szüksége. Nagy valószínűséggel 1917-ben sem volt rá szüksége, 56 évesen. Már nem volt 22 éves, amikor ez megtörtént, de kb. 8 évvel a halála előtt még teljesen egészséges volt, szellemileg pedig még erősebb, még érettebb, még ellenállóbb volt, mint 22 évesen. Oltási védettségre még kevésbé szorult rá. Mégis kért oltást.

Elsőre talán az az eshetőség merülhet fel sokakban, hogy biztos azért kért, mert nem akart kivételezett lenni a többiek között, nehogy néhányan rossz szemmel nézzenek rá, hogy pont aki elrendelte az oltást, az nem oltatja be magát. Ez azonban egy képtelen gondolat! Kizárt, hogy Rudolf Steinert saját személyének megítélése motiválta volna e döntésben. Aki annyira szabadon gondolkodott, mint ő, az nem azt nézte, hogy: „Jaj, mit gondolnak a többiek, ha én nem adatom be az oltást magamnak; néhányuknak ez biztos visszatetszést fog kelteni.” Az ilyen képtelen elképzelés egyszerűen lekicsinylő Rudolf Steiner lényére nézve. Nem is tarthatott volna ott szellemi megismerésében, ha ilyen személyes motívumok szóba jöhettek volna nála.

Természetesen az is kizárható, hogy azért oltatta magát, nehogy mások pont tőle kapják el a kórt. Ez szintén képtelen elképzelés, tőle nem lehetett volna elkapni, hiszen ha netán élősködő vírus is került a szervezetébe, ezek nem szaporodtak el a lényében. Nem volt fertő a lelkében, amely bármilyen fertőzésre alkalmat adhatott volna.

Az oltás vállalása kis áldozat volt, ám annál nagyobb tanítás!

E kis írásban nem kívánok minden ide kapcsolható tényt felvonultatni, hogy bemutassam Rudolf Steiner lehetséges motivációit ezzel kapcsolatban. Védőoltásról szóló könyvem bőven tartalmaz olyan adalékokat, amely által Rudolf Steiner döntése még inkább érthetővé válhat. Néhány kardinális szempontra azonban fel kell hívjam a figyelmet, amiről a könyvben nem is nagyon esett szó, főleg nem ilyen megvilágításban.

Rudolf Steiner a szellemi látása folytán látta azt is, hogy éppen mire gondolnak antropozófus követői, és hogy milyen érzések élnek az emberek lelkében általában. Látta azt is, hogy mely érzések és gondolatok mentén eshet az ember a legkönnyebben egyoldalúságba. Sőt előrelátta, hogy miként változik majd a spirituális és nem spirituális gondolkodásúak felfogása, érzülete a jövőben. Amit így észlelt, azt nagy távlatokban látta, jövőbemutatóan. Bizonyos mondatait ilyen ismeretek alapján hagyta ránk, és bizonyos cselekedeteit is ilyen alapokon vitte végbe.

Ez indokolta, hogy saját magát is beoltassa úgy, hogy neki nem is volt rá szüksége.

Ne gondolja senki, hogy az oltás vállalása nagy áldozat volt részéről. Nem. Az oltás vállalása nem nagy áldozat, hanem nagy tanítás volt Rudolf Steiner részéről! Igaz, hogy a 20. század eleji oltások tisztasága, higiéniája sokkal inkább volt kétséges, mint a maiaké. A külső higiénia azóta, 100 év alatt igen sokat fejlődött. Persze az oltásfejlesztés technológiája viszont sokkal ahrimánibb lett, mint akkoriban volt, sőt az ún. vektor- és mRNS alapú oltások merőben új, ahrimáni technológiával készülnek, amelyek hosszútávú hatásait nem vagy alig ismerjük. Ráadásul a mellékhatásaik is gyakrabban jelentkeznek, mint amihez az elmúlt néhány évtizedben hozzászoktunk. Viszont valószínűleg még mindig nem olyan gyakran, mint a tehénhimlővel való oltást követően. Rudolf Steiner nyilván tudta, hogy egy kis szennyeződés még nem fog ártani olyan értelemben, hogy nem fog elmebetegséghez vezetni az oltottaknál és nála (lásd 4. idézet). Abban is biztos lehetett, hogy neki nem fog ártani. Az oltás fantomja¹⁰ sem fogja hátráltatni lelki-szellemi tevékenykedésében, hiszen magas szintű spirituális nevelésben részesítette magát már előzőleg, és ezután is karban tartja magát szellemileg. Ezért aztán számára egy ilyen oltás eléggé jelentéktelen hatású lehetett. Lelki és szellemi életére biztosan nem volt káros egy csöppet sem. Aki „mezei” antropozófusként, spirituális úton járóként éli életét, annak sem kell ettől tartania – az 1. idézet szerint.

Mi volt az a – szellemi szempontból – legfontosabb ok, amiért Rudolf Steiner e kis áldozatot meghozta? Elsősorban tanító célból oltatta be magát, nem egészségügyi okokból. Nem magáért oltatta be magát, hanem másokért. Másoknak is lehet akár iránymutató, amikor döntést hoznak hasonló téren. Sőt, tanító példa lehet bármivel kapcsolatban, amely arról szól, hogy „mereven ne ragaszkodjunk nézeteinkhez, és mindig sokoldalú ismeretek alapján, ne érzelmi fogságunknak engedelmeskedve döntsünk, bármiről is legyen szó”. Tettével előítéletmentes és kedvenc gondolatoktól mentes gondolkodásra tanított. Látta, hogy a spirituális útra lépőkben az oltásellenes érzület szinte kivétel nélkül, és egyre erősebben merül fel. Sőt láthatta, hogy ez a jövőben hogyan fog elhatalmasodni, amikor már sok-sok oltáson leszünk túl. A túlzott, szélsőséges oltásellenesség ellen tett egy megelőző lépést, amikor beoltatta magát. Rudolf Steiner az oltása előtt 7 évvel beszélt az oltásoktól idegenkedő emberi érzésről, amely teljesen indokolt és jogos. Nagyon sok emberben él ilyen érzés. Ebben egy felelősséggel teli aggodalom merül fel. Így beszélt erről: „… korunk legjobb szellemeinél egyfajta ellenérzést találtunk a védőoltással szemben. Ez pedig valami belsővel függ össze, egy belsőnek a külső jele. És most elmondhatjuk: ha az egyik oldalon megöljük¹¹ a szervet, ennek ellentéteként kötelességünk lenne a szóban forgó ember materialista jellemét megfelelő spirituális neveléssel másmilyenné formálni.¹² Az oltásellenes érzület tehát teljesen helyénvaló addig, amíg a külső-belső egyensúly helyreállítása áll a hátterében. Rudolf Steinerben is élt ez az érzés. De az oltásellenes érzés nem akadályozta meg abban, hogy beoltassa magát. Ez az érzés mindig az aktuális helyzethez igazodva kell felmerüljön, és nem szabad, hogy – érzelmi fogságba ejtve a lelket – totális egyoldalúságba, zsigeri oltásellenességbe csapjon át.

Ha túl sok oltással túl sok betegség értelme nem tud beteljesedni, lelki fejlődéshez vezetni, ez igenis indokolja, hogy egyre jobban idegenkedjünk az oltásoktól. De nem szélsőségesen, nem teljesen és nem mindig, az mérlegelését soha nem mellőzve. Rudolf Steiner már kortársai körében is látta, hogy főleg a spirituális úton haladóknál az a veszély merül fel, hogy nem tudnak majd középen, egyensúlyban maradni az oltáskérdést illetően. A túlzott oltásellenesség aktuális és jövőben megnövekedő veszélye miatt döntött úgy, hogy ő is kér oltást. Példát mutatott. Példát a sok szélsőséges oltásellenességre hajló követője számára. Ezzel csak annyit akart megmutatni, hogy mondatait nem szabad szélsőségesség felé hajló nézetek szerint értelmezni. Az antropozófiai ismeretekből nem következik oltásellenesség, mint ahogy egyoldalú pártolás sem. Amennyiben szellemi úton járunk, nem preferálunk semmit, főleg nem előre, ismeretek hiányában nem. Amennyiben lelki úton járunk, vagyis még csak a személyes érzéseinkhez igazodunk, akkor minden más is lehetséges. Mindenesetre a jövőnk a szellemi úton bontakozik ki, nem a szimpátiák és antipátiák kényszerében vergődő lelki életben. Egyedül a valóságot részesítjük előnyben – vágyainkkal, félelmeinkkel, kedvenc vagy régóta megszeretett nézeteinkkel, véleményeinkkel szemben. Ha az érzelmeinktől nem vezetett ismeretek azt indokolják, hogy nekünk nem kell oltás, akkor nem kérünk oltást. Ha meg az ellenkezőjét indokolják, akkor kérünk. Ilyen egyszerű. Valaki lehet, hogy akkor jár jobban, ha oltást kap, más pedig lehet, hogy akkor, ha nem kap. Csupán a luciferi és ahrimáni kísértő lények bonyolíthatják meg mindezt számunkra, senki más – ha engedünk intoleranciát, gyűlölködést, félelmet, ragaszkodást kiváltó befolyásaiknak.

Abban biztosak lehetünk, hogy Rudolf Steiner ma a Covid-19 ellen egészségügyi okokból nem oltatná be magát, de követői egy részének zsigeri oltásellenessége miatt aktuálisabb volna, mint valaha. Hiába messze nem olyan veszélyes ez a kór a himlőhöz képest, az oltásellenes érzés sokakban olyannyira szélsőséges oltásellenességbe csapott át, hogy az már komoly veszélyt jelent számukra. Elveszíthetik a valóságot. Ez ma fogságban tart értékes lelkeket, és nem csak antropozófus követőket. Bizony ma is indokolt volna egy demonstratív példamutatás egy nagy beavatott részéről. A dalai láma és a római pápa példája ehhez nem lenne elég. Őket talán nem is ez motiválta, hanem a betegségtől való félelem.

Nem azt mondom, hogy jól tenné minden spirituális úton járó, ha most beoltatná magát! Dehogy! A Covid-19 ellen igen sokan nem veszélyeztettek, például a gyermekek nagy-nagy többsége sem. Az erős szellemi élettel és lelki elégedettséggel, morális erőkkel átitatott lelki élet igen nagy immunerősítő tud lenni. Csak ezt helyesen kell megítélni, széles látókörű önismerettel, testi állapotunk ismeretével. A tudati lélek korában a szabad döntések idejét éljük. Nem volna helyes kötelezően előírni például a Covid-19 elleni oltást. Ezt az álláspontot ugyan materialista oldalról még sokáig nem fogják megérteni, de spirituális oldalról meg azt nem értik meg sokan, hogy a Covid-19 elleni oltás bizonyos emberek számára tényleg nagyon indokolt lehet. A lényeg, hogy lehetőleg szabadon döntsünk olyan horderejű kérdésről, amely akár életünkbe is kerülhet, ha rosszul döntünk. A felelősségünknek növekednie kell, és az ilyen helyzetek, a helyes vagy helytelen döntések nagy tanítóink.

Rudolf Steiner az oltás vállalásával fejlődésünkért vállalt egy kis áldozatot, fájdalmat. Néhány napig tartó oltási reakciót is elviselt, csak „ne legyetek oly egyoldalúan gondolkodók, érzéseitekhez önző módon ragaszkodók!” Nagyjából erről szólt ez a nagyszerű tett.

Ma egy jóval kisebb halálozási rátájú járványos kór jár-kel közöttünk, csupán a kór okán nem rendelne el oltást senkinek. Viszont a szélsőséges oltásellenesség elburjánzása indokolná. Annak idején nem szorult rá az emberiség az ilyen példamutatásra olyan mértékben, mint ebben az oltástól való félelmekkel és összeesküvés-elméletekkel telezsúfolt szellemi atmoszférában, amelyben manapság élünk. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ő már akkor látta a teljesen irracionális oltásellenesség csíráit, amely már itt is kísért köztünk. Antropozófus körökben ez már akkor kezdett szélsőségessé, fanatikussá válni, ezért figyelmeztetett is az oltással kapcsolatos fanatizmus egy bizonyos fajtájára (idézve könyvemből):

„Egy kérdésre – amely az oltásokkal kapcsolatos szellemi felvilágosítás hasztalanságát, az emberek szellemi felfogáshoz való vezetésének sikertelenségét, nehézkességét érintette, azt válaszolta, hogy »Akkor pedig ott oltani kell. Nem marad más hátra. Ugyanis a fanatikus szembenállás ezekkel a dolgokkal szemben nemcsak orvosi oldalról, hanem általános antropozófiai alapokból sem ajánlatos egyáltalán. Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban nem a fanatikus hozzáállásra törekszünk, hanem hogy a dolgokat belátás által nagyban másként tegyük. Ezt mindig – ha barátságban álltam is az orvosokkal – valami leküzdendőnek tekintettem, például dr. Aschnál, aki egyáltalán nem oltott. Ez ellen mindig harcoltam. Mert ha ő nem olt, akkor majd más fog. Teljes értelmetlenség így egyénileg fanatikusan eljárni.«”¹³

(Folytatás: Az újabb technológiájú oltásokról pro és kontra)

Jegyzetek:

1 Rudolf Steiner: A karma megnyilvánulásai; GA 120, 1910. 05. 25.

2 Rudolf Steiner: A karma megnyilvánulásai; GA 120, 1910. 05. 26.

3 Rudolf Steiner: Physiologisch-Therapeutisches auf Grundlage der Geisteswissenschaft Zur Therapie und Hygiene; GA 314, Dornach, 1924. 04. 22.

4 Rudolf Steiner: Egészségről és betegségről, az érzékelés tanának szellemtudományos alapjai; GA 348, Dornach, 1922. 12. 27., 9. ea.

5 Rudolf Steiner: A karma megnyilvánulásai; GA 120, 1910. 05. 25. Lásd Védőoltásról szellemtudományosan című könyvemben is megtárgyalva.

6 Rudolf Steiner: Physiologisch-Therapeutisches auf Grundlage der Geisteswissenschaft Zur Therapie und Hygiene; GA 314, Dornach, 1924. 04. 22.

7 Rudolf Steiner: A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei; GA 9

8 Hedda Hummel, Rudolf Steiner előadásainak egyik legfőbb gyorsírójának visszaemlékezése: https://www.themen-der-zeit.de/rudolf-steiner-ein-impfgegner/ Az oltás tényét Marie Steiner is megerősítette.

9 Ez a téma is alapos megtárgyalásra került a Védőoltásról szellemtudományosan – Miért nehezebb ma embernek lenni? című könyvemben.

10 Lásd a Védőoltásról szellemtudományosan című könyvemben. Lásd a 3. idézetet is. A legújabb technológiájú oltások fantomja biztosan megterhelőbb a szervezetnek, mint a himlőoltásé volt. A technológia szintén sokat jelent. Erről bővebben a könyvemben.

11 A betegségokkal átjárt testi szerv révén léphetne fel fizikai szinten a kór. De a szervnek a fizikai részét az oltással megöljük, vagyis meghiúsítjuk a megbetegedést.

12 Rudolf Steiner: A karma megnyilvánulásai; GA 120, 1910. 05. 25.

13 Gellért Ferenc: Védőoltásról szellemtudományosan c. könyvben Rudolf Steinert idézve. Rudolf Steiner: Physiologisch-Therapeutisches auf Grundlage der Geisteswissenschaft Zur Therapie und Hygiene; GA 314, Dornach, 1924. 04. 22.