Skip to main content
  • Gellért Ferenc

A rovar- és lárvaevésről szellemtudományosan

Tartalomból: Vannak-e egészségügyi veszélyei a rovartermékek fogyasztásának? Milyen a rovar tudata, hol helyezkedik el ezzel a természetben? Milyen tudati, lelki hatásai vannak ebből fakadóan a rovartermékek fogyasztásának? Milyen viselkedésbeli tünetei vannak a növényevő állatok hússal való etetésének? Miért jelenthet halálos veszélyt a növényevő állatok számára a rovartápokkal való etetés? A halálos kergemarhakór kialakulása mint a halliszttel való etetés következménye

A külső tények

Nyilván mindenki tud róla, hogy az Európai Unió először 2021-ben engedélyezte a rovart, illetve rovarösszetevőt tartalmazó élelmiszerek forgalomba hozatalát az unió államaiban – nevezetesen a lisztbogár élelmiszerként történő felhasználását. Mostanra, 2023 februárra már a házi tücsök, a sárga lisztkukac (ez a lisztbogár lárvája) és a keleti vándorsáska is engedélyezve lett. További rovarok vannak vizsgálat alatt, így nagy tétben lehet rá fogadni, hogy az étkezési célra szánt rovarpaletta hamarosan 10 fölé emelkedik.

A Föld egyes tájain egyébként régi időkre visszanyúló hagyománya van a rovarok, lárvák fogyasztásának. Állítólag nagyjából 1400 rovarfajjal táplálkozik jelenleg az emberiség. Főleg Afrikában, Mexikóban, Thaiföldön egyáltalán nem ritka a fogyasztásuk. E tájakon éttermek étlapjai is tartalmaznak rovarokat tartalmazó ételeket. Tőlünk, európai emberektől azonban a rovarok és lárvák (kukacok, férgek) evése távol áll, már a gondolata is undort kelt a legtöbbünkben. Nincs is rá kereslet. Ráadásul nem tudunk arról, hogy az állati élelmiszer-előállítással olyan gondok lennének, hogy ne juthatnánk elegendő húshoz úgy, mint eddig. Tehát nem fenyeget minket semmiféle fehérjehiány, hogy rovarfehérjékre kellene fanyalodnunk.

Mindenesetre ma már megvannak technológiák, amelyekkel úgy át lehet ezeket alakítani, hogy amikor az ember találkozik a rovartermékekkel a boltban, nem is gondol arra, hogy ettől undorodnia kellene. Hiszen rovarok és lárvák erősen feldolgozott, hőkezelt, szárított, porított, zsírtalanított formái mostantól pékárukhoz, tésztákhoz és más félkész termékekhez adhatók, és ha nem lenne ráírva, hogy az a por vagy termék, amit látunk, kukacból vagy részben rovarból készült, bizonyára nem is fanyalognánk tőle. Ha egy tésztába rovarpor van keverve, és a tészta ízletes, akkor az ember könnyen rá is szokhat.

Miért engedélyezték? Az Európai Bizottság szerint a rovarok fogyasztása biztonságos. Ez ilyen feldolgozott, hőkezelt formában nyilván így is van. Finom por formájában még a kitin is csak ahhoz hasonló emészthetetlen rost számunkra, mint a cellulóz, amelyet rendszeresen fogyasztunk. Biztosan táplálóak a rovartermékek, és különféle hasznos összetevőkben gazdagok. Különösen jó fehérjeforrások lehetnek, amit hiteles tudományos vizsgálatok támasztanak alá. Nyilván lehetnek bennük veszélyesnek tűnő bacilusok és vírusok, de ilyenek a sertés- és csirkehúsban is előfordulhatnak. Megfelelő hőkezeléssel, feldolgozással ezek teljesen ártalmatlaníthatóak. Szóval ilyen szemszögből nézve különösebb félnivalónk nincs. A mikrobiális „kórokozóktól” való rettegéssel meg már fel kéne végre hagynunk. Ha a rovarösszetevőktől ódzkodunk, akkor ilyen alapon a nyers sertés- és csirkehúsban lévőtől is ódzkodnunk kellene. Ha pedig a csirkepörkölttől meg a húslevestől nem ódzkodunk, akkor ilyen alapon a rovarösszetevőket tartalmazó élelmiszerektől sem kellene.

Az Európai Unióban a legfőbb érv a rovarfogyasztás mellett a környezet, az éghajlat védelme volt. Ha csirke-, marha-, sertés- és egyéb állattelepek helyett rovartenyésztő telepeket hozunk létre, akkor azok kevésbé fogják igénybe venni a környezetet (a rovarok tenyésztéséhez arányaiban kisebb földterület és kevesebb takarmány is elég) ugyanannyi állati fehérje előállításához. Persze azért biztosak lehetünk benne, hogy ebben a korrupt európai döntéshozatali rendszerben más tényezők is szerepet játszottak. Franciaországnak különösen nagy gazdasági hasznot hoz ez a döntés, hiszen mint a világ legnagyobb rovartenyésztője, újabb piacok nyílnak meg számára. Szóval inkább innen fúj a szél. Inkább állatokat akarnak majd rovarokkal etetni. Illetve onnan is fúj, hogy a kultúra hanyatlik, de ezekre később térek ki. Mert vannak azért veszélyek, de azokban bizonyos állatok érintettek.

Mindenesetre aki viszolyog attól, hogy akár por alakban is, de kitint, rovarfehérjét és lárvazsírt fogyasszon, az mostantól jobban figyelje az élelmiszerek összetételét, hiszen feltehetően egyre több élelmiszerbe fognak belekeverni ezekből. Magyarország ugyan – egyedüliként – nem szavazta meg a rovar alapú élelmiszerek forgalmazásának engedélyezését, de akkor sem tehetjük meg az unió tagjaként, hogy a döntést ne tartsuk be. Az mindenesetre megnyugtató, hogy az agrárminisztérium közleménye szerint a hazai szabályozás szigorú e téren, így az ilyen élelmiszerek esetén az összetevőket jól láthatóan fel kell tüntetni a csomagoláson magyarul is, és a termékeket külön polcokra, elkülönítve kell elhelyezni az üzletekben.

A rovarevésről szellemtudományosan

Nemcsak a természettudományos, hanem a modern antropozófiai ismeretek szerint sem kell félnünk a rovarokat tartalmazó élelmiszerek emberi fogyasztásának káros következményeitől, amennyiben ezek valóban biztonságosan vannak elkészítve. Vannak hatásaik, de ezek nem ártalmak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a húsevőknek most rá kellene szokniuk lassan az ilyen étkekre. Semmi szükség rá. Én se fogok. A vegetáriánus táplálkozásé a jövő, legalábbis a következő néhány ezer évben, illetve az ásványi, agyonfeldolgozott élelmiszerek is egyre nagyobb teret fognak hódítani, de ez szükségszerűen fog így történni. Az állati eredetű élelmiszerek aránya csökkenni fog az ilyen intézkedések ellenére is.

Sokakhoz hasonlóan én sem szeretnék rovarösszetevőket, kukacokat tartalmazó élelmiszereket enni, annak ellenére, hogy tudom: porítva, feldolgozva biztonságosan fogyaszthatók és nem ártalmasak.

Egyébként cseresznye- és meggyszezonban biztos eszek kukacokat is a cseresznyével és a meggyel. Néha érzem is, amikor elővigyázatosságom ellenére egy nagyobb lárva jut a számba. Mindenesetre igyekszem előre szétnyitni a gyanús gyümölcsöket, és vagy kibányászom belőlük a kukacokat, vagy kidobom az egész vagy a fél gyümölcsöt. Amúgy sem jó ízűek a kukacok rágta és emésztette gyümölcsök. Szóval ez alapján úgy vélem, elég sok vegán és vegetáriánus is eszik állatot, ha nem elég figyelmes, mégpedig ilyen formában, a cseresznyelégy lárváját eszi nyersen, egészben.

Természetesen ettől senkinek nem lesz semmi baja, hiszen ezek is csak állati anyagok, igen értékes állati fehérjék, ráadásul igen kis mennyiségben fogyasztva. A világ más tájain nagyobb mennyiségben fogyasztva sem okoznak bajt. Nyilván itt sem okoznának nagyobb mennyiségben sem. (Persze egyéni érzékenység és allergia előfordulhat itt is.)

Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy mivel manapság a gyümölcsök életereje, fehérjetartalma alacsonyabb, mint régen, ezért szükségszerűen több a férges, kukacos gyümölcs. Meglátásom szerint a természet így próbálja pótolni azt, ami bizonyos helyekről hiányzik. A gyümölcsök fehérjéi igen értékesek, felnőtteknek a lehető legértékesebbek, ahogy ezt a Táplálkozás és tudatfejlődés című könyvemben is leírtam. Igaz, hogy az egészséges, életerős növény gyümölcsében általában alig van kb. 1 % fehérje, vagy annyi se, de legalább mindenféle esszenciális aminosavhoz hozzájutunk általuk, és mindenféle hátráltató és tudatgyengítő hatás nélkül. Mivel manapság a talaj és a légkör romlása következtében, illetve a természettől elidegenedett növénytermesztés következtében ehhez képest is csökkent a gyümölcsök fehérjetartalma, ezért vált jobb táptalajjá a gyümölcsök belseje az élősködő férgek, kukacok számára. Ez bizonyos mértékig a természet működésének a bölcsességéből fakadóan alakult így: lárvákkal, kukacokkal pótlódik a hiányzó fehérje a növényben. A természet törekszik a megfelelő arányok tartásához, de ha valami elromlik vagy mi rontjuk el, akkor pont úgy maradnak az arányok egyensúlyban, hogy a gazok, tetvek, gombák, férgek nagyobb teret nyernek. Ezt persze nem szabad az érzékfeletti hatások figyelembe vétele nélkül szemlélni.

***

A Táplálkozás és tudatfejlődés című könyvemben igyekeztem felvázolni az ásványvilágtól az embervilágig a táplálékszubsztanciákat, és ezek tudati hatásait. A rovarokra ott nem tértem ki, mivel eddig nem fogyasztottuk őket itt Európában. Ezt most itt pótolom.

A növények fizikai és élettestből állnak, az állatok asztráltestből is. Az élettest „csak” az életfolyamatokért felel, az asztráltest a lelki élet fizikai testben való megéléséért is. Így a növények csak élnek, az állatok azonban vágyakat, ösztönöket is követnek. A rovarok és lárváik is állatok.

A rovarfogyasztás nagyjából a szokásos húsfogyasztással egyenértékű. Mondhatni, hogy a rovar (lárva) teste is fehérjéket és zsírokat tartalmazó „hús”. Ugyanakkor hús és hús között is nagy különbségek vannak, és még nagyobb eltérés van például a rovarszubsztancia, valamint a csirke- vagy sertéshús között.

Mi okozza ezeket a különbségeket? Az elfogyasztásra tenyésztett állatok lelki-tudati élete közötti „mennyiségi” és minőségi különbségek, vagyis hogy különféle mértékben és módon működnek az állatok lelkében és anyagi testében az asztrális és lelki erők. Ez határozza meg aztán azt is, hogy az állat fizikai teste milyen szervezettséget ér el, és ha megesszük az állati anyagokat, azok milyen hatást képesek gyakorolni ember tudatunkra (lelki-szellemi életünkre) és testi egészségünkre (életfolyamatainkra).

Nézzük először a tényeket a tudatosság foka, mértéke szempontjából!

A rovarok kifejlett állapotukban általában a levegő apró, repkedő állatai. Ha anyagtani, illetve táplálkozási szempontból nézzük, akkor egy rovar- vagy lárvaszubsztancia sokkal közelebb áll a növény szubsztanciájához, mint egy szárnyasé, madáré. Miért? Elsősorban azért, mert a rovar lelki élete sokkal egyszerűbb felépítésű, mint egy gerinces állaté, és ennek következtében fizikai anyagait is kevésbé járja át az, ami lelki megélésekre teszi képessé. Azoknak az állatoknak a fizikai testét, anyagát mélyebben járják át az asztrális erők és szubsztanciák, amelyek lelki életüket bensőleg képesek hangokban kifejezésre juttatni. A rovarok nem ilyen állatok. Ők legfeljebb külsőleg képesek hangot adni, „csiholni” (lásd a tücsök ciripelését, a légy zümmögését, illetve a néma pókot és bármelyik lárvát stb.). Ennek pont az az oka, hogy lelki életük nem hatja át fizikai anyagaikat olyan mértékben, hogy belső hangképző szerveket is képezzenek lelki életük szolgálatára. Olyan egyszerű a lelki életük, a tudatuk, hogy erre nincs szükségük.

A rovar testét, fehérjéit, zsírját, kitinpáncélját tehát egyfelől kevésbé hatja át asztrális szubsztancia és erő, mint mondjuk azon gerinces állatokét, amelyek húsát rendszeresen fogyasztják a hússal táplálkozók. Például egy csirke vagy sertés fizikai anyagisága sokkal jobban, differenciáltabban, bonyolultabban át van járva a maga asztralitásával, mint a rovarok anyagisága.

Mondjuk azzal azért nem árt tisztában lenni, hogy mi nem ezt az asztralitást esszük meg a fizikai tápanyag elfogyasztásával, amely a hús felépítésében részt vett az állatban, hiszen az állat pusztulásával az élet és a lelki élet is elszáll belőle minden asztrális szubsztanciával együtt. Mivel mi nem élve esszük az állatokat, ezért az állati húsok hatása nem közvetlenül jut érvényre a szervezetünkben és lelki életünkben, hanem azáltal, ahogyan mi azt az anyagot és anyagi szerkezetet lebontjuk az emésztőrendszerünkben, amit előtte részben az állati asztrális erők építettek fel. Így – közvetve – jelenik meg az emberi szervezetben a húsanyagot felépítő erők lelki életet befolyásoló hatása is.

Amíg a rovar él, addig a fehérjéire és egyéb anyagaira kisebb hatással van az asztralitás, mint más olyan állatok anyagiságára, amelyeket az európai húsevők is rendszeresen fogyasztanak. Vagyis a rovarból, lárvából készült élelmiszer-összetevő éterileg, asztrálisan közelebb áll a növényhez, mint a sertéshús, csirkehús, marhahús, sőt a halhús. A rovar anyagisága minden más állat anyagánál közelebb áll a növényhez, de semmiképpen sem növényi jellegű, nagyon is állati.

Van még egy jelentős különbség azon gerinces állatok húsa között, amelyet itt Európában fogyasztani szoktunk, és a rovarok testét adó anyagok között. Ez nem lelki életük mélységével, mértékével függ össze, hanem tudatuk jellegével, minőségével. A rovarok egészen másfajta lelki életet élnek, mint a patások vagy a szárnyasok, amelyek húsát, anyagainak egy részét sokan fogyasztják. A rovaroknak kifejezetten általános jellegű lelki megélése van, mondhatni erősen kozmikusak az érzéseik. Vágyaik és ösztöneik korántsem olyan személyes jellegűek, mint amit az emlősök és madarak viselkedésében időnként felfedezhetünk. A kozmosz általános asztralitásával, vágyakozásával és ösztönvilágával rendelkeznek – noha rovarfajokra osztva. (Vannak faji különbségek is.) A rovar érzéseihez képest az olyan állatok, mint a tehén és a kacsa érzései erősen a földi élet felé fordulnak, és alapvetően kivonják magukat a kozmikus asztrális hatások jelentős részének közvetlen hatása alól.

A patások alapvetően a Föld felé orientálódó, földre, fűre, zöldre, növényekre bámuló állatok. Legfeljebb a környezetükre néznek, de felfelé nem nagyon. Ez lelki életük egy szimptómája. A földi nehézkedés is elég erősen megragadja őket, ezért is olyan lomhák általában. Ez abból adódik, hogy elég mélyen beleszállnak lelki életükkel az anyagi testükbe. A madarak hozzájuk képest le tudják győzni a földi nehézkedés lefelé húzó hatásait, pedig ők is elég erősen belemerülnek az anyagi testükbe. Így a fácán, csirke vagy egyéb szárnyas húsának fogyasztásával járó lefelé húzó hatás kicsit kevésbé jelentkezik. Ők is elég erősen benne vannak a fizikai testükben, anyagukat átjárva, de a lehúzó hatások alól némileg ki tudják vonni magukat. Mondjuk a sashoz képest a csirke pont kevéssé, hiszen madár létére nem tud repülni.

Még Rudolf Steiner is utalt rá, hogy a hal testét, anyagát ezekhez képest is sokkal kevésbé hatja át a halhoz tartozó asztralitás. Vízben úszkáló állatként szintén legyőzi valamennyire a lefelé húzó erőket, ugyanakkor több köze van a Naphoz, amely felé a növények is orientálódnak. Az állatok többségét inkább a Hold befolyásolja, és így kerülnek erősebben a Föld lehúzó hatásai alá. A hal nem is szállt olyan mélyre az anyagba1, amely egyébként húsának állékonyságában, lágyabb mivoltában is kézzel tapintható. (Mindezt a Táplálkozás és tudatfejlődés című könyvemben másképpen, de sokkal részletesebben megtárgyaltam, és egyéb tápanyagokra is kitértem, más hasonlóságokra, eltérésekre is felhívtam a figyelmet.)

Rudolf Steinertől úgy tudjuk – és húsevés után érezhetjük is –, hogy a húsfogyasztásnak van egy a lelki-szellemi képességekre gyakorolt hatása, amely azt lefelé húzza. Nehezebb magasabb tudatosságra emelkedni meditáció közben, ha az elfogyasztott hús lefelé húzó módon fejti ki hatását tudatunkban. Az állati fehérje és zsírszubsztancia a szellemi fejlődést, a tudat magasabbra emelkedését hátráltatja. Nehezebb magasabb szintű, szellemi tevékenységet végezni úgy, ha húst fogyasztottunk.

Különösen a kígyó- és gyíkhús, a hüllők húsa húzna lefelé, ha fogyasztanánk őket, de a szárazföldi gerincesek, főleg a patás állatok húsa is eléggé lefelé húzó hatású. A fejlettebb lelki életük révén a madaraké is lefelé húz, de már nem annyira, a halaké pedig még kevésbé. A halhús nem is annyira lefelé húz, mint inkább személytelenítő hatást fejt ki. (Komolyabb szellemi törekvéseknél ez kifejezetten hátrányos hatású lehet.)

A rovarok „húsa” a halhús hatásához áll nagyon közel, de még kevésbé rendelkezik lehúzó hatással – ha elfogyasztjuk őket. A rovarok kifejezetten kozmikus életet élnek lárva állapotban a földben (és a vízben), kifejletten a levegőben, a halak pedig a vízben, de talán nem ennyire. A rovarok a kozmikus, asztrális folyamatokhoz, csillaghatásokhoz is sokkal jobban igazodnak, a földi hatásokból elég jól kivonják magukat. Igen sok fajuk kifejezetten a Nap, illetve a fény felé repked. (Persze a pók meg a Hold asztrális erőiből szövi hálóját, szóval van bőven kivétel.) A fény felé törekvés a növények jellemzője elsősorban.
Voltaképpen azért támogatja a növényi táplálkozás a lelki-szellemi életet, mert ez természetes módon enged minket felfelé törekedni, asztrális hatások nélkül. Az állatvilágban ez a felfelé törekvés csak némileg van benne a rovarokban és a madarakban, de különbözőképpen. A rovarokban és lárváikban ez nem differenciáltan, nem személyes beütéssel, hanem inkább a kozmikus lelkiségben, asztralitásban való tobzódásként, viselkedésként jelenik meg.
Mindenesetre a legfontosabb a rovarok kapcsán, hogy bennük nem személyes jelleggel, hanem kozmikusan, általánosan hat a lelki élet. (Természetesen egyetlen földi állatnak sincs személyisége, de a magasabb rendű állati egyedek lelki életében vannak személyes beütések, a háziállatokéban különösen.)
A növényekbe a kozmosz lelki élete, asztralitása, a világlélek (világkáma) nem hatol be, csak megérinti, megsimogatja a növényeket. (Erről is részletesebben írtam említett könyvemben.) A kozmikus asztralitás határozza meg a rovarok vágyait és ösztöneit, persze fajok szerint. A növényeket inkább csak megérinti a világlélek, a kozmikus asztralitás, a rovarokba be is hatol, anyagi mivoltukat teljesen áthatja. Bennük ezért messze nincs egy erős felfelé törekvés. De ami még fontosabb, hogy lényükben egyáltalán nem jelenik meg személyes jelleget öltve az állati csoportlélek működése. Ők így állatként némileg közel állnak a növényekhez, amelyet egyébként az is jól mutat, hogy a rovarok többsége mennyire vonzódik a növények virágaihoz, ahol a világlélek megérinti a növényeket. A rovarok a növények virágjaihoz repülve is a kozmikus asztrális befolyások alatt élnek és segítik a növények megtermékenyülését. De a rovarok és a növények egyébként is általában egymásra utalva élnek. A rovarok adják asztrálisan a löketet a megtermékenyüléshez. Mindez nem csak fizikai szinten zajló beporzás, hanem a kozmikus asztralitásnak, a lelkinek a mélyebbre vitele a növénybe.

A rovar- és lárvaevés a szellemi hatások tekintetében a halfogyasztáshoz állhat a legközelebb. A csekély lehúzó hatásai miatt bizonyos szempontból közelebb áll a növényi étkezéshez, mint a gerincesek húsának fogyasztása, de azért az jelentős különbség, hogy a növényben törekvés van a kozmikus felé, míg a rovar benne van a kozmikusban és a kozmikus is általánosan hat az anyagiságában, fizikai testében. Az elfogyasztott növény ezért képes támogatni szellemi törekvéseinket, és nincs lehúzó hatása. Szabadon enged minket lelkileg, szellemileg emelkedni, magasabb tudatra ébredni. A rovarfogyasztás a halfogyasztáshoz hasonlóan csak kis mértékben lehúzó hatású, ellenben az individuális, személyes fejlődés ellenében hatnak azáltal, hogy a hal, illetve különösen a rovarszubsztancia az általános kozmikus hatásokhoz való igazodásban épül fel, így ha elfogyasztjuk őket, akkor nem azt erősítik, amire a mai individuális fejlődésünkben kifejezetten szükségünk van, hanem egy általános kozmoszba olvadást, az istenségbe való „beleájulást”, valamiféle általános érzésekben és vágyakban való tobzódást. Persze a táplálékok hatásait nem könnyű észrevenni, szóval egyáltalán nem kell megijedni egyik felsorolt hatástól sem. Ezek egyike sem túl erős. Ráadásul rendszeresen fogyasztott tápláléknövényeinktől is erednek ártalmas hatások, amelyet a Táplálkozás és tudatfejlődés című könyvemben szintén el lehet olvasni.

A rovaralapú élelmezés mellékvágány, kultúránk hanyatlásának a jele

Mindez persze nem jelenti azt, hogy váljunk rovarevővé, és azt sem, hogy ne váljunk azzá! Mindenki tegyen a szabad belátása szerint. E tekintetben nincs veszélyeztetve a szabadságunk. Mindenesetre fölösleges rovarevővé válni. Ha viszont rászorulnánk a fehérjepótlásra, amit rovartermékekkel könnyen tudnánk pótolni, akkor nyugodtan élhetünk vele, nem kell tőle félni.

Nem kell a rovarélelmiszerek engedélyezése miatt különösebben háborogni sem. Azért döntöttek így, mert az emberiség itt tart. Kellenek tévutak is, hogy szabadon és az ellenállásokban megerősödve járhassunk igazi utunkon. Nem kötelező megenni a rovar- és lárvaösszetevőket tartalmazó élelmiszereket. Én sem fogok vele élni, de mivel nagyon szeretem a cseresznyét, továbbra is bőségesen fogom fogyasztani, akár némileg kukacosan is. Viszont ha egyik-másik ismerősünk az új rovartermékek fogyasztása mellett dönt, azt ne vesse meg senki emiatt, mert ez sokkal inkább vall fanatikus, mint érett gondolkodásra! Nem tesz semmi rosszat, aki elfogyasztja, és egyébként is senkinek semmi köze hozzá, hogy ki mit akar enni, és mit nem.

Ha jól látom, akkor ez a rovarfogyasztás egy mellékvágány a mai európai táplálkozási fejlődésben. Ez a mellékvágány, vakvágány most azért épült ki és épül ki még jobban az európai emberiség számára, mert annyira behálózta a materializmus és a túlburjánzó liberális gondolkodás a kultúránkat, hogy ennek ilyen következményének is születnie kellett. Ilyen materialista atmoszférában az egoista haszonérdekek kiszolgálása érdekében és klímafélelemből ezt a döntést tudták meghozni csak. Ez így érthető is. Akik emiatt ma háborognak, azoknak azt üzenem, hogy bölcsebben kell választani, nem kell olyanokat döntési pozícióba juttatni, akik ilyen döntéseket hoznak, és akkor nem történik ilyen mellékvágány-építés. Ha sokan másként gondolkodunk és bölcsebben választunk, van esély a változásra, a társadalmi élet problémáinak nagyobb javulására és az ilyen döntések elmaradására.

Európai kultúránk jól láthatóan súlyos hanyatlásban van. A hanyatlás szükségszerű, a jövendőbeli újrakezdést készíti elő, de azért a választás szabadságának végig meg kell maradnia addig is, míg el nem pusztítjuk magunkat. A szabadságért érdemes harcolni. (A hanyatlás és szabadság kérdését egyébként érintettem a Védőoltásról szellemtudományosan – Miért nehezebb ma embernek lenni? című könyvemben, illetve 2022-es debreceni előadásomban is.) A liberális Nyugat gazdasági érdekei teljesen rányomják bélyegét a mai európai döntéshozók többségének a gondolkodásra, és a médián keresztül már az európai emberek nagyobb részének a vélekedésére is. Ez még nem is volna baj, ha ettől még kapnának ezek a döntéshozók saját levegőt, miáltal saját gondolatokat, döntéseket is hozhatnának ahelyett, hogy folyton a Nyugatot majmolnák, és az egoista gazdasági érdekeket szolgálnák ki. Nekünk csak egy dolgunk van, mindig tegyünk a józan belátásunk szerint, és ne az érzelmektől elragadtatva, a méregtől és gyűlölettől megmérgezetten, egyre nagyobb szabadságban.

A nagy veszélyt a növényevő állatok rovar alapú tápokkal való etetése jelenti

A rovar eredetű termékek takarmányozási célú használatát is érdemes megvizsgálni a szellemtudományos ismeretek fényében. Mivel egyelőre nem nagy a kereslet az európai lakosság körében a rovarösszetevőt tartalmazó termékek iránt, ezért inkább az állati takarmányozásban nőhet meg a szerepük. Valószínűleg ez sokáig így is fog maradni.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján ez áll: „Rovaralapú takarmányok jelenleg prémes állatok, vízi állatok, kedvtelésből tartott állatok, valamint baromfik és sertések takarmányozására használhatók. Élelmiszertermelő állatot azonban csak az Európai Parlament és a Tanács az egyes fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzésére, az ellenük való védekezésre és a felszámolásukra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 999/2001/EK rendelet2 (TSE rendelet) szerinti feldolgozott rovarfehérjével lehet etetni.”3

Eszerint lehet állatokat etetni ilyen készítményekkel, de bizonyos állatokat csak meghatározott módon feldolgozott rovarkészítménnyel lehet. Bizonyos antropozófiai, szellemtudományos kutatások fényében ez is erősen aggályos. Az igazi ártalmak nem is közvetlenül minket veszélyeztetnek, hanem bizonyos állatokat. Embernek – túlzásba nem víve – nem fog ártani a feldolgozott, megfelelően hőkezelt rovarfogyasztás, de a növényevő állatok legtöbbjének mindenféle túlzásba vitel nélkül is súlyosan árthat. Nyilván az plusz kockázat volna, ha nem lenne megfelelően feldolgozva, hőkezelve a sertéseknek, csirkéknek, libáknak, kacsáknak, marháknak szánt rovartáp, de hőkezelten is súlyos kockázatokat rejthet a növényevő, azaz a párosujjú patás állatok nagy többsége számára.

Mire alapozható ez a felvetés? Azokra a szellemi megfigyelési eredményekre, amelyeket Rudolf Steiner, az antropozófia létrehozója közölt a 20. század elején. Több alkalommal beszélt arról – amit itt csak egészen röviden vázolok fel, de amit Táplálkozás és tudatfejlődés című könyvemben részletesen elmagyaráztam –, hogy a növényi szubsztancia megemésztése, feldolgozása nagyobb munkát igényel az emberi szervezettől, mint az állati húsé. A növényi étkezés jobban edzésben tartja erőinket, mint az állati húsokkal és zsírokkal való táplálkozás. Ennek fényében pedig a húsfogyasztásnak az az egyik következménye, hogy bizonyos erőink, amelyek egészségi és betegségi állapotaink kialakulásában játszanak fontos szerepet, mintegy elsatnyulnak, legyengülnek. Ha viszont nem fogyasztunk húst, akkor ez nem jön számításba, és az elfogyasztott növényi ételek révén erőinket jó karban tarthatjuk, mivel ezek emésztéséhez, feldolgozásához több erőt vesz igénybe szervezetünk – ezek az erők pedig pont arra valók, hogy erre használjuk őket. Így szervezetünk a növényi táplálkozás révén bensőleg erősebb, egészségesebb, betegségekkel szemben ellenállóbb lesz, rendszeres húsfogyasztás révén pedig betegségekkel kevésbé ellenálló.

Ez az állatvilágra is érvényes bizonyos keretek között, és erről szól az alábbi idézet: „Ha tehát az ökör elkezdene húst zabálni, annak az lenne a következménye, hogy a testében óriási mennyiségben húgysavsók választódnának ki, amelyek az agyba vándorolnának, és az ökör megvadulna [németül verrückt; megőrülne, megkergülne jelentés is figyelembe veendő]. Ha elvégezhetnénk azt a kísérletet, hogy egy ökörcsordát hirtelen galambokkal etetnénk, akkor egy teljesen őrült [megkergült, megvadult] ökörcsordát kapnánk. Annak ellenére, hogy a galambok teljesen szelídek, az ökrök megvadulnának. … sőt szörnyen indulatos és dühöngő jószágokká válnának. Gondoljanak csak bele, ezt már az is igazolja, hogy a lovak mennyire indulatosak lesznek, ha csak egy kis húst adnak nekik; azonnal vadulni kezdenek, mert ugye ők sincsenek hozzászokva a hústáplálékhoz.”4

Miért így végződne a kísérlet? Mert a növényevő állatok szervezete úgy van felépülve, hogy csak akkor lehetnek teljesen egészségesek, és normálisan viselkedő lények, ha csak azt esznek, ami nekik való, és azt nem, ami nem nekik való. Ha nekik hirtelen húst kellene enniük, akkor az emésztésre fordítandó erőikkel nem tudnának mit kezdeni, illetve ezek nem arra fordítódnának, amire valók, hanem feltörnének a tudatukba, megváltoztatnák a viselkedésüket, rettentően idegessé, indulatossá, vaddá, őrülten viselkedő állatokká tenné őket. Természetesen ez a legkártékonyabb módon a növény emésztésére legkiválóbban „ szakosodott” állatoknál, mint a kérődző szarvasmarháknál fordulna elő, de persze minden növényevő párosujjú patás állatnál (juh, kecske, ló) is. A disznófélék, így a házisertések mindenevő párosujjú patások, ezért őket nem fenyegeti ez a veszély – kivéve ha túl sok húst kapnak. Ugyancsak nem nagyon veszélyeztetettek a szárnyasok (csirke, házityúk, lúd, kacsa, pulyka stb.), mivel ezek amúgy is táplálkoznak rovarokkal.

A növényevő állatok állati takarmányokkal való etetése tehát kikezdi az állatok lelki életét, asztrális erőit, és természetesen testi egészségét is. Valójában főleg asztrális erőiket kezdi ki, és ezen keresztül a testi egészségüket. A növényevő állatoknak vadító a húsétel. Az emberi vadulás, ingerültség, háborúskodásra való hajlam is jelentősen összefügg azzal, hogy eszünk-e húst, vagy sem. Még az embernél sem mindegy teljesen, hogy ki válik vegetáriánussá, vegánná, és ki az, aki húst is eszik emellett. Valakinek ez árt, a másiknak az. Ezt mindenkinek a tudati, lelki életével összhangban kell meghatároznia. Az ember a táplálkozásában eléggé univerzális lény. Hosszú emberi életet éppúgy lehet élni hústáplálkozással, mint kizárólagos növényi táplálkozással. De valaki csak hústáplálkozással, más pedig csak növényi, vegetáriánus táplálkozással tudja ezt elérni, valaki pedig egyikkel sem. Az ember lehet mindenevő és vegetáriánus vagy vegán is stb.. Az állatoknál egyértelműbb, könnyebben eldönthető a helyzet, hogy melyiknek mit kell ennie. Napnál is világosabb, hogy a növényevő állatoknak növényeket kell enniük, különben beteggé és vadabbá etetjük őket. Mindenféle állati szubsztanciákból készült tápnak, így a rovartakarmányoknak is nyilván ez lesz náluk a hatásuk. Károsítják velük a növényevő állatokat. Erről nagyon jó lenne, ha tudnának az állattartó telepek tulajdonosai is, meg akik arra tanítják a felsőfokú oktatásban a leendő állattenyésztő szakembereket, hogy mivel kell etetni a növényevő állatokat. Természetesen nem állattal, hanem növénnyel és esetleg kevés ásványi anyaggal. Sokkal egészségesebbek lehetnének tenyésztett állataink, ha nem adnának a szarvasmarháknak hallisztet vagy akár rovartakarmányt, és semmiféle olyan állati fehérjét, amely nem állati tejből5 készül.

Nagyon úgy néz ki, hogy a BSE nevezetű fertőző betegség – amit kergemarhakórnak ismerünk – is éppen ezzel a végtelenül tudatlan állati etetéssel idézték elő, közvetetten. Természettudományosan e betegség oka úgy fest, hogy az agyban minden ártalmas hatás nélkül jelen lévő egyik fehérje, a prion átalakul, és így szarvasmarhákban a szivacsos agylágyulást, agyvelőgyulladást (BSE) okozza, amely halálos betegség. Nos, a szarvasmarháknál nagyon valószínű, hogy a prion ártalmassá válását legfőként az állati tápokkal való etetés idézte elő az utóbbi évtizedekben. (De nyilván az állatok ipari vagy helytelen tartása, túletetése is képes annyira lerontani az állatok életminőségét, hogy emiatt hasonló betegségek előfordulnak juhoknál, nyérceknél, macskáknál is.) Van hasonló emberi betegség is, a Creutzfeldt-Jacob kór. Érdemes volna orvosi kutatásokkal utánajárni, hogy vajon emberekben milyen összefüggésben állhat ez a betegség az étrenddel? Vajon nagyrészt csak húsevők, vagy a húsevést túlzásba vivők kapják-e el, vagy netán vegánok, vegetáriánusok is?

Növényevő állatokat csakis növényi és ásványi szubsztanciákkal etetünk, állatiakkal nem! Azonos vagy nagyon hasonló kémiai képletekkel leírható növényi fehérje gyökeresen más, mint az állati eredetű. Ez óvodás szintű alapismeret kellene legyen az állatokkal foglalkozók számára, de úgy tűnik nem az. Ha nem az ilyen óvodás szintű alaptudás értelmében járunk el, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy pont olyan betegség lesz ennek a következménye, amely során a marha előbb csak időnként ingerültebb lesz, megvadul, megkergül, mert nem tudja rendesen felhasználni az asztrális-lelki erőit, később pedig meg is betegszik (kergüléssel járó szivacsos agyvelőgyulladásban).

Ha mostantól a rovartakarmányokkal való etetés egyre jobban elterjed Európában és a világon, akkor a tenyésztett növényevő állatok – amelyek lényegében párosujjú patás állatok – sorsa nagy veszélybe kerül. Az állati szubsztanciákkal való etetéssel egyre több kárt fogunk okozni nekik. Egyre gyengíteni fogjuk őket. Ha a halliszt mellett most már rovarfehérjékkel, rovartápokkal is etetik majd őket, akkor még rosszabb lesz a helyzet. Lehet, hogy néhány évnek, évtizednek bele kell azért telnie, mire felmerülnek a hibás táplálás új szintre emelkedéséből adódó súlyos betegségek. Addig inkább csak a vadulások válnak gyakoribbá. De fel fognak bukkanni ebből kifolyólag különféle kórságok is. Bizonyára a kergemarhakór is újra egyre gyakrabban megjelenik majd emiatt, illetve újabb rejtélyes betegségek üthetik fel fejüket a hibásan táplált növényevő állatok körében.

***

Valahogy így zajlik kulturális hanyatlásunk a 21. század elején táplálkozásunk és az állattenyésztés területén. Idejutott az emberiség a nagy materializmusával. Az állati és növényi anyagok közötti alapvető különbségekkel sem vagyunk már tisztában. Pedig rendelkezünk már a szükséges szellemi tudással, amellyel a további és egyre növekvő károkozás megelőzhető vagy jelentősen mérsékelhető volna a növényevő állatok körében. Csak hát a helytelen materialista érzületbe való belegabalyodásból nem könnyű kikecmeregni. Ehhez a legtöbb materialista érzületű társunknak újra kell születnie. Így aztán egyelőre marad a fizikai és a kémiai tudásban való egyoldalú hit, amivel azonban nem lehet különbséget tenni azonos kémiai képletű növényi és állati aminosavak, és eltérő hatásaik között.

 2023. 02. 05.

 

KIEGÉSZÍTÉS 2023. 02. 11.:

Tudati hatásra vonatkozik:

A rovarok idegi működése az emberben a mi vegetatív idegrendszeri működésünkkel áll leginkább rokonságban. Tehát rovarszubsztanciák elfogyasztása azt az asztráltesti erőt ösztönzi működésre bennünk, amely az emberitől, a személyestől távol áll; azt, amely a gerincvelői és hasi idegrendszerben működik, és amely nem a tudatos lelki életünk alapját adja, hanem ami inkább a testi élet egészséges működését alapozza meg. Persze valamennyire a lelkit is megalapozza, de annak inkább a nagyon homályos akarati részét, amit valószínűleg nem túl előnyös birizgálni, rovartáplálékokkal túlságosan ösztönözni.

Aki  az antropozófiai szellemtudomány kozmológiájában járatos, annak az is eléggé informatív lehet, hogy az ős-szaturnuszi kor második felének asztrális világával lehet rokon (Rudolf Steiner, GA 230) a mai rovarszubsztanciák jelentős része. Abban a korban jöttek létre fizikai testünk – lényegében fizikai érzékszerveink – első kezdeményei. Semmi másunk nem volt még, és így a személyes lelki élettől, érzékeléstől is igen távol álltunk.

Egészségügyi hatásra vonatkozik jobban:

Bizonyos – főleg a vegetatív idegrendszerből kiinduló, vagy azt erősen érintő – betegségben szenvedő betegnek akár az egészségesebbé válását is támogathatja a rovarevés, amennyiben szervezetüknek épp a rovarokkal rokon idegrendszeri működés-ösztönzése segíti elő a gyógyulásukat, a működési egyensúly helyreállását.

Egészséges embernél a tudati hatása általában nem előremutató. Betegnél sem, de ott az egészség létrejöttét speciális esetekben támogathatja is.

--------------------------------------------------------------------------------------

Jegyzetek:

1: Rudolf Steiner: Mítoszok és mondák, okkult jelek és szimbólumok, GA 101, 1907. 09. 14.

2: https://eur-lex.europa.eu/eli/reg/2001/999

3: https://portal.nebih.gov.hu/-/a-rovar-eredetu-termekek-takarmany-celu-eloallitasa

4: Rudolf Steiner: Egészségről és betegségről – Az érzékelés tanának szellemtudományos alapjai, GA 348, 1923. 01. 13. (saját fordítással)

5: A tejszubsztancia táplálkozásban betöltött jelentőségéről, emberi tudatfejlődésben betöltött szerepéről szintén sok szó esik a Táplálkozás és tudatfejlődés című könyvemben. A tej megint csak más hatású, mint a növényi vagy a többi állati szubsztancia.

Pin It