A nyilvánvaló és az alattomosan terjedő materializmusról

A materializmusnak vannak könnyen és kicsit nehezebben felismerhető formái. Ha például valaki azt hiszi, hogy a vírusokat vagy baktériumokat kell hibáztatnia egy járványosan fellépő betegség miatt, akkor materialistaként látja a jelenségeket. Mert a járványok igazi okai soha nem külsődlegesek, nem parányi anyagi lények, anyagi részecskék az okai.
A materializmus alattomosabban terjed, amikor azt hiszik, hogy az elektromosságot, vagy kiváltképpen az 5G technológia sugárzásait kell okolni egy-egy járvány kirobbanása miatt. Ez – ha lehet mondani – nagyobb materializmus, mint ha az állítólagos kórokozó mikrobákban látnák az okokat, hiszen azoknak legalább közvetlen közük van a tünetek megjelenéséhez, (de nem a betegség kialakulásához!), míg a mesterséges sugárzásoknak ilyen közük nincs. (Lásd a Védőoltásról szellemtudományosan című könyvemből az erről szóló részt.)
Nem kívül vannak a járványok okai. Aki nem az emberi lélekben, annak minőségében és ellenálló képességében, hanem az anyagi testek között (baktériumok, vírusok, paraziták stb.) vagy a materiális anyagok fizikai sugárzásaiban (pl. 5G) látja a járványok okait, az jó, ha tudatosítja, hogy materialistán, fizikalista módjára látja e jelenségeket.
Nem a szükségszerűen megjelenő anyagokat, élőlényeket vagy sugárzásokat kell okolni egy-egy járvány kipattanása miatt, hanem hogy felvértezzük magunkat, egyre erősebbé, ellenállóbbá tegyük magunkat mindenféle kívülről jövő, egyensúlyunk kibillentésére is kész hatással szemben. Nem a külső világot okolom, ha éhes leszek, hanem saját bensőm működését.
Nem sok különbség van a materialisták között, amikor az egyik az 5G kívülről támadó hatásaitól fél, a másik meg a baktériumok és vírusok támadásától. Valójában ezektől nem kell félni. Sőt mivel utóbbiak félelemlények, voltaképpen a félelem jó táptalaj számukra. A vírusok, baktériumok, paraziták és a mindennapos használatú mesterséges sugárzások a materiális világ természetes vagy mesterséges környezeti körülményeihez tartoznak. Mellékes, másodlagos, sokadlagos tényezők az egyes betegségek kialakulásában. Bizonyos gyulladáskeltő és egyéb ártalmakat okozó mikroorganizmusok akkor szaporodnak el a szervezetben, ha a benső betegségok jelen van; a mesterséges sugárzások pedig szintén lehetnek ártalmasak, ha nem vagyunk kellően erősek lélekben és szellemben. Akkor tudnak elszaporodni a szervezetünkben a tünetkeltő mikroorganizmusok, és akkor képesek az ingatag, labilis belső egyensúlyunk, egészségünk kibillenését elősegíteni külső sugárzások (és egyéb külső hatások), ha nincs "rend" a lelkünkben, a lelkünk által színezett testiségben. Ha rendben vagyunk, ha egyensúlyban, szellemi minőségben élünk, akkor számunkra járványos betegség természetes módon nem képes betegséget okozni.
2022. 09. 23.