Skip to main content
  • Gellért Ferenc

COVID-19 – LÁSSUNK TISZTÁN! 2.

Azzal kezdődött, hogy Kínában, ahol felütötte a fejét az új koronavírusos betegség – egészen drasztikus intézkedésekkel reagáltak (maszk, fertőtlenítés gőzerővel, több milliónyi embertömeg karanténba kényszerítése, új kórház építése rohamtempóban, kijárási és utazási korlátozások, tilalmak stb.). Előbb Kínában, majd a világ legtöbb országában egészen intenzív védekezés alakult ki a vírussal szemben (külső higiéniai intézkedések sora).

Ami ezzel járt, illetve ami ehhez ahrimáni oldalról hozzácsapódott, az jelentős mértékben fokozta az emberek közötti meg nem értést és a bizonytalanságot.

 Ugyanis a világ másik felén mindjárt lettek olyanok, akik letagadták a vírus létét, és elkezdtek az emberi szervezetben keletkező exoszómákról beszélni. Az internet korában ez is azonnal elterjedt. Könnyelműen kikiáltották a világba, hogy az 5G és egyéb külső hatások az új betegségnek az okai. Így aztán sok ember – akiknek egyébként sem volt túl bizalomgerjesztő az 5G technológiájának bevezetése és terjedése – mindjárt hinni kezdett abban, hogy nincs is új vírus, hanem az 5G az oka az új kórnak – mindenféle bizonyíték nélkül! Mások meg azt kezdték terjeszteni, hogy az egész „járvány” csak átverés. Miért volna szerintük átverés? Azért, hogy bizonyos emberek, körök életünk felett még nagyobb hatalmat gyakorolhassanak, hogy beoltathassák az embereket, és hogy egyesek ezen meggazdagodjanak stb. Elég gazdag az emberi fantázia, így sokan elég hamar megtalálták a számukra legvonzóbb magyarázatokat és elképzeléseket. Ezek egyes emberekre, titkos körökre vonatkozóan igazak is, de általánosítva máris egyfajta ferdítés, ami főleg Ahrimán sugallatára történt. – Ahrimán egyébként igyekszik az embereket folyton elbizonytalanítani, bénává tenni, és ennek egyik eszköze a bizonytalanságban tartás. „Érezd tehetetlennek magad! Így is a markomban vagy!” – így szól Ahrimán. Így nehezebb józannak maradni.

Időközben egyéb találgatások is felmerültek és elterjedtek. Rendkívül sok egymásnak ellentmondó vélemény alakult ki. Minden eddiginél több, ami eddig előfordult az emberiség történelmében egy téma kapcsán. Mivel viszonylag kevés ismeretünk van az új vírusról és a betegségről, még orvosi kimutatása sem egyszerű (elekronmikroszkóp kell hozzá, hogy lássuk), ezért könnyen zavart, bizonytalanságot lehetett kelteni az emberek körében. Ki keltette mindezt? Ahrimán. Mindezt még fokozta, hogy a hatóságok szándékosan tartottak, tartanak vissza információkat a betegség elterjedéséről és arról, hogy az ún. Covid-19-es halálesetek milyen mértékben tulajdoníthatóak a Covid-19-nek, és milyen arányban egyéb fennálló betegségnek. Miért tudta Ahrimán ilyen hatékonyan megzavarni az emberi életet? Egyrészt az ismereteink hiánya az oka, amit tetézett az, hogy hazánkban bizonyos adatokat máig tudhatunk. A másik fontos ok, hogy most nagyobb teret engedtünk neki azzal, hogy a józan megfontolásoktól eltávolodtunk, inkább a nekünk tetsző véleményeket véltük igaznak, még ha az nincs is alátámasztva semmilyen ténnyel, sőt, ami ellentétes a tényekkel. Ahrimán szándéka az, hogy a (kül)világot illetően tévedésben legyünk. A józanság elvesztését mindenekelőtt az segítette elő, hogy a betegség – főleg a felbukkanása utáni hetekben – sokkal veszélyesebbnek tűnt, mint az influenza, így sokakban félelem támadt, nehogy elkapják a kórt, nehogy elveszítsék saját vagy szerettük életét. A félelem érzését Ahrimán adta az embernek. Aki fél, szorong, megijed, vagy csak egy kicsit is tart valaminek a bekövetkeztétől, azt Ahrimán az illető félelme mértékétől függően tudja befolyásolni, irányítani. De mint említettem, aki nem fél, az is Ahrimán befolyása alá került, amikor a bizonytalanság kerítette a hatalmába. Hiszen oly rengeteg a bizonytalanság a vírusról, a betegségről, az oltásról, a jövőről és mindenről, ami ehhez kapcsolódóan bekövetkezhet. Mindez borzolja az ember idegeit, bizonytalanságban tartja. Ez Ahrimán szándéka, hogy bármilyen megalapozatlan elképzelésre, magyarázatra mentőövként rávessük magát, és a hamisat igaznak véljük.

Jelenleg ugyan úgy tűnik, hogy annyira nem veszélyes az új vírus, mint kezdetben látszott, de a jövő évben bizonyára letisztul a kép, és kiderül, hogy ténylegesen magasabb-e a halálozási rátája, mint a szezonális influenzának, vagy sem. Én most kb. a 4-szeresére voksolnék. De egy dolgot azért meg kell jegyezni. Jelenleg még nem biztos 100 %-osan, hogy tényleg veszélyesebb-e. Lehet, hogy csak pont annyira veszélyes, mint a szezonális influenza. Ha ez így van, akkor azok, akik vírushisztiről, meg arról beszélnek, hogy indokolatlanok, túlzóak a külső intézkedések a maszkviseléstől az utazási korlátozásokon át a karanténba csukásig stb., akkor nekik abszolút igazuk van. Lehet, hogy ha 4-szer többen is halnak meg tőle, akkor is túlzóak, mert a betegségekhez nem így kellene viszonyulnunk. Nem úgy, hogy nem megyünk hónapokig dolgozni, meg az iskolások, óvodások sem mehetnek iskolába és óvodába stb. Kérdés, hogy helyes-e megállítani az élet normális menetét, ha felüti fejét egy veszélyesebbnek tűnő betegség. Ha ez csak az influenzához hasonló betegség, ha ez csak annyira halálos betegség, amennyire általában az influenza szokott lenni, akkor joggal kérdezik sokan, hogy miért nem ugyanazt tesszük, amit az influenza esetén? Miért nem ugyanúgy élünk, mint eddig, mintha mi sem történt volna, mintha csak influenza lenne? Minek ez a sok korlátozás, ami oly sok ember megélhetését, orvosi ellátását sodorta veszélybe? Sőt, azt is kérdezhetik sokan, hogyha ez a betegség tényleg 4-szer több ember halálát képes okozni azonos fertőzöttség esetén, akkor is nem ugyanúgy kellene-e viselkednünk, mint az influenza esetén?

Azt gondolom, hogy az igazság e téren kb. 2021 év nyarára elég biztosan eldönthető lesz. Abban már most biztos vagyok, hogy minden haláleset megelőzésének őszinte szándéka helyes és jó. Ha ebben egy maszk segített, akkor a maszk használatának is volt értelme. Ahrimán folyton azon ügyködik, hogy az embereknek betegséget hozzon, és minél korábbi időpontban elhozza a halált. Ha a bevezetett külső higiéniai intézkedések tényleg hatékonyak, akkor ebben Ahrimán, így az előrehozott elhalálozások ellen dolgozunk, és ez akkor helyes. Ha nem okozunk ezzel nagyobb kárt! Kérdés, hogy milyen áron tesszük? Mert emiatt bizonyos emberek nem jutottak a szokásos orvosi ellátáshoz, emberek megélhetése került ténylegesen nagy veszélybe. Nem is keveseknek. Ezt a mérleg másik serpenyőjébe kell tenni.

Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a betegségeknek értelme van. Ezek végső soron az ember fejlődését szolgálják, így kérdés, hogy helyes-e elzárkózni azoktól a fizikai hatásoktól, amelyet egy vírussal való találkozás és a hozzá tartozó megbetegedés jelent. Jelenleg számomra úgy tűnik, hogy azokat az embereket külső intézkedésekkel is helyes óvni (maszk, karantén stb.), akik a halálozás tekintetében a leginkább veszélyeztetettek: az idős krónikus betegek, illetve akik többféle krónikus betegségben szenvednek. De a többi ember élete emiatt nem kell hogy megváltozzon, főleg nem ennyire drasztikusan, mint történt.

De térjünk vissza Ahrimánra. Ahrimán adta a félelmet az ember lelkébe, de ő a hazugság és az anyag, a sötétség, a materializmus szelleme is. Ő késztet most sok embert arra, hogy féljen a meghalástól, a megbetegedés elkapásától, vagy munkája elvesztésétől. Ő homályosítja el most sok ember belátását annyira, hogy akik eddig a tényekhez igyekeztek igazodni, azok is a tények helyett inkább a véleményekre hagyatkozzanak. Ahrimán a megtévesztés nagymestere. Manapság nagyon sok embernél elérte, hogy egyáltalán ne igazodjanak a tényekhez, csakis a szimpatikus vélekedésekhez. Ezért vannak, akik elhiszik Ahrimán sugallatára, hogy nincs is új vírus. Ahrimán az, aki arra késztet sokakat, hogy a tényeket letagadják, a valótlanság álláspontját vegyék fel. Ezért állnak ma sokan oly könnyedén egy-egy felröppent hír-álhír álláspontjára (az USA szándékosan hozta létre a vírust Kínában; az 5G az oka; Bill Gates az emberiség létszámát akarja oltásokkal gyéríteni; Bill Gates az embereket megölve akar meggazdagodni; a tesztek annyira megbízhatatlanok, hogy nem érdemes rájuk hagyatkozni; nem is nőtt a halálozás a betegség miatt stb.)

 

(2020. 07. 24.)

A cikk első része (COVID-19 – LÁSSUNK TISZTÁN! 1.)

Folyt. köv. (COVID-19 – LÁSSUNK TISZTÁN! 3.)