Harc a szláv kultúrcsíráért (2. rész)
Hogyan jutottunk a 2022-es orosz-ukrán háborúhoz?
Amit nyugaton ügyesen elterveztek az 1880-as évektől kezdve, azt eddig meglehetősen jól sikerült megvalósítani.
Az első tervek a szocialista kísérletezés kelt- és közép-európai bevezetésére, valamint az 1. világháború kirobbantására irányultak. Az oroszországi és európai szocialista kísérletek 1989-ben, illetve a következő években befejeződtek. Még ha rafinált nyugati tervek szerint is hozták létre, az ezekkel járó társadalmi helyzetet tovább már nem nagyon lehetett fenntartani. Lehet, hogy annyira nem is akarták. A szabadságot jelentős mértékben korlátozó szocialista rendszerek felbomlásában annak is jelentős szerepe lehetett, hogy egy erőteljes szabadságimpulzus söpört végig Európán. A szabadság keretében az akkor még létező szocialista Szovjetunióban olyan személy volt hatalmon, Mihail Gorbacsov, aki kész volt az idő szavára hallgatva a pártállami rendszer felpuhításán, a nyugati nyitáson és a reformokon munkálkodni. Az 1989-es reformidőszak után a közép- és kelet-európai országok kapitalista útra tértek.
1991-ben a Szovjetunió is felbomlott tucatnál több országra. Ekkor jött létre Ukrajna, önálló államként először. Az 1. részben említett „jövőbeni vérontások” egyike éppen most zajlik Ukrajnában. Mindezt elsősorban az anglo-amerikai nyugat 1990-es években kezdődő Oroszország felé történő katonai nyomulása váltotta ki. Az USA a NATO keleti bővítésével, az orosz államhatárhoz egyre közelebb eső rakétatelepítéseivel, fegyverkezéseivel mind nagyobb és nagyobb fenyegetést jelent Oroszország számára. Az USA már Ukrajna NATO tagságát is szorgalmazza néhány éve, amelyet Oroszország vezetése minden eddiginél nagyobb katonai fenyegetésnek tart. A nyugati háttérerők nyilván szeretnék is, ha az orosz vezetők tartanának tőlük, hiszen így akár háborúba is lehet rángatni őket. Közvetlenül ezek a körülmények vezettek a mostani háborúhoz. 2022-ben, éppen 33 évvel a nagy változások éve után. Oroszország vezetője, Putyin nem tűrte tovább a nyugati „nyomulást” Ukrajna területén, ezért mintegy megelőző csapásként megtámadta Ukrajnát azzal a fő céllal, hogy az Ukrajnában zajló nyugati fegyverkezést megállítsa és Ukrajna katonai semlegességét tárgyalások útján ki tudja kényszeríteni. A kelet-ukrajnai – zömmel oroszok lakta – szakadár köztársaságok védelme, valójában agresszív orosz fennhatóság alá vétele, az ukrajnai neonácizmus megszüntetése(, amely ellen az ukrán kormány alig tett valamit), csak mellékes cél, mint ahogy kimondatlanul az is, hogy oroszbarát kormánya legyen Ukrajnának. Ezzel 33 év után bizonyos fokig az 1989-es pozitív változások visszarendezése zajlik. Így Putyint használja a nyugat a maga érdekeinek megvalósítására.
Az oroszok valószínűleg nem támadtak volna Ukrajnára, hiszen testvérnépekről van szó. Ki kellett kényszeríteni, hogy háborúba kezdjenek. Lényegében egyetlen embernél, Putyinnál kellett elérni, hogy ne békében, hanem háborúban gondolkodjon.. Mindezt kicsit jobban megérthetjük Rudolf Steiner alábbi mondatai által, amit az 1. világháború kapcsán mondott: „De az orosznak természetellenes, hogy háborúzzon. Őrá csak rá kell erőszakolni a háborút, mivel ez a nép legmélyebb jellegének valami természetellenes. Az orosz úgy áll szemben a háborúval, mint egy vallásháborúval, ami mintegy kívülről jön. Az ember nem teheti elfogadhatóvá számára a háborút, mivel inkább ki szeretné könyörögni azt, aminek történnie kell. Ezért egészen érthető, hogy az ember egyáltalán nem az orosz legbenső népi karakterben keresi a háború indítékát, hanem abban, amit kívülről erőszakolnak rá. S jobban, mint bárhol másutt, ebben az esetben azt kell mondani: ott nem a nép hozza létre a háborút – a nép csak külsőleg és jóhiszeműsége következtében –, hanem ez olyasmi, amivel a leginkább szembe kell fordulnia a népnek.”1 Most is ez történt. Nyilván más népekre, más országvezetőkre is rá lehet erőszakolni a háborút, de az orosz lelki alkatra különösen az jellemző, hogy csak külső kényszerből háborúzik. Rudolf Steiner megfigyelései szerint nincsenek hódító törekvések az orosz lelkekben. Legfeljebb olyan vallásos félelmek, amelyek háborúskodásra késztetik. Nyilván ezzel is tisztában azokban a bizonyos okkult páholyokban, ahol a világtörténelem sorsdöntő eseményeit eltervezik. Nem indított volna háborút Putyin sem, ha nyugatról nem úgy alakítják az eseményeket, hogy ez mégis megtörténjen. Ehhez persze olyan embernek is kell az ország élén állnia, akit rá lehet venni a háború indítására.
Rudolf Steiner az 1. világháborúval kapcsolatban említette, hogy Oroszország még az utolsó pillanatban megakadályozhatta volna a háborút. És ez a 2022-es orosz-ukrán háborúra is igaz. „Ha szemlélő maradt volna, úgy meg lehetett volna akadályozni a háborút. Mivel itt a háborút ráerőltették egy nép karakterére, ahol ez alapjában véve teljesen természetellenes. … Azt mondanánk: természetes gesztusa lenne az orosz nemzeti karakternek, ha imádkozva várna arra, aminek el kell jönnie hozzá.”2 De nem a vérontás!
Ukrajna geopolitikailag fontos tér, elsősorban Oroszország számára. Ezt jól tudják nyugaton is, és pontosan ezért évek óta fittyet hánynak az oroszok biztonsági igényeire, mely abból áll, hogy ne fegyverezzék fel Ukrajnát és ne akarják felvenni a NATO-ba. Az anglo-amerikai csoportérdekeknek főleg arra jó terep Ukrajna, hogy „játszadozzanak” az ukránokkal, oroszokkal és egyáltalán a környező szláv népekkel, a többi európaival, akár vérontásokra is rávéve a vezetőiket – mint ahogy most Putyinnál sikerült is ezt elérni. De valójában Zelenszkij, az ukrán kormányfő is jó partner ehhez. Simán elhitették vele és a legtöbb ukránnal, hogy jó lesz nekik, ha a NATO-hoz közelednek. Nyugaton persze tudták, hogy ez nem nagyon fog menni, ezért is húzódik a felvétel már hosszú évek óta. Nem is érte őket olyan nagyon váratlanul Putyin katonai támadása, hosszú távú terveikben bizonyára ez is szerepelt. Feltehetően az volt az egyik legkecsegtetőbb forgatókönyv az USA világuralomra törekvő politikáját meghatározó körökben, hogy előbb-utóbb sikerül háborút generálni Kelet-Európában.
Biztos el lehetett volna kerülni Ukrajna megtámadását. Putyin a háború kirobbantásával nagy hibát követett. Igaz, hogy nyugatról kényszerítették ki a lépését, de így voltaképpen tökéletes alanya lett a nyugati politikát megtervező körök manipulációinak. Ki lehetett kényszeríteni tőle az Ukrajna elleni támadást, és ezért most jól meg lehet büntetni az orosz népet mindenféle szankciókkal; rá lehet venni európai államokat, hogy rombolják le orosz kapcsolataikat, sőt saját érdekeikkel ellentétes intézkedéseket hozzanak velük szemben.
Az anglo-amerikai politika mögött álló egoista körök évtizedek óta a közép-és kelet-európai konfliktusok kirobbantásán munkálkodnak. A nyugati politika irányítói, bábpolitikusai az orosz biztonsági aggályokkal tisztában vannak régóta, de a háttérből sugalmazó erőknek a konfliktus élezése az érdekük. Cinikus politikájuk lényege: „ellentétek szítása saját országunktól távol.” A legkiválóbb terep erre most Ukrajna. A legjobb forgatókönyv az volna számukra, ha a háború jó sokáig elhúzódna, és ha a háború után is Putyin maradna Oroszország vezetője. Ezért is kell nyugatról fegyverekkel ellátni az ukránokat. Így tovább fenn lehet tartani a háborús helyzetet, és jó sok évre elég hatékonyan el lehetne szigetelni Oroszországot a világ többi részétől. A háború esetleges elhúzódásával Oroszország hadi erejét is fel lehet őrölni, Oroszországban is elégedetlenséget lehet szítani. Így lehet mélyen belegyökereztetni a kelet-nyugat ellentétet a 21. századi európai és világpolitikába is.
A háborúért elsősorban Putyin a felelős. Biztos lett volna más lehetőség is a konfliktus megoldására. Konkrét nyugati vagy NATO katonai csapástól egyelőre nem kellett tartania, főleg atomhatalomként nem. A tárgyalásos megoldásra sokkal nagyobb gondot kellett volna fordítania minden félnek, neki is.
Az anglo-amerikai politika is hibás a kialakult helyzetért, hiszen ők direkt az ellentétek élezésén munkálkodnak több, mint 100 éve. Ők könnyedén megelőzhették volna az orosz megszállást, ha nem nyomulnak az oroszok irányába, ha Ukrajna semlegességét szavatolták volna. De nekik kezdetektől fogva nem állt érdekükben – legalábbis az egoista érdekektől távol állt – az egymásnak feszülő ellentétek békés rendezése.
Súlyuknál fogva a francia és német vezetés is felelős, mert nem vették észre, hogy bizonyos szempontból ők is bábjai lettek a csoportegoista nyugati machinációknak. Úgy táncoltak, ahogy az angol anyanyelvű népek fütyültek. A volt szovjet uralom alól 1989 után felszabadult európai államok maradhattak volna semlegesek is, nem kellett volna NATO tagokká válniuk. Akkoriban ez komolyan szóba is került. Így önálló európai hatalmi tömb jöhetett volna létre, szükségtelenné lehetett volna tenni a NATO közép- és kelet-európai bővítését. Így a nyugati politika sem tudna ilyen könnyedén játszadozni a közép- és kelet-európai népekkel, akár vérontást is kikényszerítve.A lehetőség el lett mulasztva. Viszont még meg lehet valósítani. Ehhez ki kellene lépnie a közép- és kelet-európai NATO-tagoknak a NATO-ból, és összefogniuk, hogy ezentúl ne ez a térség legyen a nyugat és a kelet összecsapásának színtere. Ennek megvalósításához azonban fel kellene ébrednie Európa vezető politikusainak alvásukból, különösen a németeknek (és franciáknak). A NATO-tagság egy orosz-ukrán háború idején láthatóan nem éppen a legjobb garancia a biztonságra. Sőt, inkább veszélyforrás. Ha egy NATO-ország keveredne a harcokba, akkor a NATO szabálya szerint a többi NATO-tagnak védelmébe kell vennie, és ezzel máris szinte világháborút lehetne előidézni. Egy ilyen helyzetben főleg a NATO országai válnának orosz célponttá, nem a semlegesek. Ha nyugaton úgy látnák, hogy ők még így is ki tudnának maradni a pusztító háborúból, minden bizonnyal eszkalálnák is azt Európa középső része felé. Ürügyet könnyen lehetne ehhez kreálni. De ez a veszély ukrán oldalról is megvan. Ukrajna szívesen belesodorná a NATO-t a maguk oldalán, így nagyobb esélyük volna az orosz túlerővel szemben. Az ukránok joggal érzik úgy, hogy a nyugat cserben hagyta őket. Nyugaton találták ki, hogy Ukrajna is beléphetne a NATO-ba, a NATO meg most hagyja az orosz bombázásokat.
Az anglo-amerikai manipulációk akkor érnék el a legtöbbet, ha Közép-Európára is átterjedne a fegyveres harc. Ennek most mégis kicsi az esélye, hiszen a NATO-nak elég sok európai állam a tagja, és egy atomhatalommal, Oroszországgal szemben háborúba bocsátkozni, elég nagy elrettentő erővel bír a katonák, tábornokok, a NATO számára is.
Putyint a félelme vezette, amikor a katonai támadás mellett döntött. Ha Ukrajna NATO taggá válna, akkor az USA Moszkvától, Szentpétervártól akár 100-500 km-re állíthatná fel nukleáris rakétákat és egyéb katonai fegyvereket orosz területek felé irányítva. Ezt Putyin nagy kockázatnak érezte, ezért döntött úgy, hogy emberéletek, pusztítás árán is, de eléri Ukrajna semlegességét, és ezzel megállítja a nyugati terjeszkedést, semlegesíti az Ukrajna területén a nyugati katonai fenyegetést.
Már a 2013-14-es kijevi tüntetéseket is nyugati támogatással robbantották ki, hogy aztán USA-barát kormánya legyen Ukrajnának. Hasonló történt több, mint 100 éve is: akkor a szocialista kísérletre kiképzett kommunisták Oroszországba szállításában segédkeztek a nyugatiak német, svájci közvetítéssel. Most is egy általuk indított kísérlet zajlik, csak ez nem szocialista, hanem inkább az oroszokat ellehetetleníő kísérlet.
Az USA és az Egyesült Királyság politikája mögött álló erők nem szeretnék, ha hamar vége lenne a háborúnak. A béke érdekében valószínűleg az európai vezetőknek kellene kulcsszereplővé előlépniük, de ehhez önálló gondolatokkal kellene rendelkezniük, nem a nyugatiak bábjaként viselkedni. A harcoló feleken túl elsősorban Európa népeinek, vezetőinek kellene a háború mihamarabbi befejezéséért erőfeszítéseket tenni, hiszen a háború az oroszoknak, szláv népeknek, Közép-Európának fáj a legjobban, miközben a nyugati hatalmaknak kifejezetten előnyös lesz. Az anglo-amerikai politika mögött álló gazdasági csoportok gazdasági és politikaformáló ereje, az USA világuralma csak nőni fog ezáltal.
Mi várható a 33 éves ciklusok alapján?
Rudolf Steiner szellemi kutatása szerint Krisztus óta minden év egy karácsonyi évnek tekinthető, és 33 évvel később van az adott év húsvéti éve – Jézus Krisztus életét mintázva. Eszerint „… az emberiség jelenlegi időszakában nem tudunk megérteni, nem tudunk felfogni és helyesen megérezni egy olyan eseményt, amely ma, 1917-ben végbemegy, azt, hogy hol van a húsvét éve, ha nem tekintünk vissza az 1884-es évre. Az 1914-es évre vonatkozóan tehát az 1881-es évre kell visszatekinteni. … Mikor ültették el a csírát ahhoz a húsvéthoz, amelyet az emberiség évekkel később, 1914-ben élt meg? 33 évvel ezelőtt.”4 Az 1. világháború mélyebb megértéséhez tehát egy 33 évvel korábbi évre is vissza kell tekintenünk, mint ahogy a jelenlegi orosz-ukrán háborúnál is ezt kell tennünk.
1989 után 2 évvel később jött létre Ukrajna, és ez alapján az 1989+33=2022-ben indult katonai konfliktus „megoldása” éppen 2 évvel később születhet meg. Nem kizárt, hogy ez Ukrajna Oroszországba olvadását fogja jelenteni, de inkább csak orosz megszállását hosszú éveken át. A 33 éves ciklusokat figyelembe véve 2024-re jöhet létre egy tükörképe a volt Szovjetunió felbomlásának, az 1991-es történéseknek. Azaz bizonyos módon most lesz visszacsinálva az, ami 33 évvel korábban végbement. Mindez az 1989 óta végbement negatív folyamatok – a nyugati fegyveres terjeszkedés Oroszország irányába és a nyugati befolyás alatt álló európai bábpolitika – következményeként fog nagyjából így alakulni.
A háborúellenesség hisztérikus oroszellenességet szült
Különösen szembetűnő, hogy az orosz támadás miatt mennyire elhatalmasodott az oroszellenesség a világban, pontosabban ott, ahol a nyugati körök befolyása erőteljesen érvényesül. Mivel most Putyin katonai agresszor lett, ez külön öröm a nyugati politikát alakító erők számára – ha szabad ezt így mondani. Így legalább lett ürügy a 2014 óta folyó oroszellenes szankciók minden eddiginél kiterjedtebbé tételéhez.
A szankcionálás politikája alapvetően 2014-ben kezdődött, miután Putyin 2013-ban annektálta az addig Ukrajnához tartozó zömmel orosz lakosságú Krím-félszigetet. Az oroszellenes szankciókba sikerült bevonni a nyugati befolyás alatt álló európai államokat, így Magyarországot is. Talán nem kell mondanom, hogy ez is jobban fájt a kontinentális európai államoknak és az európai gazdaságnak, mint a nyugatabbra eső országoknak.
A mostani szankciók minden eddiginél súlyosabbak és kiterjedtebbek. Ukrajna megtámadásának hírére az USA és európai befolyási övezete, élen a németekkel, teljes mellszélességgel a szankcionálás mellett tették le voksukat. Erre a gyors reagálásra bizonyára azért volt szükség, hogy elhamarkodottan döntsenek, eszükbe ne jusson alaposabban elgondolkodni, hogy mekkora kárt okoznak maguknak. Az anglo-amerikai politika az európaiak intézkedéseit igen fontosnak tartja, hiszen így az oroszoknál még jobban lehet növelni a társadalmi feszültséget. Másrészt hogyan gyengülhetne az anglo-amerikai érdekszféra gazdasági szerepét veszélyeztető német és egyáltalán a közép-európai gazdaság ereje, ha nem éppen úgy, hogy a közép- és kelet-európaiak sokkal nagyobb áldozatot hoznak, mint az Egyesült Királyság és az USA.
Csak a 2. világháborút követő évtizedek hidegháborús időszaka hasonlítható ahhoz, ami a mostani szankcionáló politikával kezd megvalósulni. Nemcsak gazdasági, pénzügyi téren szankcionálnak, hanem a kultúra, művészetek és a sport területén is, szinte mindenütt. Az orosz sportolókat, művészeket mindenhonnan ki kell zárni, mert Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hirtelen ez lett az elfogadott álláspont. És mindebben nemcsak az USA és az Egyesült Királyság, hanem az európai államok is élen járnak. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ez a nagy egyetértés az oroszokkal szembeni szankciók terén az anglo-amerikai csoportérdekek befolyására, elmúlt évtizedekben végrehajtott liberális átnevelő hatására zajlik. Nagyon úgy tűnik, hogy Közép-Európa országainak vezetői mélyen alszanak, amennyiben a szankciók ilyen mértékével és eltúlzott formáival egyetértenek. Bizonyos gazdasági szankcióknak lehet létjogosultsága egy háborút indító állam ellen, ha annak vannak elvárható eredményei a háborúra vonatkozóan. De értelmes dolog saját magamnak is kárt okozni a nyugati érdekeknek behódolva? Ne legyen kétsége senkinek se afelől, hogy a szankcióáradat nem fogja megállítani Putyint Ukrajnában. A háború kimenetelét nem fogja alakítani.
Érdekes módon soha nem hoztak szankciókat a NATO országok ellen, mert ENSZ felhatalmazás nélkül, tehát illegitim módon bombáztak 1999-ben Szerbiában, vagy 2011-ben Líbiában. 2003-ban az USA vezette koalíció szintén ENSZ felhatalmazás nélkül támadt Irakra. Itt is az önző anglo-amerikai gazdasági érdekek, az USA világuralmi törekvései álltak a háttérben, nem béketeremtés.
Most viszont pusztán azért érnek retorziók, szankciók embereket, mert oroszok. Nem is kell nekik egyetérteniük Putyin Ukrajna elleni háborújával, elég ha orosznak születtek. Ha orosz, akkor büntetni kell őket? Nem is elgondolkodtató, hogy nekik eszükbe sem jutott ukránokat támadni? Nem baj, ha ők is áldozatai a helyzetnek? Az orosz katonai agresszió természetesen nagyon elítélendő, de mi ez a nagy oroszellenes hisztéria? Nem más, mint az anglo-amerikai egoista csoportérdekek kiszolgálása.
Rudolf Steinertől jól tudjuk, hogy "... a német politika szunnyadó idealizmusban van, amelynek kevés köze van a valósághoz."5 Legalábbis az 1. világháború idején ez volt a helyzet. A történésekből, reakciókból ítélve most sincs másképpen. Az európai, de főleg a német vezetők szellemileg tompa állapota abban is megmutatkozik, hogy az ukránok fegyverekkel történő megsegítésén munkálkodnak. A fegyverek küldésével csak a vérontás lesz még nagyobb és a háború hosszabb. Ezt akarjuk? Ezt akarják? Nem. De ennek ez lesz a következménye.
Mi tehát ez a nagy oroszellenes hisztéria? Közép-Európa és az orosz nép egymásra találásának rafinált és igen hatékony akadályozása, és feltehetően a hidegháború időszakának helyreállítási kísérlete. Úgy néz ki, hogy soha ilyen szinten még nem vágták el az orosz embereket a világ többi részétől, mint a mostani szankciókkal.
A kiprovokált háborúnak az USA és az Egyesült Királyság háttérben álló erői örülnek igazán. Egy picit talán nekik is fognak fájni az intézkedések, de hosszabb távon annál nagyobbat fognak gazdaságilag és hatalmi pozícióban profitálni belőle. A legnagyobb vesztes nemcsak minden egyes orosz lélek lesz, hanem az orosz gazdaság, és ezzel a jövőbeni 6. kultúra, az egész emberiség. Nagy vesztes lesz Közép- és Kelet-Európa egésze. Közép-Európa országainak ugyanis – a németekkel az élen – egyértelműen gazdasági érdekük volna az oroszokkal való együttműködés fenntartása, bővítése. Most azonban politikai vezetői – szellemileg alvó állapotukban – mindent fel akarnak égetni maguk mögött, ami Oroszországgal kapcsolatos. Még a kulturális kapcsolatokat is, amelyek kiszélesítése a 6. kultúra megfelelő kialakulásához oly kívánatos volna.
Íme, így kell egyszerre sikert aratni az orosz kultúrcsíra ellen, valamint Közép- és Kelet-Európa gyengítése érdekében. Az európai, közép-európai gazdaság ereje így még inkább csökkenni fog az USA-éhoz képest, a nyugati világuralom még jobban elhatalmasodhat, Oroszország pedig lassú kaotizálódás felé haladhat. A nyugati stratégák most ismét az orosz területeken élőket kívánják elzárni a világ többi részétől, főleg Közép-Európa államaitól, amely ahhoz hasonló, mint amit a szocialista kísérlet fennállása idején volt jellemző. Talán azt is várják, hogy ezzel Oroszországban ismét végrehajtható lesz egy újabb szocialista kísérlet.
Háborúval nem lehet békét teremteni
Fontos megjegyzés. Ebben a háborúban Ukrajna a legnagyobb áldozat. De Oroszország is az. Mindkét ország a nyugati manipulációk áldozata, Ukrajna különösen. Senki ne értse úgy a fentieket, hogy ez jogot formálhatna bárkinek arra, hogy háborút indítson egy másik ország ellen. A nyugati politika Oroszország és Ukrajna elleni mesterkedései nem adnak felmentést Oroszország Ukrajna elleni hadviselésére. Attól, hogy egy háborút mások provokáltak ki, nem jelenti azt, hogy a háború elindítója ne volna hibás. Más is felelős ezért, de a háborúért közvetlenül Putyin a hibás, mert ő indította, nem más. Ha a helyében lettünk volna, mi is Ukrajna megszállása mellett döntöttünk volna? A nagy többség biztos nemmel válaszolna. Általában több út van egy probléma megoldására. Az igazi út nem vérontással jár. Igazi békét nem lehet katonákkal és gyilkolásra készült fegyverekkel teremteni. Igazi békét nem lehet a 3. világháború veszélyét is hordozó cselekményekkel teremteni. Rudolf Steiner így beszélt erről: „Nem, kedves barátaim, az örök béke eszménye soha nem lesz elérhető, előidézhető egyetlen csepp vér által sem, amit háborús eszközökkel ontanak ki. Annak egészen más módon kell megszületnie! És bárki is legyen az, aki azt mondja, hogy a békéért küzd, és ezért hadat kell viselnie, háborúznia az ellenség megsemmisítéséig, hogy béke legyen, az hazudik – még ha nincs is tudatában –, akárki is szeretné [a békét]!"6
2022. 03. 15.
Jegyzetek:
1 Rudolf Steiner: Embersorsok és népsorsok, GA 157, Berlin, 1914. 10. 31. Forrás: http://antropozofia.hu/ga157/
2 Rudolf Steiner: Embersorsok és népsorsok, GA 157, Berlin, 1914. 10. 31. Forrás: http://antropozofia.hu/ga157/
3 (A valótlan Steiner-idézet Hans Bonnevaltól eredően törölve lett.)
4 Rudolf Steiner: Misztériumi igazságok és karácsonyi impulzusok – Régi misztériumok és azok jelentősége, GA 180, Bázel, 1917. 12. 23.
5 Rudolf Steiner: Die soziale Grundforderung unserer Zeit in geänderter Zeitlage, GA 186, Dornach, 1918. 12. 08., Rákos Éva fordítása oroszból
6 Rudolf Steiner: Kortörténeti szemlélődések, GA 173, magyar kiadás 2. kötet, 1916. 12. 18. (saját fordítás)