Mi az ateizmus

Teizmus, intuitizmus, deizmus és naturalizmus

Többféle nézet létezik. Mindegyik jogosult a maga módján látni a világot. Ezek bizonyos módon csoportosíthatók is. Elsőként négy nézet vonatkozásában szeretnék az ateizmus mivoltára rávilágítani.

A teizmus a világ eredetében és jelenlegi állapotában is isteni működésről beszél. Az intuitizmus (intuitivizmus[1] ) a teizmussal szemben nem a külső világban keresi az istenit, hanem saját benső világában. Ami így az ember lelkében felragyog, azt belsőleg, intuitív módon észleli. A deizmus a külső világot úgy szemléli, hogy abban isteni működést nem talál, de a világ kezdeténél isteni teremtéssel számol. A naturalizmus a világban és a természetben érzékileg megfigyelhető jelenségeknél marad, ezekből indul ki, és nem gondolja, hogy még valami más is lenne, mint ami érzékszervekkel tapasztalható: isteni létezés nem volt és nincs. (A deizmus a teizmus és a naturalizmus közötti átmenetnek tekinthető.) A négy, illetve az átmeneti formának tetsző deizmust leszámítva a három nézet együttesen, harmóniában alkalmazva képes lehet a világ megismeréséhez hozzájárulni. Ezek ugyanis minden más világnézetnek egy sajátos árnyalatot adnak.[2] Az antropozófiában világnézeti hangulatoknak nevezzük őket.

A teizmus a külső világban találja az isteni létet, az intuitizmus pedig a belsőben. A deizmus nem találja sehol, csak a világ kezdeténél. A naturalizmus pedig nem foglalkozik semmi istenivel, mivel olyat nem ismer.

A gyenge és erős ateizmus

Mindenekelőtt nézzük meg, mit gondolnak az ateisták az ateizmusról?[3]

Az ateizmus lényege, hogy követője nem hisz semmiféle isteni létezésben. (Érdekes, hogy gyakran mégis az isteniben való hittel foglalkozik!)

Az ateizmusnak alapvetően kétféle fajtájáról beszélnek. Az egyik a gyenge ateizmus, amely az Isten(ek) létébe vetett hit hiánya. A másik az erős ateizmus, amely szerint Isten vagy valamilyen isten vagy istenek nincsenek. Az előbbi a negatív ateizmus, mert nem állít semmit az isteniről. A másik a pozitív ateizmus, mert van állítása róla, ami abból áll, hogy nem létezik valamely isten vagy egyáltalán nem létezhet Isten. Az isteni nemlétében hisz. Aki erős ateista az egyúttal gyenge ateista is. De aki csak gyenge ateista, az nem tagadja az isteni létezését, inkább csak nem kíván hinni olyasmiben, ami szerinte bizonytalan vagy „nem optimális”.

Az ateizmus előszeretettel hivatkozik Ockham[4] borotvájára, miszerint ha egy dolog valaminek a feltételezése nélkül is megmagyarázható, akkor az a feltételezés fölösleges. Az ateizmus szerint fölösleges Isten(eke)t feltételezni, mert nélküle is minden megmagyarázható, vagy ami megmagyarázható, az előbb-utóbb nélküle is megmagyarázható lesz. Isten(eke)t ezért fölösleges feltételezni. Ezért nem hisznek benne vagy egyenesen tagadják, hogy létezhetne Isten vagy létezhetnének istenek.

Általában a gyenge ateizmushoz gyakran kapcsolódik egy olyan elgondolás, amely szerint az isteni létre vonatkozó kérdés megválaszolhatatlan és mindig az is marad, ezért nem érdemes ezzel foglalkozni. Ez egyben agnoszticizmus is. Mivel jelenlegi gondolkodásával képtelen eldönteni, hogy van-e isteni vagy nincs, ezért az isteni létére vonatkozó minden megismerést lehetetlennek, és az isteniről való minden beszédet értelmetlennek tart: amire válasz adható, arra Isten feltételezése nélkül is választ fog adni a jól ismert tudomány.

Az erős ateizmus semmilyen vallás vagy nézet semmiféle Istenét sem tartja valóságos létezőnek.

Isten(ek) nincs(enek), vallja az erős ateista. Nem valószínű, hogy van(nak) Isten(ek), vallja a gyenge ateista. Ez utóbbi azt jelenti számára, hogy amíg nem biztos, megmarad a szerinte valószínűbbnél.

Az ateizmus gyakran nemcsak az isteni létben, hanem mindenféle nem fizikailag érzékelhető tényben is kételkedik, vagy tagadja azt. Így például a vallások túlvilágának, a lélek anyagtól független létének, a halál és születés előtti életnek valóságosságát vonja kétségbe vagy kategorikusan el is utasítja, mint csupán vágyteljesítő pótlékokat. A mások tapasztalatában, és az ezekre épülő nézetekben való kételkedést szkeptikusságnak nevezik. Az ateizmus tehát egyben a szkepticizmus egyik ága is.

Az ateizmusnak – mint a fentiekből látható – nem az a célja, mint minden valóságos nézetnek, hogy a világ megismeréséhez közelebb kerüljön. Célja, hogy minden vallási, tudományos megállapítást vagy tapasztalatot, élményt és tényt, amely valami istenire utalna, vagy a létét kijelenti, azt megcáfolja, elutasítsa vagy a fölöslegesség, a lényegtelenség érvével elbagatellizálja. Lényegében a teizmus és intuitizmus megkérdőjelezése a célja. A deizmus sokszor már súrolja az ateizmust, hiszen a jelenlegi világban szerinte már nem működik semmiféle isteni. Az ateizmusnak annyiban szándéka megcáfolni és tagadni mindezeket, amennyiben azok a naturalizmus alapján nem a mindenkori természeti-anyagi világ ismeretéből, a jelenlegi materiális tényekből, illetve az anyagi világ bármilyen elképzelhetőnek tartott megértéséből fakadnak. Az ateizmus még a művészi istenábrázolásokat is kritizálhatja vagy naivnak, megalapozatlan vágyakozások nevetséges teljesítőjének tarthatja. Az ateizmus sokak szerint azért született, hogy minden olyan érzést, hitet, intuitív ismeretet, állítólagos empirikus tényt, ami Istenről vagy valamilyen túlvilágról, transzcendensről beszél, megkérdőjelezzen vagy tagadjon.

Főként a gyenge ateisták elismerhetik ugyan a vallások és az isteniben való hit jótékony – egyénre és szociális életre gyakorolt – hatásait, esetleg néhány nem anyagi elemét is, de csak egy bizonyos határon belül. Általában inkább a káros hatásait igyekeznek kimutatni, és hátrányaira hívják fel a figyelmet. Szkeptikus és agnoszticista ateistaként a megismerés határát ott húzzák meg – szubjektív módon, ami az általuk elképzelt ésszerűség és tudományosság kritériumaiba belefér. A gyenge ateista szerint Isten(ek)ben csak hinni lehet, de megismerni sohasem. Legalábbis eddig senki sem ismerhette meg az istenit, mivel ő maga nem tud róla, vagy nem fogadja el az erről szóló tapasztalatokat. Megismerni pedig kizárólag olyan módon lehetséges, amilyen lehetőségekkel ő maga rendelkezik, vagy amit a mai tudomány lehetségesnek tart.

Az ateizmus történetéről röviden

Az ateizmus a teizmus ellenfeleként jött létre az ókorban. Kezdetei a Krisztus előtti első évezredre vezethetők vissza, de jelentősebb térhódítása csupán a felvilágosodás után, a materializmus fellángolásával kezdődött. Az ateizmus a természet érzéki szemlélésével, és az arról való gondolkodással összefüggésben, a naturalizmus keletkezésével jöhetett csak létre az elmúlt évezredek folyamán fokozatosan. Korábban ateizmus nem létezett. Azelőtt csak egyfajta, kevésbé tudatos teizmus vagy intuitizmus létezhetett, többnyire politeizmusként. A politeizmus annak volt betudható, hogy minden ember tapasztalta a természetben és/vagy az önmagában működő isteni és szellemi lényeket. Ha tudott egy a természetben működő istenek fölött álló még magasabb Isten létezéséről is, akkor monoteizmus alakult ki. E tisztánlátó képességek elhalványulásával és megszűnésével azután egyre nagyobb lehetőség nyílt minden isteni és szellemi létben kételkedni. Mivel lelkiről, szellemiről és isteniről általában a vallások beszélnek, ezért ezek tagadása vagy az ezekben való minden kételkedés mára sok ember számára vallásellenességgé vált. A fizikai érzékek és az önálló értelem kifejlődésével az isteni és szellemi tapasztalása, és ennek tudata elhalványult, majd elveszett, és ma lényegében csak a hit és az érzés szintjére korlátozódik. Vannak, akiknél ez az érzés is eltűnt, ők az ateisták.

Az ateizmus mint félreértett és eltévedt naturalizmus

A teizmus az isteni létezést elfogadó, és a világot abból eredeztető világszemlélet (deizmus) . A racionalizmus az emberi ész működéséből kiinduló szemlélet. A matematizmus a világot matematikai módon leíró szemlélet. A materializmus a világot az anyagi törvényszerűségekre visszavezető szemlélet. És így tovább. Minden igazi világszemlélet a világot vagy annak egy részét valamivel magyarázza, sőt általában valamilyen módszert is alkalmaz a megismerésére. A racionalista az ésszerűre helyezi a hangsúlyt, a materialista materiálisra, a matematista a számokra és nagyságviszonyokra, a naturalista a természeti megismerésre stb.[5]

Nézzük meg, hogy az ateizmus voltaképpen mit fogad el, vagy mit vizsgál és milyen eszközei, módszerei vannak? Minden igazi világszemléletnek van valamilyen pozitív hozzáállása és nézete a létezőkről. Vajon az ateizmusnak is van? A válasz egyértelműen: nem. Az ateizmus nem tesz hozzá semmit a világ szemléleteihez, a világ megismeréséhez. Csak az isteniben való hit hiányából vagy elutasításából áll. Az ateizmus vagy nem állít semmit az isteni létezésről, vagy azt állítja, hogy nincs, vagy szerinte nem optimális állítani róla semmit sem. Az ateizmus valójában tehát egy félreértett naturalizmus. Ateizmusként nincsenek önálló magyarázatai és gondolatai a világ megértésére. Nincsenek Isten(ek) nem létezését vizsgáló vagy kutató módszerei sem.

Az ateizmus képviselői és követői nem speciálisan ateista módján állnak a világ megismeréséhez, hanem legfőképpen naturalistaként. Esetleg még a pl. materialista, matematista, racionalista, stb. nézetekkel, eszközökkel és módszerekkel kutató tudomány eredményeit igyekeznek a teizmus és intuitizmus ellentéteként beállítani a világba. Az összes többi világszemléletből és az általuk elképzelhetőnek tartott kutatási módszerekből kiválogatják azt, ami saját hitük és elképzelésük szerint lehetséges, és azt ateista, istentagadó köntösbe öltöztetik. Kiragadnak egy szemléletet a világból, és jogosságát tagadják. Legtöbbször a materialista alapon megtalált tényeket igyekeznek úgy magyarázni, mintha az valamiféleképpen is bizonyítaná elképzeléseiket. Az ateizmus tehát nem igazi világszemlélet, mert nincs semmi pozitívum, amit neki tulajdoníthatnánk. Semmi pozitívuma sincs a nem-hitének vagy a tagadásának. Minden más életszemlélet valamiképpen hozzájárul a világ megértéséhez, valamilyen módon megközelíti a valóság valamely részét, valamire visszavezeti a létezés dolgait. A teista isteni működést talál a természetben. A materialista anyagi működésre alapozza kutatásait. A racionalista az ésszerűségre apellál. Az intuitista önmagában észleli az istenit. A naturalista a természet érzéki szemléletével járul a világ megismeréséhez. De a naturalista ateistaként semmi érdemlegeset nem tesz.

A materialista zsákutcában kergetőzne, ha materialista eszközeivel pl. az idealizmust igyekezne megkérdőjelezni. Zsákutca lenne a racionalizmus intuitizmusra alapozott kritikája is. Ugyanilyen zsákutca a teizmus és intuitizmus elutasítására létrejött ateizmus is. Az ateizmus olyan területre tévedt a maga naturalizmusával, és más világnézetektől átvett tudásával, mint az az ember, aki vakon akarja cáfolni a fizikai színek létezését. Ha a vak a tapogatás szintjével megelégedne, jogosult lenne a tevékenysége, de a látásra vonatkozóan ne akarjon mérvadó lenni, ha nem képes érzékelni, és érdemleges magyarázattal szolgálni. Az ateistáknak csak kispekulált megállapításai lehetnek az isteni nemlétéről, azok pedig nem tekinthetők pozitívumnak és hozzájárulásnak az emberiség javaihoz, ahogy a vakok fizikai színekről szóló értekezésének sem sok értelme lenne. Naturalistaként bárki hozzájárulhat a világ alaposabb megismeréséhez, de arról nem tud semmit mondani, hogy mi van a természeten túl. Csak azt, hogy szerinte mi nem lehetséges. Ez azonban éppen úgy nem lehet mérvadó, mint az, aki vakként be akarja bizonyítani számomra, hogy színek nincsenek, vagy legalábbis szerinte fölösleges azokat feltételezni, mert értelmetlen. Vakként valamilyen fokon be lehet bizonyítani, hogy nincsenek színek. Ez nem kunszt. Elegendő kellően hibás és hiányos kiindulópontokkal rendelkezni hozzá, s a világ már színek nélkül is megmagyarázható. (Íme Ockham borotvája!) Vakként be lehet bizonyítani, hogy színek feltételezése nélkül is minden megmagyarázható. Az ateisták is valami hasonlót tesznek az isteni léthez való hozzáállásukkal, netán elutasításával. Hiányos kiindulópontjaikból csak hiányos következtetésekre juthatnak.

Az ateisták naturalizmusának, materializmusának, matematicizmusának, racionalizmusának, realizmusának, mert általában rendelkeznek ezekkel, vagy legalább némelyikkel, már van pozitív hozadéka az emberi fejlődésben, de ezek nem az ateizmusuknak tulajdonítható.

Az ateizmus tehát nem világszemlélet, hanem világszemlélettelenség, világszemlélet nélküliség, a világ egy részének tagadása. Egyszóval értelmetlenség, annak ellenére, hogy ők maguk az istenhitet gondolják értelmetlennek és önámításnak. Egy valódi szemlélethez, a naturalizmushoz kapcsolódó gondolatcsökevény. Arról szól, hogy mit nem lát, mit nem hisz vagy mit tagad valaki. Igazi világnézeti hangulathoz csatlakozik, abból nő ki, mint valami rákos sejt vagy akadály a további megismerés, és mindenek előtt tapasztalás útján. Az ateizmus valójában eltévedt, érvényességi köréből kilépett, pályát tévesztett naturalizmus. Mint egy a vágányról kisiklott, mindent letarolni kész mozdony. Születésében egyébként egy fékeveszett szellemi elleni indulat vesz részt.

Az istentagadás felfogható eltévelyedett naturalista hitnek is. Az erős ateizmus: hit Isten nem létezésében vagy esetleg hit egy nem létező Istenben, egy gondolatilag megkonstruált Istenben, amelynek legfeljebb fogalmi létet tulajdonít.[6] Vagy hit a kizárólagosan létező nem-isteni világban. Azután eköré építenek fel mindenféle logikus vagy annak látszó érvhálózatot. Nincs gondolatilag és tapasztalatilag bizonyítva számukra Isten léte. Azt hiszik, hogy ezt bizonyítani kell. De ugyanúgy nincs bizonyítva Isten nem léte sem, bár ezt sokan közülük nem ismerik el. Ezért szerintük értelmetlen és értelmezhetetlen is az isteni létezés. Holott legfeljebb azt állíthatnák, hogy az eddigi tudományos eredményekből – amik egyébként általában egyáltalán nem Isten létének vagy nemlétének megismerésére irányultak – nem derült ki, hogy létezik Isten vagy az istenek sokasága. Arról sokszor szeretnek elfeledkezni, hogy ugyanezekből az eredményekből a nem létezése biztosan nem derült ki. A létezésére viszont vannak jelek és élmények. Amit persze nem ismernek el, mert úgy gondolják, hogy azokra tudják vagy tudni fogják a materialista magyarázatokat. Az Ockham-féle fűnyíró elv pedig nyilvánvaló butaság ezen a területen alkalmazva. De sok más területen is. Például amíg nem fedezték fel a vírusokat, addig fölösleges volt feltételezni azokat, hiszen így is tudtak magyarázatot adni a betegségekre – gondolhatnánk. Vagy Kopernikusz előtt a geocentrikus világkép volt az uralkodó. Akkor is meg tudtak magyarázni dolgokat. Kopernikusz előtt éppúgy felesleges volt a heliocentrikus világkép, mint most az ateizmus számára az isteni lét. Ma már tudjuk, hogy vannak vírusok. Ezért bizonyos szempontból pontosabban le tudjuk írni a vírusos betegségek materiális lefolyását. Tudjuk, hogy a Föld kering a Nap körül. Ilyen alapon az isten(ek) nem feltételezése éppen olyan fölösleges lenne, mint ahogy szerintük az isten(ek) feltételezése fölösleges. Nem veszik észre, hogy eltévedtek, és a létezést leszűkítő nézetükhöz igazítják, hogy mi számítson fölöslegesnek. A világ bonyolult: nem egyszerű. Minden egyszerűsítés sokkal valószínűbb, hogy tévedést rejt magában, mint ha még valami mást is bevonunk a megismerésbe és a tapasztalásba. Aki például a természetben járva megelégszik a naturalista megállapításokkal, annak mindenféle isten feltételezése fölösleges, de nem is gondol rá. Ez azonban teljesen elfogadható. Mindenhol csak az istenit fürkészve bizonyos dolgokat valószínűleg fel sem fedezhetett volna a jelenlegi materialista és naturalista tudomány! Aki viszont a természetben tapasztalható bölcsességet és értelmet nem a vak véletlenek sorozatának és az anyagi determináció következményének veszi, annak az isteni nem feltételezése jelenthet elháríthatatlan akadályokat tapasztalatai ésszerű megmagyarázásához. Sőt, az Isten(ek)ben való nem-hit tényleg fölösleges és értelmetlen, mert nem vezet semmi pozitív megállapításhoz és ismerethez. Mint láthattuk, semmi haszna sincs.

Az ateista tehát lényegében naturalista szkeptikus, és sokszor agnoszticista is. A naturalizmus nem fölösleges és nem értelmetlen nézet. Az agnoszticizmus viszont hasonlóan „nesze semmi, fogd meg jól”, mint az ateizmus. Az egyik az isteni létet képtelen tapasztalni, a másik a megismerésben mond csődöt. A kettő általában kéz a kézben jár. Aki gyenge ateista, az általában agnoszticista is. Egyik a másikat támogatja. Agnoszticistaként kijelenti, hogy Isten(ek) nem ismerhető(k) meg. Örül, hogy nem képes valamire. Ateistaként pedig meg van elégedve magával, hogy nem hisz semmiféle isteni létben, holott naturalizmusából fakadóan a természettel kellene csak foglalkoznia.

Ráadásul az ateizmus azon érve, hogy a „metafizikai” vallások holmi „isten-cumik”, amik csupán a gyenge és bizonytalan, vigaszra váró ember vágyainak megtestesítői, visszafordíthatóak rájuk. Hiszen az ateisták a maguk szkeptikus vélekedésükkel a saját a materializmusban felnevelkedett, és benne, mint egy mocsárban ragadt gondolati megszokásaikkal nem veszik észre, hogy saját megrögzött gondolkodásukat próbálják kiszolgálni materialista érzületüknek megfelelő ateizmusukkal és szkepticizmusukkal. Miért csak abban kételkednek, amit ők nem képesek tapasztalni? Miért nem kételkednek a materialista magyarázatokban? Nem a tapasztalatokban, kutatásokban, felfedezésekben és találmányokban, hanem az azokhoz fűzött materialista magyarázatokban éppen annyira kételkedniük kellene, hogy a valóságot írják le, mint az istenekre vonatkozó állításokban. Mindegyik mögött tapasztalat áll. Az egyiket elfogadják, a másikat nem. Ha szkepticizmusuk előítéletmentes lenne, akkor nem rokonszenveznének a materializmussal és a naturalizmussal.

Az ateizmus (naturalizmus) jellemzése

Az ateisták (naturalisták) – vagy legalábbis az aktívan ateisták – gondolkodási hibája szokott lenni, hogy az általuk elfogadott materialista vagy más világszemlélet kutatási módszereit és eszközeit a világ egészen más területén lévő dolgokra akarják alkalmazni. Ez ugyan más világnézetűek hibája is szokott lenni, de most az ateizmussal való összefüggésben érdekes a számunkra. Azt hiszik ugyanis, hogy mivel vannak jól kipróbált tudományos módszerek és eszközök, amik többnyire naturális, materiális, matematikai, fizikai, kémiai, biológiai alapon működnek, azokat ezek után mindenhol sikerrel alkalmazhatják. Az a hibás feltevésük van, hogy ha objektíven létezne Isten vagy lélek, szellem, reinkarnáció, túlvilág, születés előtti és halál utáni élet stb., akkor azok is a jelenlegi fizikai-anyagi eszközökkel és módszerekkel megismerhetőek vagy kimutathatóak lennének. Mivel előítélettel felállított követelményüknek csak a világnak az a része képes eleget tenni, amit ők maguk elfogadnak létezőnek, bizonyítva látják ateista és másfajta elképzelésüket. Azt hiszik, hogy mivel a materialista tudományos kutatás az anyagi természeti világról képes valamit felmutatni a világ magyarázataként, akkor a vallások istenhitei már fölöslegesek is a világ megértése szempontjából, és a magyarázatokba nem szükséges semmilyen isteni működést belevonni. Akkor már valószínűbb az ő ősrobbanással kezdődő verziójuk. Mivel nem akarnak föltenni olyan kérdéseket, amikre nem tudnak kielégítően válaszolni, sőt, amikre olyan válasz adható csak, ami az isteni létezését gondolkodással is valószínűbbnek tartaná, mint a nem létezését, ezért inkább becsapják önmagukat. Egyoldalúságból hoznak fel érveket a többoldalúsággal szemben. Csak anyagi léttel számolnak, holott anyag is van, és isteni-szellemi lét is. Hogy nem számolnak a világ egy fontos részével, nyilvánvaló hiba és tévedés. Ez persze nem csupán a ateista naturalistákkal fordulhat elő, de ők pont az okozó tagadására összpontosítanak, miközben talán az okozatokat megismerik.

Negatív hozzáállásukból fakadóan képtelenek befogadni és megérteni az emberiség ősi tudáskincseit is. Inkább eltakarják szemeiket, és saját nézetükben tobzódnak a számukra idegen területen. Előítéletes gondolkodásukból, de mindenekelőtt érzéseik szűk tartományából eredően nem akarnak azzal a lehetőséggel számolni, hogy a világ egy része egészen más jellegű lehet, mint az ismert anyagi világ. Azt hiszik, hogy mivel ismernek bevált és eredményesen használható kutatási módszereket a természeti-anyagi-fizikai világban, akkor azt már mindenhol lehet alkalmazni. Olyan ez, mintha valaki azt hinné, hogy a gravitáció mérésével biológiai tényeket lehetne igazolni. Vagy hőmérővel lehet távolságot is mérni. Vagy hogy satuval lehet ételt melegíteni. Vagy az einsteini általános relativitás elmélettel meg lehet magyarázni, hogy az ember miért érez. Tévhitük azután elvakítja őket olyan tények iránt, ami a léthez éppen úgy hozzátartozik, mint a fizikai anyag. Az anyagi világ magyarázatába való minden nem fizikai létező belekeverését hibának vagy naivitásnak tartják. Úgy akarnak az isteni nemlétezésről beszélni, mint az, aki kizárólag hőmérőt engedélyez a hosszúság létezésének bizonyításához és méréséhez.

Még az anyagi világ tényeit sem kívánják elfogadni olyannak, amilyennek bizonyos kutatások előítéletmentesen megismerték, ha az ellentmond a naturalizmusuknak vagy az anyaghitüknek. A tényeknek csak az anyagi-természeti törvényszerűségekből, és az ebből fakadó gondolatokból álló magyarázatát képesek elfogadni: a materiálisat, a naturalistát stb. Megpróbálnak mindent a természetben tapasztalható tények vagy materiális tények félreértelmezéséből kicsikarni. Pedig józan ésszel belátható, – minden tudományos előképzettség nélkül is – hogy az egyoldalúság, a csak az anyagi világgal számoló, a determinizmusra, netán véletlenekre és az optimális adaptációra épülő természettudományos szemlélet sokkal kevésbé valószínű, hogy jobban megközelíti az igazságot, mint a sokoldalú gondolkodás és a tények nagyobb körével számoló, a világ anyagi és nem anyagi folyamataiban ésszerűséget, céltudatosságot is feltételezni merő, a természettudományokat kiegészítő előítéletmentes magyarázat.

A naturalizmusból (és a materializmusból) nem következik egyenesen az ateizmus. A maga körén belül mindegyik egy hasznos szemlélet. Nélküle most nem tartana jelenlegi szintjén a technika. Materializmus nélkül nem létezne például autó, mobiltelefon, számítógép és internet. Naturalizmus nélkül az ember és a természet viszonyait érintő ismeretek egy része ma nem lenne az emberiség birtokában. Tévedés akkor következik be, ha egy nézet nem ismeri a maga érvényességi körét.

Hogy vannak, akikben mégis hozzájön a naturalizmushoz az istentagadás vagy a közöny az isteni iránt, annak a fenti okon kívül mélyebb okai is vannak.

Az ateizmus mint betegség

Az ateizmus ugyanis egy lelki betegség. Erre már a múlt század elején Rudolf Steiner is felhívta a figyelmet.[7] Az ateizmus – mint láttuk – alapvetően a világot szemlélő teista és intuitista világnézeti árnyalatokkal szemben álló negatív álláspont. Torz mivolta már ebből is észrevehető. De ettől még nem betegség. Betegessége abból áll, hogy az ateista nem tudja magát teljes emberként, azaz egyszerre testként, lélekként és szellemként átélni. Nem képes érezni isteni eredetét vagy/és nem képes a természetben működő isteni működést meglátni vagy legalább érzésszerűen megsejteni.

Az emberi lét legalapvetőbb érzése vagy tudata az, hogy létezik egy az ember felett álló, az egész világot átható, a fizikai világot létrehozó és fejlődésben fenntartó isteni világ. Nem szükséges konkrét Istenben hinni, hogy valaki ezt érezze. Az ateista nem képes megérezni a fizikai-földi-természeti-anyagi létben munkálkodó és azt átható általános vagy individuális isteni létet. Az istenhívők, az igazi vallással rendelkezők képesek a fizikai létben érezni, legalább sejteni az érzékfeletti isteni működését. Teljesen mindegy, hogy az istenit valahogyan nevezik-e vagy sem, mindegy, hogy egy Istenben vagy sok istenben hisznek, ha csak sejtésszerűen érzik az istenit, már nem ateisták.

Igaz, hogy ez meglehetősen halvány vagy túlságosan megszokott érzés ahhoz, hogy könnyedén észrevegye mindenki, mégis létező érzés és mint szubjektív érzés: objektív tapasztalat, objektív tény. Néhány magát ateistának valló ember egyszerűen figyelmetlen lehet ezen érzése iránt, ezért sorolja magát az ateisták közé, pedig lehet, hogy nem is az. Tény: a gondolkodás világosságához és tudatosságához viszonyítva ez az érzés általában meglehetősen homályos. Viszont aki egy csecsemőt megfigyel, teljesen világos szemlélete lesz arról, milyen természetes dolog, hogy az ember érzi az istenit. A csecsemőnek nincsenek fogalmai az isteni létről, mégis legelső érzéseinek egyike a vallásos odaadás a fizikai létnek és környezete lelki életének. A csecsemő nagyon erősen érzi a fizikai világban működő isteni bölcsességet. Ez az érzés kiskorában talán a legfanatikusabbá váló ateistában is benne volt.

Az aktívan ateistáskodó azért emel mindenféle kifogást a testi léten túl létező, de benne is működő istenire vonatkozóan, mert nem érzi, és ennek az érzésnek a hiánya nem tudatosan félelemmel tölti el.[8] Mivel testi-lelki-szellemi organizmusa nem teljesen egészséges, nincs belső kapcsolata saját isteni eredetével, vagy a természeti törvényekben működő istenivel. Az a lelki űr, amit az isteni megérzésével tölthetne ki, félelemmel tölti el.

Ez a betegség – mint a logikusan felépített ellenérvekből is látjuk – nem feltétlenül jár a gondolkodás hiányával, sőt járhat kifejezett éles elméjűséggel, ám mégis önámítással. Pengeéles logikával például azt hiheti valaki, hogy Isten létezését azzal az érvvel lehet cáfolni, hogy ha Isten létezne, akkor biztosan kommunikálna az emberekkel, vagy legalábbis folyton hírt adna magáról. Holott állandóan hírt ad, csak nem közvetlenül a gondolkodás útján, hanem az érzések szintjén! Ez tapasztalható, amire azonban az ateista nem képes. Ezt a tapasztalatot azonban egy ateista sem képes megismerés értékűnek elfogadni, és ezt a jelenlegi tudomány szempontjából bizonyos mértékig el is lehet fogadni. De elfogadhatatlan akkor, ha tudjuk, hogy itt hiba mindenféle tudományos kritérium alkalmazása. Ha az érzéseket úgy fogjuk fel, mint amik csak saját magunkra tartoznak, ránk vonatkoznak, akkor elfogadhatatlan, hogy azokat tudományosan igazolni vagy cáfolni kellene. Bár, aki nyitott szemmel jár a világban és gondolkodását nem úgy alkalmazza, hogy az ne csak a fizikai természetre és matériára leszűkített nézetét támassza alá, még gondolkodásával is meggyőződhet – legalább – közvetett módon az isteni létezéséről a természetben és/vagy az emberben. Az antropozófiai szellemtudomány e téren sokat fel tud mutatni.

Az ateizmus mára igen elterjedt betegség lett. Azonban nem olyan betegség, mint a test legkülönfélébb betegségei. Némelyeknél olyan, mint egy fordított üldözési mánia. Az ateista nézeteket terjesztők és a vallásos hívők egy részével hadakozók nem saját üldöztetésüktől rettegnek, hanem attól, hogy van egy Isten vagy vannak istenek. Ők – nem úgy, mint a csupán magukban ateisták – minden alkalmat megragadnak, hogy „üldözzenek” egy speciális vagy minden elgondolást, ami isteni létezéssel számol, mert ez félelmet kelt bennük.

Az ateizmus egy tágabb értelemben felfogott betegségfogalomba helyezhető csak bele. Nem értelmi fogyatékosság, hanem érzelmi fogyatékosság. Hasonló az értelmi fogyatékossághoz, csak nem az értelem, hanem az érzések átélésének hiányosságáról van szó. Az érzület, az átélés betegsége. A fizikai-földi lét és az emberi létezés eredetére vonatkozó lelki betegség. Nem testi tünetei vannak, bár elsősorban a testiségben van az oka. Az ember testi és lelki-szellemi részének nem megfelelő kapcsolódásából származó megbetegedés. Az ateista képtelen a fizikai testét és agyát úgy használni, hogy a világot ne egyoldalúan, a forrását nem sejtve, a világ és az ember viszonyát ne betegesen lássa. Képtelen hinni a fizikai testében vagy a fizikai létben működő isteniben.

Ellenvetésül mondhatná valaki, hogy ha már az is betegség, hogy valakinek nincsen valamilyen érzése, akkor akár mindenkit betegnek lehetne nevezni, hiszen nagy valószínűséggel egy férfinek például nincsenek meg azok a speciálisan női élethez kapcsolódó érzései, amik a nőknek természetüknél fogva megvannak. Vagy a magas művészi érzékenységgel rendelkezőkkel szemben a művészileg érzéketlenek is betegek akkor? – Aki ezt mondja, annak igaza van abban, hogy mindenféle érzés biztosan nincs meg mindenkiben, viszont nincs tisztában az érzések jelentősége közötti különbségekkel. Ugyanis vannak alapvető emberi érzések, amik magával a fizikai létezéssel és az emberi léttel függenek össze, és léteznek az egyes élethez, az élet bizonyos területeihez, körülményeihez kapcsolódó – speciális – érzések, amik az egyes emberi lelkek közötti individuális különbözőségekhez járulnak hozzá. Az ateista éppen azt nem képes érezni, aminek ő maga is saját emberi mivoltát és fizikai létét köszönheti. Ateizmusával saját eredetét tagadja meg. Ez messzemenően és eredendően nagyobb kihatással van életére és sorsára, mint az, ha más érzésekkel nem rendelkezik. Az emberhez legáltalánosabban tartozó érzést nem képes megélni. Az istenhit, az isteni megérzése az életnek egy alapérzése. Akinél ez az alapérzés hiányzik, az – rossz kimondani, de beteg. A legalapvetőbb, a legeredendőbb emberi érzés hiányzik belőle.

Erre viszont azt mondhatná valaki, hogy ezek szerint biztosan erkölcsileg alsóbbrendűnek gondolom az ateistákat. Ez tévedés. Mindennek ellenére az ateista lehet erkölcsösebb, mint egy Istenhívő. Hiszen a morális érzésekkel éppúgy rendelkezhet, mint pl. egy keresztény vagy egy buddhista, bár kétségtelen, hogy nehezebb a dolga e téren, mint egy hívőnek. Ezért talán sokkal többre is kell becsülni egy ateista morális viselkedését, mint egy hívőét, hiszen az egészségesítő alapérzés hiányának a hátrányával kell élnie.

Hitközpont az agyban?[9]

A materialista tudomány talált az agyban olyan területet, a temporális lebenyt (halántéklebeny), amely a természettudományos kutatások alapján az isteniben való hittel vagy nem hittel kapcsolatos.[10] Eszerint az agy e jól körülhatárolható területén bizonyos aktivitás mutatkozik az ember Istennel kapcsolatos gondolatai keletkezésekor, amikor Istenben hisz. A halántéklebeny epilepsziájában szenvedő betegek negyed része mélyen megrázó istenélményről számolt be, és náluk is a halántéklebenynél találtak jelentős működésbeli eltérést. Kísérleteket is végeznek. A halántéklebeny erős mágneses stimulációjával egyfajta időtlen lény tapasztalatáról számoltak be a nem epilepsziás kísérleti személyek. Richard Dawkins, a világhírű ateista evolucionista tudós is alávetette magát a kísérletnek, de ő csak szokásos, ún. evilági élményeket élt át. Az ateisták vagy bizonyos ateisták tehát úgy tűnik, hogy ennek az agyterületnek a megfelelő használatára képtelenek. Ők azonban azt hiszik, hogy ezek a kutatási és a kísérleti eredmények az ő igazukat támasztják alá. Szerintük ugyanis a hit a halántéklebeny abnormális működésének a következménye. Vannak ateisták, akik ezért mindenféle érzékfeletti hitet az epilepsziával rokon betegségnek tartanak.[11] Szerintük az agy beteges működése miatt keletkezik a hit, hogy az ember az Isten(ek) és szellemek utáni illuzórikus vágyát kielégítse. Istenek szerintük tehát nincsenek, legfeljebb csak az agy produktumaiként, mint anyagi folyamatokból levezethető információk. Holott a feltárt materiális tények azt igazolják, hogy az isteni és az anyagi világ között az agy a fontos kapocs.[12] Antropozófusként például azt mondhatom, hogy a fizikai ember valószínűleg az agy e területe révén képes a fizikai tudatában hitet kibontakoztatni az isteni iránt. Ezt mint lehetséges magyarázatot a tudósok nagy része is elfogadja, mégis inkább az agyban keresi általában az okokat. Azonban nem az agy valamely területe okoz hitet, hanem az agy és annak főként egy bizonyos területe teszi lehetővé, hogy a fizikai testben átéljük a hitet és az isteni léttel kapcsolatos érzéseket. Ha a fizikai testben, a fizikai agyban van olyan jellegű defektus, amitől az agy nem képes betölteni azt az egészséges funkcióját, hogy az isteni megérzéséhez kapcsolódó érzést közvetítse, akkor az ember ateista lesz.[13]

Lelke mélyén, azaz szellemi individualitásában minden ember istenhívő. Az ateista is, csak ő nem tudja a testét az isteni megérzésére használni. (Halála után egyébként ezért lesz az ateistából a legelszántabb istenvágyó.) Ha kívülről, műszeresen aktiválják a baloldali halántéklebenyt, akkor az ateistákat – állítólag – érzéki világhoz köthető (főként szexuális) érzések töltik el, de az isteni létét és önmaguk isteni eredetét megérezni még ekkor is képtelenek. (Mellékesen megjegyzem: valószínűsíthető, hogy biológiai szempontból vizsgálva sem csupán ehhez az agyterülethez köthető az ateizmus és a vallásos hit.)

Minden betegség visszavezethető olyan okokra, ami az ember egyes lénytagjainak – a fizikai test, élettest, asztráltest és én – egyszerűbb megfogalmazásban a test, lélek és szellem – nem megfelelő viszonyából adódik. A viszonyt pedig sok minden befolyásolhatja. Az ateizmus kialakulásának végső soron lehetnek örökletes, de az individualitás előző földi életek gondolkodási hibáira visszavezethető okai is. Mindenesetre a jelenlegi materiális kultúra megfelelő táptalajt nyújt a kialakulásához, manifesztálódásához és terjedéséhez.

Meggyőzéssel nem lehet az ateistákat kigyógyítani a betegségükből. Gyógyszeres kezelés természetesen senkinek se jusson az eszébe. Csakis a spirituális szemléletből fakadó impulzusok hatnak e betegségre gyógyítóan. Többnyire persze pont ehhez nincs affinitásuk. De hát mennyi betegségünk csak fájdalom és szenvedés árán gyógyul meg! Ebből a betegségből is csupán akkor gyógyulhat ki valaki, ha teljesen SZABADON, jelentős spirituális, szellemi impulzusokat képes felvenni magába (ima, vallásos hit, meditáció, szellemi tanok megismerése, nagyobb figyelem saját érzéseik iránt), még ha ez tán unalmas vagy kínszenvedés is a számára.

Az ateizmus ilyen megközelítésből rendkívül érdekes jelenség, ugyanis néhány ateista többet foglalkozik Istennel, mint sok vallásos. Ennek az az oka, hogy lelkük mélyén nagyon vágynak az isteni átélése iránt, de a hiányos lelki-szellemi átélésük miatt csupán absztrakt módon, gondolatilag, felszínesen képesek foglalkozni vele, és nem képesek érezni. Néhányan nagyon nyughatatlanok. Újra és újra szellemi erőket fordítanak istencáfolataikra. Talán ők állnak közelebb a gyógyuláshoz is? Nem tudom. Ellenérveik egy része pont az érzések minden megismerési értékét vonja kétségbe: szerintük értelmetlen, értelmezhetetlen, fölösleges az istenhit; a valóságról az érzések semmi objektívet sem mondhatnak. Azt hiszik, hogy csak az lehet objektív, ami tudományosan, fizikailag megismételhető, verifikálható és falszifikálható. Nem bíznak eléggé az érzéseikben. Pedig az ateisták fel nem ismert motiváló ereje is az a nem anyagi, az a szellemi, amelynek realitását a naturalizmusukból (és materializmusukból) fakadóan Isten tagadása mellett ugyancsak tagadni szoktak. De csak ennek a konkrét szelleminek a spirituális impulzusa adhatja meg az ateizmusból való kigyógyulás lehetőségét.[14]

Az igazi és a látszólagos ateizmus

Végezetül különbséget kell tennünk a gondolkodásban megbúvó és az érzésekből fakadó ateizmus között. A kétféle ateizmus érvelése teljesen hasonló, csak az előbbi önámítás, utóbbi pedig őszinte. Utóbbi az igazi ateizmus, ami a saját érzéseinek megfelelő ateista gondolatokkal operál, de ennek alapja beteges. Előbbi pedig az emberi lélek diszharmóniájának következménye: mást érez, mint amit gondol, sőt, érzései annyira nem tudatosak, hogy gondolatai kerekednek felül saját érzéseit meghazudtolva. Ez – úgy gondolom – nem betegség, csupán a lelki erők harmóniájának hiánya.

Nem minden magát ateistának valló ember „szenved” az ateizmus betegségében. Lehetnek olyanok is, akik minden egészséges istenérzésük ellenére gondolkodnak vallásellenesen. Nem hiányzik belőlük az isteni megérzése, de azt teljesen elnyomja bennük a materiális gondolkodásmódjuk. Saját érzéseik ellen vívnak háborút, kivetítve azt a világ hívőire. Inkább hisznek másoknak és saját gondolataiknak, mint saját érzéseiknek. A gondolkodásról tudjuk, hogy bizonyos szempontból sokkal kevésbé függ össze az ember individualitásával és személyes életével, mint az érzés és a morális erőkkel szoros összefüggésben álló akarat. A gondolkodási hiba nem olyan mélyen gyökerezik, – ebből a szempontból – mint az akaratban és az érzésben lévő hiányosságok. Ha tehát valami ateizmusféle csupán a gondolkodásban van jelen, de azt nem alapozza meg az általam alapérzésnek nevezett érzés hiánya, akkor az nem igazi ateizmus, és nem is betegség, csak egy (gyakran nem könnyedén) elmulasztható gondolkodási hiba, amit mindenki – elsősorban saját tapasztalataihoz nagyobb bizalommal hozzáállva – korrigálhat.

Létezik olyan ateizmus is, amely kristálytiszta logikával azzal áltatja magát, hogy nem ateizmus, hanem vallás, mert elfogad bizonyos isteni létet, csak speciálisan egy (vagy több) Isten nem szimpatikus neki és az(oka)t tagadja, esetleg karikírozza, és híveit is gúnyolja. Ez minimum gondolkodásbeli ateizmus, és csak akkor nem igazi, érzésbeli ateizmus, ha képes érzések útján belső kontaktusba kerülni a fizikai léten keresztül a valóságos isteni léttel. [15]

(Jelen írás nem az ateizmus elleni támadás kíván lenni, hanem csupán józan vizsgálódás egy olyan jelenségről, ami a világban manapság éppen úgy terjed, mint az idegesség. Követőit nem szabad lenézni vagy elzárkózni tőlük. Inkább hozzá kell őket segíteni a szabad spirituális impulzusok felvételéhez, hogy az emberi érzésskálának azt a részét is átélhessék, amely ateizmusuk megszűnéséhez vezethet.)


[1] Bergson intuitivizmusa is ide sorolható.

[2] Rudolf Steiner: Az emberi gondolat és a kozmikus gondolat GA-151, 3. ea.

[3] Az ateizmust a www.freeweb.hu/ateizmus honlapon található írások alapján, valamint a www.virtus .hu honlapon Brendel Mátyás, Iván Gábor és Viola Zoli nevű személyek írásai alapján ismertem meg közelebbről.

[4] William of Ockham, angol skolasztikus (nominalista) filozófus, aki azt mondta, hogy „Szükségtelenül ne szaporítsd az entitásokat.” Ezt nevezik Ockham borotvájának, és ma úgy értelmezik, hogy a világ bonyolultsága ellenére mindig az egyszerűbb magyarázatokat kell elfogadni.

[5] Lásd az 1. jegyzetet

[6] Iván Gábor p-dox vallása meglátásom szerint ide sorolható, Lásd: www.p-dox.hu honlapon, bár ő maga a nézeteit mindenféle teizmuson és ateizmuson felülemelkedettnek képzeli.

[7] Például: Rudolf Steiner: A golgotai misztérium megismerésének építőelemei GA 175, 3. ea.

[8] Rudolf Steiner a szellemi megismeréstől, a szellemtől való félelemről több ízben is beszélt. Például Rudolf Steiner: Egy út az ember önmegismeréséhez GA 16, negyedik meditáció

[9] Már új tudományág is létezik: neuroteológia vagy bioteológia néven, amely a spiritualitás, hit és vallás biológiai magyarázatain munkálkodik.

[11] Olyan ateista is van, aki szerint a Stockholm-szindróma speciális esete az istenhit. Lásd még az 5. jegyzetet.

[12] A gondolkodás úgy viszonyul az agyfolyamatokhoz, mint a sáros földbe lépő ember a földhöz, amelyben látható a besüppedéses lábnyoma. Hogy a gondolkodás pontosan hogyan viszonyul az agyhoz, azt legjobban talán Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája c. művéből tudhatjuk meg. GA-4.

[13] Ezt a magyarázatot erősíti számos tudományos tény, miszerint az agyban külön központok vannak pl. a beszéd, hallás, látás, tájékozódás tevékenységei számára. Ezen kívül Rudolf Steinernek az a kijelentése is ezt támasztja alá, hogy a jövőben az előagyban keletkezik egy szerv, amely lehetővé teszi az előző földi megtestesülésekre való emlékezést. Mindenkiben ott lesz, de használni nem mindenki tudja majd megfelelően. Lásd GA 152, London, 1913. V. 1.-i ea.-t.

Könnyen lehet, hogy utóbbiak számára az emlékezésre való képtelenség hasonlóan beteges lesz a közeli jövőben, mint ma az ateisták számára az isteni megérzésére való képtelenség.

[14] Lásd a 6. jegyzetet.

[15] Például a jelentéktelen p-dox vallás csekély számú hívei biztosan gondolkodásbeli ateisták. Hogy érzéseik tekintetében mennyire azok, csak maguk dönthetik el.

 



Vissza az előző oldalra